Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok,
Lengd be véle gyenge szellet
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait.
Míg az este bíborozza
A lement nap hajnalát.
Míg az éj becsillagozza
Szétteríti fátyolát.
Addig a menny földre hinti
Balzsamának harmatit,
S új erővel áldva inti
Új örömre állatit.
A mocsáros nép kurutytyol,
Prüttsög a sok kis bogár,
Récze hápog, fürj palattyol,
Hangicsál egy kis madár,
Jó napunkat felcserélő
Édes esti nyúgalom!
Téged áld e tenger élő,
Téged áld e kis dalom.
Harmatoddal részegülve
A virágos tarka rét.
Hímje nővel egyesűlve
Néked ontja fűszerét;
A nap éles fénye súlyján
Minthogy úntig szenvedett,
A kaszás a száre újján
Alva tisztel tégedet.
Oh dalolj rá csendes este
Nyugtató lehelletet,
Hogy törődött vére teste
Ujra nyerjen életet:
Szállj le rám is sátorozva
Szenderítő nyúgalom,
Közbe-közbe szunnyadozva
Csendesedj le kis dalom.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 217. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése