Prof. Wilhelm Amberg festménye
Mint halálos kötélen lengő gyermekét
magas aréna kupolája alatt figyeli anyja,
s ékszeres karját s ledér selymeit pajzán ritmussal
ingatja harsogó zene pajzán ütemére,
míg leng a gyermek s drága életét közönnyel
himbálják mélység és magasság émelygő erői,
arcán széles kedv mosolya ráng,
és senki nem látja, hogy vidám ütemre lóbált
karjait, mint zuhanó labda alá
készíti titkosan a szörnyű pillanatra
s a lengő testre tapadó szemekből
néma rettegés üvölt -
így nézek én is reád.
Mosolygok, s könnyű szavak friss ritmusával
zsongítlak, hogy meg ne ijedj!
s el ne ejtsd kezedből életemet...
Óh, hogy naív mulatóknál naívabb vagy!
s nem rémülsz el szorongó mosolyomtól...
Iszonyú szavakat ejtek, s mint curkuszi csengőket
rázom nevetve fürtjeimet, míg szívem ijedt
torkomban lüktet, arcodra tapadt rettegő szemekkel
tartom felbillent életünket.
Így takarom rejtve előtted nehéz szavak
értelmét, játszó hangom víg dallamába
takarom fenyegetett életem értelmét.
Te riadtan figyelsz. És fellélegzel!
és visszanevetsz!
És könnyű szóval felelsz a könnyűre...
És nem látod meg segítségért sikoltó szemeimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése