2018. ápr. 30.

Csoóri Sándor (1930-2016): Legszebb ének




Puha a rét, lábam alatt
besüpped mint omló szőnyeg,
Tiszta az ég, híre sincsen
esőt hozó, ősz felhőknek.

Szántás csíkja feketéllik,
zöld búzában alszik a szél.
Olyan a táj, mintha erre
sose jönne a konok tél.

Nyúl pattan föl, usgyi neki…!
átugrik a kis csermelyen.
Kedvem volna vele futni,
hegyeken át és völgyeken.

Futnék, futnék szakadatlan,
folyók és fák kísérnének,
fodroshátú barna szántók,
szelídített füge gépek.

Futnék, futnék szakadatlan,
minden tájadat bejárnám:
városaid és falvaid
megifjúdó, drága hazám!

Ki mindig a végtelenre
vágytam forró gyerekfejjel –
megtaláltam a hazámban.
Meg is védem szerelemmel.

Hej, nemsoká elindulok
halmokon, s puszta réteken,
Hazám, hogy megírjam rólad
Lángoló legszebb énekem!

Forrás: Szívünk szerinti törvény – Fiatal költők versei. Budapest, 1952.