A szíve lassan meg tud már nyugodni
De az uj, az engedetlen ujj,
Ahelyett, hogy csöndesen malmozna,
Asztalszélen indulót dobol.
Az ujjak még örökkön keresnek,
Csinálnak mindig valamit,
Csak a két láb nyugszik meg sorsában,
Asztal alatt csöndesen lapít.
Úgy délután indulna k el aztán,
Cammogva, e fontolt öregek,
Sétáltatni viszik a tíz ujjat,
Mind nagyszülők fészek gyereket.
Forrás: Somogyi Néplap 21. évf. 168. sz. 1964. júl. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése