A hajad sötét, mind egy őszi alkony,
Mely emlékeket hord és bánatot,
Tán azért olyan szomorú az arcom.
A két szemed fájó titokként éget –
Tán azért lábad könnybe a szemem,
Ha a szemedbe nézek.
S oly bánatos szelíd madonna-arcod,
Hogy porba hull a csókos szenvedély,
A földi vágyak szentek lesznek, szépek,
S imává halkul a szerelmi ének,
Mire hozzád elér.
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági
folyóirat Pozsony, 1919.jún. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése