Látomás-e, vagy csak álom?
Más vidék ez, nem a régi.
Tavaszi szél leng a tájon,
Zöld gyepen virág fakad,
Szívem elkezd újra égni,
Újra ifju vágy ragad.
Ott a tó, zöld partba szegve,
Fák a parton, lombozatjuk
Tükrözött képét rezegve
Ingatja a hablepel,
S kék vizen a kőszín hattyuk
Nesztelen suhannak el.
Húznak, úsznak karcsu nyakkal,
S mintha én is vélök úsznám,
Öreg hattyú, ifiakkal…
Mely mögöttünk elmarad,
A vizen vont széles utcán
Táncolnak a sugarak.
S ez a sík víz tán nem is tó,
Napnyugatra nincs határa,
Tükre távol mit virító
Tündér rózsás-kert virul.
Ibolyaszín tengerárra
Tűznap fényesője hull.
Körben úszó ifju hattyúk
Tőlük lassan elevezve
Látják a nagy öreg hattyút,
Amint egyre távolog,
Hol a végtelenbe veszve
Égnek a bíbor habok.
Vén fejét feltartva büszkén,
Felborzolva szárnya tolla,
Lángoló hab fényes üszkén
Ringatózva énekel,
S mint a távozó vitorla,
Lassan úgy enyészik el.
Forrás: Napkelet 1923. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése