Max Liebermann: Homokdomb és tenger
Megütöttek? Sárral dobáltak?
Fel akartak feszíteni?
Sebez a hétszuronyú bánat.
Az érzés nem oly mennyei...
Menj ki az őszi levegőre,
jövendöl a felhőtlen ég:
sugárzik az öregkor tőre,
védekezésre épp elég...
Markold meg, légy hős, ábránd, álom
önbizalmat sohasem ád,
lépj át, ne félj, az új határon,
hagyd el az idők bánatát,
hagyj el villámot, rossz emléket,
van fegyvered, ne menekülj,
ne félj, az ősz gyertyái égnek
éjszaka is, szüntelenül.
Ha akarod, egy varázsszóra
jószagú kertet hoz az ősz,
ha akarod, az erdő lombja
tavasz-zöld sóhajjal esőz,
és ez a sóhaj könnyít rajtad,
biztat, ugye, eldúdolod?
Miért mondod: nem ezt akartad?
s elveszett bízó mosolyod?
Ne hajts fejet a cselszövésnek,
mert összeroppant, eltemet;
életedben eltemetnének
elleneid ... legyen eszed!
Szállj föl hajóra, repülőre,
ott utazz, hol örök a dél,
meleg vizek partjára dőlj le,
kagylóhúron játszik a szél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése