Egyre elfogadottabb az a nézet, mely szerint az Iliász általunk ismert formája az i.e. 8. század második felében keletkezett; az Odüsszeia és Hésziodosz költeményei pedig egy vagy két nemzedékkel később.
Első pillantásra képtelenségnek tűnik föl ez a kronológia, mivel két, egymástól néhány évtizeddel elválasztott Homéroszt különböztet meg. Több mint kétezer éven át a művelt, kifinomult ízlésű emberek és szakértők egyaránt elfogadták azt a hagyományt, mely szerint az Iliász és az Odüsszeia egyazon ember két alkotása. Egyhangú véleményüket alátámasztotta a két költemény lényegében azonos, el nem különíthető stílusa és nyelve, mely csupán a szókincs néhány érdekes eleme által tér el. De mihelyt felfedték a régi énekmondók alkotási technikáját, egyszeriben megoldódott a stílus megtévesztő egyezésének titka, és nyilvánvalóvá lett, hogy milyen rendkívül jelentősek a kélt költemény eltérései. A különbségek némelyikére már az ókorban magyarázatot próbáltak adni. A római Plinius feljegyezte, hogy az Odüsszeiában nagyobb a mágia szerepe, és ebben bizonyos mértékig igaza volt. Az Iliászban az istenek beavatkozása kisebb csodák formájában történik, de még Akhilleusznak sincs mágikus hatalma, jóllehet isteni anyja, Thetisz szüntelen őrködik felette. Az Odüsszeiában a hasonló beavatkozásokon kívül szerepel a Kirké-epizód is, mely a szó legszorosabb értelmében vett mágikus eljárások sorozatán nyugszik.
A héroszok és az istenek kapcsolatában ennél meglepőbb különbséget is felfedezhetünk. Noha a fontos döntések mindkét műben az Olümposzon születnek, az Iliászban az istenek csak alkalmanként avatkoznak be az emberek életébe, míg az Odüsszeiában Athéné lépésről lépésre vezeti Odüsszeuszt és Télemakhoszt. Ez utóbbi költemény az égi világban kezdődik (Athéné megkéri Zeuszt, vessen véget a hérosz megpróbáltatásainak), és az istennő beavatkozásával fejeződik be (Athéné megállítja a hérosz és az általa meggyilkolt kérők rokonai közötti véres viszályt). Még az istenek indítékai is mások a két eposzban: az Iliászban személyes jellegűek – arról van szó, hogy egy-egy isten rokon- vagy ellenszenvet táplál egy-egy hús iránt; az Odüsszeiában viszont a személyes indítékot, még ha csak kezdetlegesen is, de már kezdi kiszorítani az igazságra való törekvés.
Az Iliászt a héroszok cselekedetei teszik ki. Ha néha eltér is az eposz fő témájától, Akhilleusz haragjától, mindig a héroszok tetteit és érdekeit kíséri figyelemmel. Az Odüsszeia, jóllehet rövidebb mű, három különböző, egymással lényegében össze nem függő témából épül fel: Odüsszeusz tündérmesébe illő bolyongásai, a hatalomért folyó küzdelem Ithakában, Menelaosz, Agamemnón és a többi hős hazatérése. Noha az Odüsszeia a hőskorban játszódik, egyetlen igazi hérosz szerepel benne, maga Odüsszeusz. Társai jellegtelen, középszerű lények. Fia, Télemakhosz kedves és kötelességtudó, és meglehet felcseperedvén hús válik belőle, de a költő idáig nem követi életútját. A Penelopé kezéért versengő kérők gazfickók – ami ugyan nem pontos szembeállítás, hiszen a hérosz és a gazfickó nem ellentétei egymásnak, még csak nem is ö9sszemérhető meghatározások; az Iliászban pedig nincsenek is gazfickók. Maga Pénelopé sem sokkal több valamilyen alkalmas „mitológiai figuránál”, ő csak a későbbi nemzedékek szemében vált hőssé, a jóság és a szűziesség megtestesítőjévé, akit szembeállítottak Agamemnón feleségével, a hűtlen, gyilkos Klütaimnésztrával; a hérosznak nincs nőnemű megfelelője a hőskorban.
S végül az Iliász a kedvező helyen fekvő Görögországból kelet felé tájékozódik, míg az Odüsszeia nyugatra tekint. Görögország nyugati kapcsolatai viszonylag későn alakultak ki, semmiképpen sem a IX. század vége előtt, s még ezek is inkább csak kezdeti próbálkozások voltak. Majd az elkövetkező másfél évszázad során válnak komollyá, amikor erőteljes behatolás és bevándorlás formáját öltik fel Szicíliában, Dél-Itáliában és egyebütt. Így az Odüsszeia már ezt az új szakaszát tükrözi a görög történelemnek, s a hagyományos anyagot a nyugati tájékozódásnak megfelelően használja fel és dolgozza át. Természetesen nem arról van szó, mintha a térképen nyomon tudnánk követni Odüsszeusz Óperencián túli utazásait. Minden ilyen kísérlet – pedig az ókor óta jó néhányszor megkísérelték – hiábavalónak bizonyult. Miként a nagy földrajztudós, Eratoszthenész mondta az i.e. III. század végén: „Csak akkor lehetne fölfedezni azokat a helyeket, ahol Odüsszeusz bolyongott, ha megtalálnók azt a szíjgyártót, aki a szelek tömlőjét készítette.” Még az Odüsszeusz szülőhazájára, Ithaka szigetére vonatkozó topográfiai részletek is zavarosak, jó néhány lényeges pontban a szomszédos Leukasz szigetére vonatkoznak, de semmiképpen sem Ithakára.
(Ford.: Fridli Judit)
(Forrás: Az antikvitás irodalmából – Holnap kiadó AKG 1992. 133-135. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése