A kilenczedik részből
Estve Pestre a Bálba általmenvén, leirja a Bál házát, abba miket látott mint vatsorált.
Kérdém: Uram! ugyan mi neve e tántznak?
Mert egyszer keringős, hogy lett ökröm, annak
Szint illyen tántza vólt, mint itten forganak,
Az is tsak keringett, itten sem ugranak.
Felelt: Uram! hivják eztet Voltzerisnek.
Voltzin; kallót tészen, ’s természete ennek
Szüntelen forgani, mint malom keréknek,
Kalló tántz ez tehát, mellybe keringenek.
Hidje az Úr nékem, hogy lészen ez nagy kár,
Hogy ha el nem megyen, egy Voltzerist nem jár,
Ama Dáma ollyan könnyü, mint a madár,
Vigye el; mert látom, hogy csak az Urra vár.
Uram! bolond gombát még soha se ettem,
Mint a bódult marha, nem is kerengettem;
Ha tántzoltam, tehát igaz tántzot tettem,
Mellyből a fejembe szédűlést nem vettem.
Inkább ehetném én, és inkább ihatnám,
Hidje el azt az Úr, mint sem tántzolhatnám.
Kitől kéne kérni, ha aztat tudhatnám,
Azon lennék, hogy azt én megszóllithatnám.
Erre az iffiú megfogá kezemet,
Egy oldal szobába vezete engemet,
Kért, hogy vígan légyek, mutassam kedvemet,
Mindjárt enyhíteti szomjúm,’s éhségemet.
Egygyet kiált: Kelner! hát mindjárt itt termett,
Szép fehér köténnyel egy fiatal Német,
Németül szóll vele, nem tudott más nyelvet;
Nekem mondá: az Úr mostan mindjárt ehet.
Egy kis asztalkát ez gyorsan megterített,
Ezűst villát és kést, kanalat készitett,
Mint a’ kő, olly fejér zsemlyét tányérra tett,
Mellyet szép Damaska keszkenyővel fedett.
Somlai bort hozott egy jó Boutellával,
Másba pedig vizet, ’s pohárt hamarsággal,
Ezüst gyertya tartót szép viasz gyertyával,
Gondoltam: hogy eszem bezzeg ma pompával!
Hozott ezüst tsészét, mely vala fedeles,
Apró árpa dara volt ebbe a leves,
Tzitronyos vólt; mivel valék igen ehes,
Mind megettem, nékem vólt ez igen keves.
Leves után hozott egy ezűst tálatskán
Igen rendes étket, kitálalva tzifrán,
Ragu ist das: Kelner én hozzám így szólván:
Megrágom, feleltem, sógor, jó fogam van.
Vagdalt étel vólt ez, ’s vala foghagymával,
Nem kellett ehhez kés, ettem azt kalánnyal,
Meglehetős vólt ez, mert vólt szalonnával,
Mint foghagymás kolbász, olly vala szagával.
Tsak hamar béjöve más ezüst tálával,
Ezen vólt sűlt kappan fennyű madárkával,
Olajos, etzetes, fejes salátával,
Mondám: jobb vólna ez, Sógor, szalonnával.
A’ Kappanhoz ugyan Magyarosan láttam,
Egészen megettem, tsak a nyakát hagytam,
A’ madárkát évén, tsak ujjaim nyaltam,
Azért mint kappanon, ezen úgy nem kaptam.
Jól lakván, a boros Boutellát felvettem,
De a bort pohárba koránt sem töltöttem,
Sőt a számtól aztat addig el sem vettem,
Üres fenekére még nem tekintettem.
Ezt látván a kelner, ist gut? aztat kérdé;
Mondám: bizony ist gut, de üres már, ládd é!
Azért lódúlj! újra töltsd meg ezt hallod é,
E vized’ magadnak tarthatod: tudod é?
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 215-2016. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése