Pattan már, nyílik már száz csodának zárja,
Napra vágyó szívünk tavasz jöttét várja,
Édes álom szállhat.
Gyöngyvirágpalástot ölt a rét avarja
S izzó női ajkra csókok vad viharja
Rózsákat dobálgat.
Lágyan simogatva sír a kantiléna
S búba borult lelkünk szárnytörött és béna,
Ittas lesz a szótól:
Bimbódzó tavasznak szűzi villanása,
Szomjan égő szívek rügybe borulása
Mindenért kipótol.
Bánat bús borával színültig megtelve
Könnyserleg a szívünk... Hosszan vezekelve
Gyötrődtünk az éjben;
Hulljon most a harmat örömibolyára
S tanítson meg hinni Húsvét hozsannája
Megváltó mesékben.
Ahol jártunk egykor vágy igézetében
Boldogság virága nyíljék százszorszépen,
Régi gyász ne fájjon;
Messzi álompartról illathullám árad,
Lesz örök tavasz még a halálra fáradt,
Szenvedő világon.
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági folyóirat
Pozsony, 1919.ápr. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése