2016. okt. 9.

Hajnal Anna: Csontjaim alkotójához



Ha homoru és domboru
egymásban fénylőn megforognak,
csont, forgó, boldog izület,
kezed jegyei felragyognak.
Gyűrü és hold egymásnak csillag,
te tetted hogy az édes szallag
a vonzás amely el nem lankad,
holtomig fog, hogy nem hagyhatlak,
amig eszméletem forog.

S ha én kiköltözöm belőle,
abból aki most én vagyok;
romlásra, sötét sírba téve
még ezer évig lenn ragyog,
sötétben, csak neked ragyogva
mosolyg a mű, mit mosolyogva
felépítettél századokra,
formálták szép komoly dologra,
hogy legyek, lásd vagyok!

A váz tiéd, s a lüktetés is
mely körülöltözteti lágyan,
hogy szirmokat bűvöl körébe
mint tavaszias melegágyban.
Lásd, örvendezek mosolyodnak,
fényeknek kik körüllobognak
s kit szántál rövid holnapoknak,
magamban örvendek nyomodnak,
vigyázlak és tiéd vagyok.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.