I.a) Balassi indíttatása
b) Családi háttér
II.
a) Szerelmi költészetének alapja
b) Daloskönyve
c) Hogy Júliára talála...
d) Darvaknak szól...
e) Júliát hasonlítja...
f) Célia-versek
g) Fulvia-versek
III. Összegzés
Költészetünk történetében Balassi Bálint az első, aki öntudatosan érzi költői elhivatottságát. A költői tudat és az ihlet szerelmi költészetében fonódik össze csodálatosan.
Szerelmi költészete a plátói idealizmust, a kor szépségkultuszát, az eszményi szerelem jegyeit hordozza magán, de viseli annak a szerelmes férfinak az érzéseit is, melyet nem nyomhatnak el korának konvenciói sem.
A magyar középkor nem tudta megteremteni a szerelmi költészetet. Hiányoztak a társadalmi, a világnézeti és az esztétikai feltételek. Balassi kora mindezt egyszerre pótolta. Költészete mélyen gyökerezik a petrarcai világban és a német humanizmusban.
Az ifjú Balassi korán kapcsolatba került a Habsburg-uralkodóházzal. Nevelőjére, Bornemisza Péterre pedig erősen hat a bécsi humanista kör. Az antik és a latin költők olvasása azonban kevés lett volna a léleknek és a formának ahhoz az újításhoz, ami Balassi szerelmi költészetére jellemző: végletesen boldog és boldogtalan tud lenni.
Verseit Petrarca hatására ciklussá, a magyar „Daloskönyvvé” szervezte. A Balassa-kódex z első egészében megszerkesztett versgyűjtemény, mely 99 versből áll, és a versek sorrendje szigorúan megszabott. A kötetből 33 vitézi, hazafias, istenes vers, míg 33 vers házasság előtt, 33 vers a házasság utáni életére utal. A költő „krisztusi” korban, azaz 33 évesen kezdett dolgozni kötetén, melyet befejezni sajnos már nem tudott. E kötet „Az maga kezével írt könyve”-ként lett ismeretes. A kötetben a Balassi-strófa az uralkodó: 3x3-as egységből áll, két hatszótagost mindig egy hetes egység követ. Rímképlete: aab, ccb, ddb. Szerelmi lírájában Balassi a trubadúrlíra meghonosítására törekedik. Magyarul e lovagi szerelmet még senki sem fejezte ki előtte.
Balassi 1554-ben Zólyom várában született egy arisztokrata családban, ahol kitűnő nevelést kapott Bornemisza Pétertől. Kilenc nyelven beszélt. Az európai kultúrát a nürnbergi egyetemen sajátította el. A költő hányatott sorsa után ismeri meg az igazi boldogságot, a szerelmet. 1578-ban ismeri meg Losonczy Annát, akibe azonnal beleszeret. Balassi első és egyetlen komoly szerelme Anna, aki hat évig viszonozta a költő érzéseit, majd mikor férje meghalt, hallani sem akart az akkorra már szegény és rossz hírű Balassi házassági ajánlatáról. Balassi verseiben először Annának (az udvarló időszakban: 1578-84), majd Júliának nevezi (1588-től, a hódítás második korszakában).
1584-ben érdekházasságot köt unokahúgágával, Dobó Krisztinával, amivel a vérfertőzés és felségsértés (elfoglalja a lány hozományának hitt Sárospatak várát, ami törvény szerint a királyé) vádját vonta magára.
Balassi a magyar szerelmi líra megteremtője, a reneszánszra jellemzően nyíltan, bátran írja le érzéseit. A reneszánsz ember öntudatával a szerelmet az emberi élet egyik legfőbb értékének tekintette. Ezt jelzi az 1589-ben írt szerelmi komédiája is, mellyel új műfajt honosított meg a magyar irodalomban.
Fiatalkori udvarló költeményei, a boldog-boldogtalan Anna-versek, a reneszánsz szerelmi költés petrarkizmus sablonjai szerint születtek. Balassi „tudós” költő volta abban is megmutatkozott, hogy verseinek egy része fordítás. Az írói eredetiségnek igényét még a reneszánsz kor nem ismerte. Petrarca hatása érezhető azokon az érett nagy verseken is, amelyeket 1588-ban írt az özveggyé lett Annának, akit verseiben már Júliának szólít.
Balassi költői tudatossággal formálta „Daloskönyvét”, melyben az ujjongó örömtől a lemondás teljes reménytelenségéig helyezkednek el a versek, s ahol Júlia már csak jelkép.
A Júliáról szóló versek a Balassa-kódex 34. darabjával kezdődnek. A Júlia-versek kifinomult stílusa, tökéletes ritmikája, újszerű strófaszerkezete Balassi költészetének csúcspontját mutatják. A kívülálló szemével nézi az imádott hölggyel való találkozást. Jellemző a virágszimbolika, a fokozásos ismétlés és a halmozás.
