„A walesi bárdok” tárgyának első megemlítése irodalmunkban

 

Arany János mesteri balladájának forrásairól kétszer is esett szó az Irodalomtörténetben (1912. és 1913. évf.-ban). Érdekes, hogy a kimutatott források idegenek; hazai megemlítésre „A walesi bárdok” tárgykörében még eddig nem tudtunk rámutatni. Tolnai Vilmos meggyőzőn hangoztatta, hogy egyes mozzanatok még felderítésre várnak, így az is, „hogy talán a bárdok száma: ötszáz.” (Irodalomt. 1913, 35. l.) Arany ezt a számot említi, a költeményben éppen úgy, mint a jegyzetben. Tolnai Vilmos sejtelme, egy új adat világítására bizonysággá izmosodik. Hogy Arany János milyen gondosan mérlegelte az ilyenfajta „csekélységeket2, szépen igazo9lhatja az adat, amely mai tudásunk szerint „A walesi bárdok” tárgyának első megemlítése irodalmunkban.

Pulszky Ferenc „Úti vázlatok 1836-ból” című dolgozatában (először a Budapesti Árvíz-könyvben jelent meg 1839-ben, újabban P. F. „Kisebb Dolgozatai”-ban, Akadémia, 1914, 1-100 lk.), a kilencedik fejezetben leírja, hogy több angol város megtekintése után „a természettől minden bájaival bőven megajándékozott” Walesbe ment. Megemlíti, hogy nemzetiségét Wales, az angolok évszázados törekvései ellenére is megőrizte: „Angol élet mindig el nem törlesztheté a’ régi szokásokat, angol nyelv, literaturája’ minden kincsei mellett, el nem némíthatta a’ gael beszédet, ’s bár I-ső Eduard 500 költőt egyszerre levágatott, hogy ’a nemzetet ’a régi időkre emlékeztetve, forrásba ne hozzák, még most is minden pitvarban a’ hárfa áll, mellyen a’ vándor dalnok énekeit hangoztatja.” (Ak. k.-ban: 52. l.)

Nagyon valószínű, hogy Arany János olvasta Pulszky Ferenc útleírását, de még ha nem is innét vette volna a bárdok számának az adatát, az ötszáz bárdét, Pulszky feljegyzésének még akkor is cáfolhatatlanul megvan az a bizonyító ereje, hogy Arany Jánost a hagyománytiszteletnek ebben a jelenségében, mint azt egyébkor is sűrűn megcselekedte, az Andacht zum Kleinen elve is vezette.

ELEK OSZKÁR

Forrás: Irodalomtörténet 7. évf. 1918.