2024. ápr. 1.

Erdélyi Béla: Ha ősi kastély diszes termiben…

 

Ha ősi kastély diszes termiben

Reá világot lámpa fénye vet;

Nem lát szükséget semmiben:

Van kenyere, talál meleg tejet;

Ha van, hová lehajtsa kis fejét;

Fütött szobákban gondos dajka kéz

Ringatja gazdag bölcsejét:

Az árva sorsa akkor is nehéz!

 

hát még ha zordon, vészes éjszakán

Zokogva, fázva, félve bujdokol;

Rémet teremt elé a vak magány,

Feléje kar segitni nem hajol;

Ha nem talál sehol védő falat,

Nyomor kiséri völgyön és hegyen,

Ha nincs számára betevő falat:

Az árva akkor, vajh’, mivé legyen?

 

Elveszne, mint virág a parlagon,

Mit eső nem növel, nem ér a nap,

Mit láb tapos, mit elnyom tüske, gyom,

Mi megtörik a szélroham alatt;

Elveszne, mint a pelyhes kis madár

Ha elragadják tőle karvalyok

A fészkelő anyát, míg magra jár, -

Ha nem volnának földi angyalok!

 

Egy földi angyalt én is ismerek,

Ki e szent névre bizvást érdemes;

Anyát talál az anyátlan gyerek

Ő benne, ki szivében oly nemes;

Ő benne, ki a mult keserveit

Áldásos egy jövőbe temeti,

S a vértanuért gyászos lepleit

Árvák örömkönyébe fürdeti.

 

Egy óhaj kél szivemnek rejtekén,

Míg arczképét im itt leleplezem:

Árvák nevében áldást kérek én

Reá, s imára kulcsolom kezem:

Tövis helyett, mi egyre vérzi még,

Virág diszitse fönkelt homlokát!

Nehéz sebére nyujtson irt az ég!

Áldás kisérje minden nyomdokát.

 

Forrás: Családi kör  XVIII.évf. 2. sz. Buda-Pest. 1877.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése