Keljetek fel régi szenvedések,
Miket ránk mért olyan sok király,
Hadd lássuk még egyszer, még utolszor
A szabadság napsugárinál...
S hadd változzék gyülöletté vérünk,
A zsarnokok ellen, míg csak élünk!!...
Még halljuk a lánczok zörrenését,
Melyeket görnyedve hordozánk...
Látjuk a vérföllegeknek árnyát,
Mit nyugotról dörgetnek reánk:
Fölleg árnya, lánczok zörrenése,
Régi zsarnokunk halálhörgése...
Örömében reszket a kopár föld,
Örömében sir az ég maga;
Hogy kidobta a trón biborából
A nép-ellent a népnek kara,
És elüzte honunk határitól,
Átkot adván mellé utitársul.
Rajtunk mereng a hir és dicsőség
Csillagának ragyogó szeme,
Elszáll tőlünk majd a harczok éje,
De e csillag nem száll el vele,
És utána nagy napok virradnak,
Üdvéül a független magyarnak.
S fölkelnek a régi szenvedések,
Miket ránk mért olyan sok király;
Képök gyakran megfordul előttünk
A szabadság napsugárinál,
S gyűlöletté fog változni vérünk
A zsarnokok ellen, míg csak élünk!...
Forrás: A szabadság lantja 1873 –Költemények az 1848-49-ki
függetlenségi harcz idejéből – Kolozsvár 1873.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése