II.
a) Műfaj
b) Alcím
c) Szerkezet
d) Ellentétek
e) Jelképek
III. A megzenésített alkotás és hatása
A reformkor nemzedékei a magyarság önismeretének és öntudatának máig ható mintái. Mindannyiuk közt a legelső példaértékű ember Kölcsey Ferenc, nemzeti himnuszunk írója. A himnusz olyan mű, amely hűen tükrözi azt az eszmeiséget és feladatkört is, melyet szerzője a közéletben magára vállalt.
Aligha volt és van műalkotás nagyobb hatással történelemszemléletünkre: a Himnusz a magyar nemzet felemelkedésének eszményét énekli meg. A költeménynek irodalomtörténeti előzményei mellett kor- és személyiségtörténeti háttere van. 1823-ban írta Kölcsey, a napóleoni háborúk lezárulása után. Azután, amikor hazánkban is nemesi ellenállás bontakozik ki I. Ferenc rendeletei miatt, amikor a nép az adó terhe alatt nyomorog. Egyszerre világ- és költészetszemléleti válság volt ez az időszak a költő életében. 33 éves a vers írásakor, s ekkor még nem lát olyan társadalmi erőket, amelyek segíthetnének hazáján. Önmarcangoló tépelődéssel szemléli népét: „S ah, szabadság nem virul / A holtnak véréből, / Kínzó rabság könnye hull / Árvánk hő szeméből!” A költő csak könyörögni, imádkozni tud, de cselekedni még nem.
A Himnusznak nemcsak a címe, de a műfaja is himnusz s őrzi a műfaj legrégibb vonását, azaz, istenhez fohászkodó, imaszerű ének. A himnusz ódai szárnyalású: a költő a hazát emeli vallásos témává. Isten az első szava a versnek, tőle vár segítséget Kölcsey. A vers alcímének is jelentése van, vagyis a költemény „lélekbeli visszahelyezkedés” a magyar nép zivataros századaiba. Kölcsey azért helyezi vissza a múltba (a török hódoltság korába) költeményét, hogy ezzel is nyomatékot adjon a vers vallásos jellegének, sajátos történelemszemléletének. A himnusz megszólítottja Isten, a megszólító, a vers beszélője a költő, aki közvetítésre vállalkozik nemzete és az Isten között. Nem a maga nevében szól, hanem egy közösség nevében. Ebben a történelemszemléletben a magyarság múltját a jó sors határozta meg, de a nemzet bűneivel eljátszotta jó sorsát, s magára vonta Isten büntető haragját. A bűnöket nem részletezi a költő, csupán egyet emel ki közülük: a széthúzást, az önpusztítást, a nemzeti egység hiányát. Nem véletlenszerű e kiválasztás: az alkotó e tényben látja a nemzeti bajok folyamatos forrását. A bűnösöknek bűnhődniük kell, de a büntetés nem lehet „életfogytiglani” a nemzet életében, mert az már igazságtalan lenne. Ezért jogos az Istenhez intézett könyörgés: mérlegelje a jót és döntsön, megérdemeljük-e a víg esztendőket.
A költemény erőteljes vers, hiszen nem egy belátható jövőben lepergő összecsapást sejtet, hanem történelmi távlatokat idéz.
Felépítése pontos és logikus: keretes szerkezetű. Istenhez fohászkodó versszakok keretezik a nyolc, egyenként nyolcsoros strófából álló költeményt. A közbülső 6 versszak a nemzeti történelem mérlege. E mérleg nyelve a balsors felé billen. Tatár, török és belső háborúk pusztították a magyar nemzetet. Jelene is kietlen: „... szabadság nem virúl / A holtnak véréből.” Mégis bizakodó a költemény, s benne a költő hangja: „Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!” A vers elején és az utolsó strófában megszólított Isten az események mozgatója: tőle kaptuk ajándékba a „szép hazát”, de bűneink miatt jogosan sújt a balsors százados szenvedéseivel.
A záró szakasz nem azonos a kezdővel, az eltérés nagyon is lényeges. Kölcsey szánalomra cseréli az áldást az utolsó versszakban, s ezzel még súlyosabbá teszi az aggodalmat. Meg is fordítja a szórendet: Isten, áldd meg... – Szánd meg Isten... . Így az előre kerülő igen még hangsúlyosabbá válik.
A múlt és a jelen művészi párhuzamát jelzik a következő sorok: „Vár állott, most kőhalom, / Kedv s öröm röpködtek, / Halálhörgés, siralom / Zajlik már helyettek.” Az egymással szembeállított képek érzelmi különbözősége alapgondolattá teszi a rabság és szabadság ellentétét. A költő rabnak és árvának mutatja a hont, nemcsak az emberiség, de az Isten szánalmára is méltónak.
A költemény szerkezete még erősebb tagoltságot, párhuzamosságok és ellentétességek sorát tárja elénk, s a legtöbb elem a virágzó és a haldokló haza szembeállítását szolgálja. Az Istenhez címzett himnuszba a 2-3. szakasz révén beépül egy haza-himnusz is, melyben fellelhetjük a legfőbb haza-jelképeket: a címert (bércek, folyók), a zászlót és a haza virágzásának bizonyítékát: a gazdagságot és a katonai erőt. Mindezek hiánya a bűnhődés velejárója, s még a természet is ellenséggé válik a haza hű fiai számára.
Kölcsey Himnusza Erkel Ferenc megzenésítésében vált nemzeti énekünkké, s felhangzó szövege ma is áhítatot kelt a világ minden részén élő magyarokban.
(Forrás: Házi dolgozatok könyve 2. - A romantika irodalmából - Szerkesztette: Maczák Edit - 37-38. o. - ITEM Könyvkiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése