És újra itt az idő
lobbantanom ugyanazt a lángot,
amelyben ifjúságom elparázslott.
S az ismerős kengyelbe szállnom,
vágtatni át a szivárványon,
hogy szeles égi tűzben
ugyanazt a csillagos visszhangot űzzem:
a dicsőséget és a szabadságot.
Pogányok és Dózsa parasztjai!
Szegény kurucok, bujdosó vezérek!
Meghajolok, hogy földetekre térek!
Fű-suttogás, gémeskutak jaja,
nap s hold lovasainak robaja,
szenvedélye hevítsen,
véremben melegítsen!
Büszke, szomorú dalaitok
serkentsenek, ha felkelek.
Őrködjem
áhítattal
elmúlt s jövendő sorsotok felett!
(Ford.: Bede Anna)
(Forrás: Nagyvilág Világirodalmi Folyóirat 1456. old. - XVIII. évf. 10. sz. 1973. okt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése