A népes utcán együtt állt két árva:
Egy átplántált a, lombtalan, - meg én,
És sütkéreztem rácsba zárt tövén
A nagyvárosi fáradt napsugárba’.
Ő várt a messze bujdosó madárra,
Mely egykor ott járt bokrétás ölén.
Én arcba néztem, aki jött elém,
Legalább hozzád hasonlóra várva...
És árva voltam mondhatatlanul.
Szemem behunytam és megláttalak
Angyalfiammal gyöngéd karodon.
Felétek nyulok, lelkem lángra gyul
S a lombjavesztett száraz hárs alatt
Ékes tündérországról álmodom.
Forrás: Tavasz Szépirodalmi, Művészeti és Közgazdasági
folyóirat Pozsony, 1919. ápr. 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése