A remény, hit rég elhagyott.
Ajkam nem szór több átkot
A világgal leszámolék.
Tőle már mit se várok.
Gúnyja nem sebzi lelkemet,
Dicsérete nem kábit,
Fáradt vagyok! minden tagom
Nyugalmat, békét éhit.
Nem gyujt lángra zaj, mámor, élv,
Gyönyört mi sem ád nékem.
Gyönyört nem ád, oh! de jaj! már
A fájdalmat sem érzem.
Ugy szeretném bágyadt pillám
Örök álmokra zárni…
Hisz legnagyobb, leggyötrőbb kin,
Ha már mi sem tud fájni.
(* Gróf vajai és laskodi Vay Sándor, születési nevén: Vay Sarolta Zsófia Lilla Róza Johanna grófnő, aki férfiként élt.
Forrás: Családi kör XVIII.évf. 2. sz. Buda-Pest. 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése