Vásárhelyi: Az asszony

Láttam a férfit mélabús szemével.

- Mindegyik mozdulatja férfi volt –

S szívben mély szánalomra gerjede

Midőn a tánczolókon áthatolt

Szemének bánatos tekintete.

Kik elhaladtak: „nézd csak!” s összesúgtak,

Megállva a szép férfiu előtt,

„Övé az ország legszebb asszonya,

Oh nézd amott az angyalarczu nőt,

Mi boldogság őt boldogítnia!”

S láttam az asszonyt bűvös mosolyával,

S e mosoly mégis oly bánatteli!

Hiú asszony volt benne minden íz,

Az keseríté, hogy nem brüsseli

Királyi termetén a csipkedísz.

A férj szerette őrült szenvedélylyel

S e szerény dísz is, hogy csak meg legyen

Munkába tölte éjet és napot;

A nő durczás volt, hiú, szívtelen –

A férfi szomorú és hallgatott.

„Nézd Ilmáék üveghintóba járnak

S a férje fényes hivatalt visel;

Hozzánk a sors áldatlan mostoha,

Téged biztatgatással küldnek el

S a fényes állás nem lesz meg soha.”

S a férj megindul uj Golgota útnak

Bejár sok fényes úri palotát,

De hasztalan könyörg és hasztalan

Tanul hajlongatni a büszke hát,

- Hiába nincs! „Megszerzem úgy magam!”

S egy nap a férj szokottnál sápadtabban

Tér vissza s szép neje reáborúl.

„Lesz hintóm és lesznek gyémántjaim!

Én férjecském ne csüggedj, ne busúlj:

A fényes állást megszereztem ím!”

S látom a férfit öldöklő szemével –

A mint a csipkefodrot bontja fel,

Mely a szép asszony vállát födte be,

S a hószin vállra csókokat lehel

S a csók helyére tőrét döfte be!

Forrás: Tolnavármegye Szegzárd 2. szám, 1891. január 11. vasárnap