2019. okt. 8.

Víz Zoltán: Tünődés




Bolyongásokban telt a pályám,
Kemény próbákon estem át,
De elfogadtam béketűrőn
Istentől a nehéz pohárt.

Igaz, hogy gyermek-álmaimban
Máskép képzeltem sorsomat,
De ah! látom fösvény az élet,
A jóból szűken osztogat.

Megnyugovám a végezetben,
Amit még kérek, oly kevés:
Egy Istenét imádó nyájat
S egy békés, csendes födelet.

Igy szükül össze im a látkör,
Amint előre visz az út,
Míg sziv és ész ezernyi szála
Egy kis gödörbe összefut…

A szebb jövő remény sugárát
A jelen árny teremti meg.
Viszonylag szép csak, mit elnyertünk,
sokszor magában kevesebb.

Minden fény mellett ott az árnyék,
Az új előnynél új teher,
Az értelem hiába látja,
a sziv csak él reményivel.

Vajh, vágyunknak van-e határa,
Hol megpihen a gondolat?
Megszünik-e a nyugtalanság,
Vagy majd csak ott a föld alatt?!

Forrás: Váczi Közlöny XVII. évf. 4. sz. Vácz, 1895. január 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése