2018. ápr. 30.

Eörsi István (1931-2005): A dombon




Egymással feleseltek
a zizegés, a csönd…
mikor a dombra értem,
a lapály rámköszönt.

Úgy ült az ég szélén
a fakó, sárga nap,
akár egy hetykén
félrecsapott kalap.

Nagy tábla napraforgó
elbűvölve nézte,
nagyon is büszke volt
szép szerelmesére,

és mindenütt szőlők,
a feszülő szemek
alig bírták önnön
édes terhüket.

láttam krumplit is
a barna föld alatt,
hallottam, hogy nőnek
a kis krumplifiak.

Arrább tanyacsoport,
frissen és fehéren,
mint érem büszke mellen
villant a vidéken.

Drót szalad odáig,
villany is van akkor,
tán hangok is szállnak
a drótfonalakból…

Vajon van-e drágább
szívemnek e táján?
színeivel ringat,
ízeivel táplál…

Még drágább, ki benne
hazafele ballag,
mintha most is hallanám,
esti dalt dúdolgat.

Legény-lépte nehézkes,
széles vállán kapa,
indulnék már feléje,
de mennem kell haza.

Ma is bánt, hogy akkor
nem szólottam vele,
mikor mondja el: milyen
új, szabad élete?

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.