EMLÉKLAP
Sok uj barátnak idvezlése
iözt
Vedd jó neven egy
régi hivedét is,
Kit ifjukorban szív
és elvrokonság
Füzének hozzád
oldhatatlanul
Hozzád, te szívnek
s elvnek férfia,
Ki annyi évek
változása közt
Nem változólag
mindig egy valál
El nem feledni régi
hiveid;
Ki egyszerű vagy csillogók
sorában,
S mint a mező
maggal teljes kalásza,
Üres fejek között
igénytelen;
Enyelgő és derült
vidám körökben,
Szelid és
engedékeny mindenütt,
De ott
hajthatatlanul kemény, hol ügy
Mellett elszánt
csatára kelni kell:
Erős legyőzni
ésszel szenvedélyt,
S azon kevés
jelesbek egyike,
Kik fény s
tömjénnel nem kábithatók:
Bátrak
hatalmasoknak ellenében,
Fölülállók, ha kell
a nép kegyén,
Mert a hazához
hűbbek mint magokhoz.
Légy idvez s vedd
baráti jobbomat,
A mely hizelgést
irni nem tanult,
De nem remegni is
ha irni kelle,
Mit a meggyőződés
igaznak ismert,
Bár mennyit tett
koczkára a betű.
Mert hol nem igér a
beszéd sikert,
Lehet hallgatni:
ám, ha szólni kell,
Mást nem szabad
mint lelkünknek hitét.
Vedd jobbomat, mely
rólad is valót ir,
Meghallva, hogy te
vagy hazánknak
Kicsin számu dicsői
közt egyik,
Kiben a közhit még
meg nem csalódott,
S csalódni ugy
hiszem nem fog soha,
Mert tetted és
szavad erény vezérli,
S a legtisztultabb
lángu honfi-szív!
Nem változandó
népkegy buboréka;
Nem a hirnév gyarló
csillámai.
Ó férfiu, jeles
mint egyik a
Nagy hirben élő Róma fénykorából,
A végzettől szép sors jutott neked:
Te birod minden pártoknak bizalmát,
Kiket meggyőződés, nem bűn vezet.
Rád van függesztve a nemzet szeme,
Ezrek lesik szavad mint jósigét,
Irányadót, ezrek mozgalminak
Ó szólj, és tégy, és adj irányt nekik!
Gyújts fáklyát ez országos zűrzavarban,
Hol mindenik kormányzó és vezér,
Hol senki nem hallgat, mind szónokol;
Nem tudni melyik a beteg s az orvos,
Ahány van mindenik gyógyszert ajánl,
De egyik sem fogadja más tanácsát;
Éretlen gyermek leczkéz oktatót,
S kinek legharsányabb torok jutott,
És vakmerőség észerő helyett,
Vezére a csoportnak, és vele
A bölcsek legbölcsebbikét lezugja.
Ősz fürt, bár érdemekkel párosult,
Nem tárgya többé semmi tiszteletnek,
Az elmult sokkal mostohább időkből
El van feledve a legszebb erény
E ferde kornak kis munkái közt,
Mely nem hiszen, mivel nem tud, nagyobbat
Saját parányi vergődésinél.
Használd a jók benned vetett bizalmát,
S kezet fogván velök, légy rendező;
Központositsd magad körűl az ész,
Erény és szív minden hatalmait,
S segéld elő egy jobb kor támadását.
Neked, kihez oly kedvező az ég,
Adand e nagy munkában is szerencsét,
S bevégzended, mit mások nem birának.
Ó adjon életet s kitartást,
Hogy láthassad müved gyümölcseit,
S hallhasd, ha majd mondják az ősz apák
Szebb korra ébredt lelkesült fiaknak:
Im a nemzetnek egyik ritka disze!
Kevély örömmel nézzetek reá,
Ki a hanyatlás gyáva korszakában,
Midőn erkölcs, erény és honfiság
Csak ige volt a kérkedésnek ajkán,
Oly sok kisértet s csábok ostromában,
Melyek levertek gyávák közt erőst is,
Erényiben törhetlenül szilárd,
S magához mindvégiglen hű maradt.
Forrás: Deák-album – Emlékkönyv – Franklin-Társulat Magyar
Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Budapest, 1876.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése