2011. nov. 20.

Varga Zsuzsanna: Németh László: Iszony


I. Németh László írói módszere
II.
a) A regény keletkezése
b) Műfaj
c) Alapkérdés
d) A női lélek ábrázolása
e) Szerkesztés
f) Üzenet
III. Összegzés

Németh László regény-, dráma- és esszéíró, a 20. századi irodalom egyik legsokoldalúbb alakja. A magyar regényírás társadalomábrázoló és lélektani hagyományának folytatója és megújítója. Újítva vonta be művészetébe az elvont gondolkodást, az alkattan és a lélektan vívmányait. Műveiben többnyire egyetlen ember életének eseményeit rajzolja meg, s erre a „vonalra” nagyon tudatosan és ésszerűen építi fel az egész művet.

Az 1933-tól 1945-ig terjedő időszakban az egyre fokozódó veszélytudat, a történelmi fenyegetettség érzése jellemzi Németh László munkásságát is. Ebből a korszakból fakadt elkeseredése, világidegensége és iszonyata, mely a ’30-as, ’40-es évek fordulóján írt műveiben jutott el tetőpontjára. Ilyen regénye az Iszony, amely talán a legtökéletesebb műve. Az ösztönös megérzés, az intuíció, ami a regény megírását ihlette, már kezdettől fogva fontos szerepet játszott Németh László művészetszemléletében. Szerinte az intuíció olyan tudás, melyet az ember használ, de nem ismer.

Az író egy végzetes történelmi korszakban veti fel a minőség hiányából származó iszonyérzés problémáját. Kárász Nelli lélek- és érzelemvilágán keresztül fejezi ki azt,amit a saját közérzete táplál.

A regény tudatregény, melyben az író elsősorban a szereplők lelkivilágának bemutatására helyezi a hangsúlyt, ám a lélekrajz mellett a magyar középréteg társadalmilag hiteles rajza is kibontakozik.

A mű fő kérdése az, hogy szabad-e gazdasági érdekből házasodni. Az elszegényedett pusztai bérlő lányának, Kárász Nellinek és a gazdag parasztpolgár Takaró Sanyinak a házasságában két ellentétes vérmérséklet és életstílus próbál összeilleszkedni teljesen reménytelenül. Nelli egész lénye merő tiltakozás a házasság ellen. Büszke, gőgös, magányra született alkat, vele ellentétben Sanyi társaságkedvelő, hangos, dicsekvő ember. Mindketten tönkremennek a kapcsolatban: Nelli szörnyeteggé válik, Sanyi viszont képtelen átlátni a helyzetet, kitörni belőle, s így áldozattá válik.

Férje halála után Nelli megbékél, alakja katartikus módon megtisztul. A regény kötelessége abban rejlik, hogy az elvont probléma felé mutató érzésvilágot egy sajátos női lélekállapoton keresztül vetíti ki az író. Kárász Nelli intellektusának tudatos és tudat alatti mozgása képzeli a probléma kibontakozását. A mű mondanivalója az, hogy az ember csakis úgy élhet boldogan, ha kiismerte saját maga. Aki önmagával sincs tisztában, az érzéseit sem tudja megokolni. Nelli nem ismerte magát eléggé, azt hitte, tulajdonságai felületi tulajdonságok, melyek bizonyos hatásokra – a megérintett szerelem, majd a házasság – következtében eltűnnek. Magányos, zárkózott, befelé élő lány, s ezen nem lehetett változtatni. Így született, ezt örökölte apjától. Szinte apja volt az egyetlen ember, akit igazán szeretett. Szerette, mert olyan volt, mint ő maga. Nem beszélt sokat feleslegesen, járta a pusztát, és ez kitöltötte az életét, mint ahogy Nelliét is kitölthette volna a családi fészek megteremtése, ha Sanyi békén hagyja, vagy ha magához illő társra talált volna. Látszólag semmilyen ok nem volt arra, hogy Sanyitól iszonyodjon. Hogy mégis így volt, arra talán a biológia adhatná meg a választ: vannak emberek, akik egyszerűen nem illenek össze, nem tudják elviselni egymást. Ilyen körülmények között azonban Nelli erényei, értékei visszájukra fordultak. Ő nem frigid nő, mint az első pillanatban hinné az ember, csupán a férfi és a nő viszonyát az alantas szenvedélyek felszabadulásának érzi. S talán azért érez így,mert nem szerelemmel szereti a férjét. Ő azért viseli el Sanyit, mert a körülmények így hozták: hiszen mindkét családnak az állt érdekében, hogy a fiatalok összeházasodjanak. Nelliben mindvégig ez a kettős tudati és lelki folyamat zajlik. Még kislánya születése sem tudja megváltoztatni érzéseit, nem képes többre, mint a sajnálatra és némi gyengédségre. Olyan, mint a vadmacska: aki közelít hozzá, azt megmarja, s csak nagyon ritkán tud dorombolni.

Sanyit nemcsak Nelli iránt érzett szerelme, szeretete hajtja, hanem biológiai ingere is. Ő valóban szereti feleségét, büszke kislányára, viszont nem tud kibújni bőréből, ő sem tud alkalmazkodni feleségéhez, s marad az, aki addig is volt: „zsíros képű” ember. A „pusztai kisasszony” és a „falusi gavallér” történetének keretében az élet két arculata jelenik meg előttünk. Az író Nelli tragédiáján keresztül mutatja be az élet alapvető problémáját: a minőség és a minőségnélküliség küzdelmét, mely mindig is foglalkoztatta az emberiséget.

A regény nyugalma abból fakad, hogy Nelli már megnyugodott állapotban idézi fel emlékeit, tehát emlékező regény. Szerkezetileg is így épül fel: ezt a gondolkodási folyamatot rögzíti, feltárja a hős önelemző, önértékelő emlékképeit. A regény olyan képsorból tevődik össze, amelynek szerkesztésmódja, tagoltsága és ritmusa a hős lélekállapotával, gondolkodási folyamatával van összhangban.

Egy haláleset mindig megváltoztat valamit. Nelli személyiségének változását és tragikus sorsának alakulását mindvégig a sorra bekövetkező halálesetek határozták meg. Amikor ki akarja kosarazni Sanyit, akkor váratlanul meghal az édesapja, így anyja szinte belesodorja a házasságba. Egy évi házasság után Sanyi apja hal meg, át kell vennie a gazdaságot, be kell költözniük a faluba, ami Nelli számára idegen és ellenszenves világ. Szeréna néni halála a postamesteri állás reményét szünteti meg, majd anyósának kérése és halála végleg Fáncshoz köti. Szeréna néni halála a menekülés útját zárja el, a másik három halál pedig Fáncshoz és Sanyihoz köti. Végül az ötödik halál, Sanyié, teheti csak szabaddá őt, emberi és gazdasági értelemben is független, a maga sorsáról határozni tudó emberré.

A regény három részre tagolódik. Az első rész a főszereplőnek az esküvőig tartó, az elidegenüléshez vezető útját rajzolja meg. Nelli rádöbben kiszolgáltatott helyzetére, és kénytelen elfogadni egy olyan létformát, amely a továbbiakban már csak hazug komédia. A második rész a házasság története. Nelli egyre jobban iszonyodik férjétől. Végül már annak halálát kívánja, majd egy ágyban folyó védekező dulakodásban akarva-akaratlanul megöli. A történet vége az asszony férje halála utáni állapotát írja le. Nelli nem érez bűntudatot, tisztában van azzal, hogy mit tett, természete tette, s kiszabadulva méltatlan helyzetéből visszanyeri lelke nyugalmát: az emberi dolgokat most már irgalommal szolgálja. Visszaköltözik belé a segítőkészség, a humánum és a megbocsátó részvét.

Mindaz, ami a huszárpusztai és a cenci séták között történt, számára zavaros álomnak tűnik. Önelemzésében felmerül ugyan, hogy ha másképp fordul az ifjúsága, talán ő is tudott volna asszony lenni. A sors fintora, hogy éppen Sanyi testvére, Imre erősíti meg ebben a nézetében, akinek házassága ugyanolyan, mint az övéké volt, csak a létközösségben Imre a „minőségi” ember, és felesége, Rózsa, a „cigányos”. Imre ezt mondja Nellinek: „Két ember viszonya nagyon sötét dolog... Főként a házasságban.”

Nelli a mű végén visszakerül a „természetbe”, ahová mindig is vágyott, ami „kielégítette” őt az életben, ami boldogságot, megnyugvást jelentett számára. Még lányként a palántázás nyújtott számára örömöt az életben, most, a cenci erdőben, egy kórházban gondozhatja a beteg gyermekpalántákat, ahol önkéntes ápolónőként dolgozhat. Nelli az idő múlásával megtalálja lelki szabadságát: megbékél önmagával. Lánya által a múltja és a férje emléke is közel kerül hozzá. Gyermekét úgy neveli, mint aki a számára nem más, mint: „egy darab rám bízott, szegény emberiség”.

Az író gazdag intellektusa megmutatkozik a hősök által meglátott vagy átélt problémák néhol már orvosi-pszichológusi pontossággal megírt lélekrajzában. Németh László regénye nemcsak a hagyományosan vett realista lélekábrázolás, hanem egyben jellegzetesen 20. századi tudattörténet is.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve 4. - A 20. század irodalmából 53-55 .old. – Szerkesztette: Maczák Edit - ITEM Könyvkiadó)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése