(Budapest, 1923. Franklin-Társulat)
Bartóky
József elbeszéléskötetének címe: Télben. E későn fellépett írónknak ez új
gyűjteménye határozott emelkedést mutat az Őszi
esték-kel szemben. Míg első elbeszéléskötetében a mondanivaló olykor
másfelé siklik, mint amerre elindult, s a történetnek néha két centruma is van;
s míg témái amott néha talán igenis szürkék, - e novelláiban szerkezeti
elsiklás már ritkaságszámba megy, s tárgyai, mondanivalói is erőteljesebb
merészségűek. A forma rövidsége itt is sok elbeszélésből leszelte azt, ami szélesebb
kiterítésben bizonyosan hatásosabb lett volna, de a kötet nem egy darabja újabb
novellairodalmunk java terméséhez tartozik. Nagy melegséggel, nemes hangon
elmondott történet a legtöbb. Különösen érdekesek paraszttörténetei, melyekben
eredeti megérzéssel véteti velünk észre, hogy a magyar nép lelke távolról sem
annyira robusztusan és primitíven egészséges, mint gondolnók, hogy igen sok
álmodozás, meglepő differenciáltság és jó adag komplikáltság húzódik meg benne.
E tekintetben különösen Az apja fia
c. elbeszélésre mutatunk, amely egy parasztfiú lelkének démoni mélységeibe
világít be, s a Szekeres Juli meséjére, melyben egy mesekedvelő, ábrándos
parasztasszonyt mutat be, anélkül persze, hogy ennek az alaknak bármi köze
lenne régi népszínműveink csináltvirágszerű parasztleányaihoz. Többi
történeteiben is sok érdekes vonást találunk, sok megkapó lelki képet; búr úgy
gondoljuk, hogy az író néhol kelleténél józanabb és prózaibb képzeletű. Ezt oly
esetekben érezzük kizökkentőnek, ahol a szerző fantasztikusabb elemekkel,
látomásszerű csodákkal dolgozik. Ily helyeken eszébe jut az olvasónak, hogy az
író a nyilvánosság elé mint fabulaíró lépett, akinek a csoda nem misztikum,
hanem valami magától érthető, kézzel kitapintható valóság. Ami azonban a
példázatos fabulákban helyén van, sőt konkrét tárgyú novellában az életszerűség
erényével azonos. stílustalannak tetszik ilyenféle elbeszélésekben, melyeknek
elgondolásában pedig Bartóky annyi eredetiséget tanúsít.
A
harmadik elbeszélés-kötet az elszakított Erdélyből került át. Balogh Endre
marosvásárhelyi ügyvéd munkájának címe: Hajótöröttek
(Kolozsvár, 1922.) Tartalmaz – végre! – egy hosszabb ábrázolású novellát és öt
rövidebb rajzot. Örömmel üdvözöljük a szerzőt a szépírói munkásság terén, mert
úgy látszik, erős tehetség. Különösen a lelki problémák felvetésében és
bemutatásában mutatkozik igazán otthonosnak.
Első,
hosszabb elbeszélése, a Fehér rügy,
egy hadifogságból vakon hazakerült székely gazdát mutat be. A parasztot
felesége megcsalja, mire elkergeti és újra nősül. Egy fiatal, még szinte
gyereksorban lévő leányt vesz el. A leány meggondolatlan viselkedésű teremtés.
A férfiban felébred a féltékenység, amely éppen vaksága miatt gyanakvóbb,
szilajabb és emésztőbb a szokottnál is. Ennek részletező és megkapóan igaz bemutatásában
van a novella eredetisége. A többi kisebb rajzban is hasonló tehetség jelei
látszanak, csak az utolsó, az Örök élet
kissé erőszakoltan keserű. Valamennyinek hőse gyötrődő, sorstaposott ember,
akiket a szerző nem valami szenvelgett impassibilitével, hanem velük dobbanó
szívvel rajzol meg. Mintha írói modorában – anélkül, hogy hatásról akarnánk
beszélni – volna valami az ő nagy földijének, Petelei Istvánnak embermeglátó és
ábrázoló módjából. Elbeszélő sajátságai közül csak az hat zavaróan, hogy sokszor
futtában érint, halványra mos olyan vonásokat is, amelyek pedig a történetnek
megértéséhez okvetlenül szükségesek s indítékait így itt-ott némi homály
borítja. Stílusa kifejező, erőteljes, de mintha néhol keresetten eredeti akarna
lenni, s éppen e keresettség miatt nehézkessé válik. Mondataiban a szólamok
rendje sokszor ötletszerűen önkényes, s a világos tagolást mintha olykor
szándékosan kuszálná zavarossá. E külső és belső formai hibák az íróban talán
nem is gyökereznek mélyen, inkább akarattal magára öltöttnek tetszenek.
Levetkezésük nagyon könnyű lehet, s akkor Balogh Endrét úgy emlegethetjük, mint
a jelesebb magyar elbeszélők egyikét.
-
bs -
Forrás: Napkelet 1923. 3. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése