A
könyv a két magyar Robinson, Szihalmi Pál és Viparina Ákos regénye. A két kis
diákra rábizonyul, hogy Szűrszabó uramnak, aki vénségére a „madarak bolondja”
lett, két kis kolibrijét ellopták. Ezért az egri iskolából kicsapták őket s a
szegény két áldozat (mert ártatlanok) szégyenében elbujdosott. Kezébe kerülnek
egy tolvaj bűvész társaságnak, majd innen egy jólelkű nagyúr házába kerülnek,
aki besorozza őket a leánya játék-regimentjébe. A kis leánygenerálist kóbor
cigányok ellopják, s a mi deákjaink ezt az alkalmat felhasználják arra, hogy
jótevőjüktől elmenjenek. Szihalmi Pál haza akar menni, de útközben a Szendrői
vár kertjébe kerülnek s itt egy földalatti folyosón át olyan völgybe jutnak,
honnan nem tudnak kijutni. Itt élnek több hónapon át, míg végre ismét egy
földalatti folyosón kijutnak a völgyi börtönből, épp a magyar honvédek (mert
48-ban játszik a történet) csapatainak kellős közepébe s éppen a Szihalmi Pál
apjának a karja közé.
Ez
a könyv nem tudjuk mi akar lenni, regény-e, vagy mese, mert a kettő elemei úgy össze-vissza vannak keveredve, hogy
se az egyik, se a másik. Regény nem lehet, mert annyira meseszerűek a
motívumai, hogy minden valószínűségtől megfosztják, de mese se, mert oly vaskos
valóságok vannak benne, hogy ezek a mese illúzióit széttépik. Ez a munka még „az ifjúságnak minden jó” recipe szerint
íródott. Robinsoni, rémregényi s mese-csodaszerű elemek keverednek benne össze,
ezekből szőtt történet van ráaggatva a valóság csontvázára. A lengén szőtt
romantikus mese szövetein át azonban mindig jól átlátszik a betakart váz.
Sehogy se szövődik egybe a fantasztikus és a való, s éppen ezért a mese menete
nagyon hasonlít a csökönyös lótól vont szekér haladásához: meg-megáll, majd
nekiiramodik árkon-bokron keresztül.
Semmi
egyenletes, semmi művészi, sehol melegebb tónus. Nem érezzük az író művén azt a
belső lírát, amiből az igazi művészi ered. Mondva csinált művecske ez, s afféle
erőszakolt történet. Látszik, olyan hangszeren akart játszani az író, amihez
nem ért. