2017. ápr. 9.

Jankovics Marcell: Hajnal a tengeren (1904)



Megálltam a sziklán
Csillagos éjjelen;
Előttem a tenger
Fekete végtelen.
Egy szirom se’ rezdült,
Néma békesség volt,
A habtalan róna
Sima, mint az égbolt.

Lestem, hallgatóztam, -
Kipirult a nagy ég,
Mint szűzi arc, melyen
Első csók lángja ég.
Rám és a tengerre
Mosolygott a hajnal, -
Együtt köszöntöttük
Mélységes sóhajjal.

Ez a sötét tenger,
Mely szürkén nyugodott,
Bíborrá, ezüstté,
Arannyá vált legott.
E redőtlen tenger,
Mely sima volt éppen,
Fodrot hány, hullámzik,
Reszket örömében...

Te voltál a hajnal.
Lelkem mély tengere,
Mióta Te jöttél,
Csillogással tele.
Mióta Te jöttél,
Örök rezgő habja
Patyolat-képedet
Ragyogva mutatja.

Igen, mint a tenger,
Csillogó, végtelen,
Olyan lelkemben is
E bűvös szerelem:
Nem lehet kimerni,
Mintha folyton nőne,
Bár Neked merítek
Szüntelen belőle...

Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági folyóirat Pozsony, 1919.jún. 1.