Hogy Júliára talála, így köszöne neki című versét egy véletlen találkozás ihlette: 1588-ban Pozsonyban, egy „kapu köziben” a költő megpillantotta Júliát. Ez az Anna-ciklus második korszaka. A vers első szakaszában ennek a boldog felkiáltásnak, a találkozás örömének ad kifejezést. A metaforák elemeiben a lelki élet értékei (vidámság, boldogság), a reneszánsz főúri világ mozzanatai, részletei (palotám, gyönyörű szép kis violám), a női test szépségei és egyéb értékek (a nap fénye, az élet reménye) sorakoznak egymás után. A második versszaktól az ötödikig metaforák halmozásával fejezi ki érzelmeinek áradását. A záró versszak a lovagi szerelmi lírából ismert helyzetet rögzíti: a szerelmes lovag és az úrnő között végtelen a távolság. Júlia válasza: egy mosoly. Az ütemhangsúlyos vers szövegét egy török dallamra írta.
Valószínű, hogy a Dobó Krisztinával kötött félresikerült házasság után még mindig a Júlia iránt érzett igaz szerelem utáni vágy indítja a költőt arra, hogy újabb és újabb versekkel hódoljon szíve választottjának.
A Darvaknak szól című vers (44.) a humanista költői leleményre utal. A melegebb, jobb hazába szálló darvakkal üzen elérhetetlen távolságban lévő kedvesének. Az első négy versszak fájdalmas önjellemzés. Júlia otthona egy másik ország, egy olyan ideavilág, ahová sohasem érkezhet meg boldogságot és megnyugvást remélve a bujdosó zarándok. A teljes reménytelenség és kilátástalanság ellenére is őrzi szerelmét a kitagadott lovag. A költő tudja, hogy közte és Júlia között áthidalhatatlanná vált a szakadék, ez azonban nem földrajzi, hanem lelki-érzelmi távolság. A záróstrófa a kor szokása szerint a vers születésének körülményeit, az ihlet forrását rögzíti.
A Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezdi el című verse az eszményítés, a Vénusszal való azonosság fokozatos kibontása. A költő lépésről lépésre vált át az eszmény leírásából a valódi földi asszony szépségének csodálatába. A 7. versszakban már kimondja, hogy a szerelem kínokat is okoz. A következő szakasz mindezt egy mitológiai hasonlattal erősíti meg. Az utolsó strófa az azonosság és a különbözőség kiemelésével zárja le a verset.
Balassi 1590-ben, a tatárok elleni hadjárat hírére és vagyoni perei elől kénytelen Lengyelországba bujdosni. Itt írja a Célia-verseket, melynek ihletője Wesselényi Ferenc felesége, Szárkándi Anna.
Sokkal csendesebb szerelem volt, ezekből a versekből hiányoznak az indulatok, a nagy érzelmi háborgások. Ehhez a szerelemhez nem kapcsolódott annyi lángolás, gyötrelem, annyi küzdelem és várakozó reménykedés. Ugyanakkor ezek a versek már sokkal kimunkáltabbak, kiforrottabbak, mint az előzőek, igényesebb művészi megoldások, pontosabb rímek jellemzik.
Kiben az kesergő Céliárul ír című verse valóságos kis műremek: A testvérét „szépen sirató” Célia ábrázolását a költő már az önállósult képek kifejezőerejére bízza. A versszöveg nagyobb részét a hasonlatok teszik ki. A letisztult, leegyszerűsített versben a szimmetria, a reneszánsz törvényszerűsége érvényesül. Az első és a harmadik versszak részletesen kibontott hasonlatai főként Célia keserű fájdalmát érzékeltetik, a közbezárt második szakasz hasonlata viszont elsősorban a bánatában még vonzóbbá váló asszony szépségében való gyönyörködést fejez ki. A verset záró kép visszautal a második strófára, s így nem annyira a nő kétségbeesésére, mint inkább a sírásban felfrissülő, megújuló szépségre esik a hangsúly. A vers lírai tartalma: csodálkozás a szeretett és szerelmes asszonyon, akit egy kivételes állapot új oldalról világít meg és tesz még szebbé.
1594-ben Balassi hazatért, és beállt a végvári katonák közé Esztergomba. A költőt új szerelem égeti meg: A Fulviaként emlegetett asszony kilétét nem tudjuk. Nevét a Balassi-strófából álló epigramma őrizte meg, melyben a költő összegzi szerelmi életét: „Lettovább Juliát, s letinkább Celiát ez ideig szerettem, / Attól keservessen, s ettől szerelmessen vígan már búcsút vettem, / Most Fulvia éget, ki ér bennem véget, mert tüzén meggerjedtem.”
Balassi Bálintot a magyar líra első szerelmes verseket író költőjeként tartjuk számon. Reneszánsz szerelmesként, magyar nyelven szólaltatja meg azokat az érzéseket, amelyek minden emberben benne élnek. A későbbi korok poétái hozzá térhetnek vissza, mint a tökéletesség, az újat alkotni kész formai és tartalmi tökéletesség előfutárához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése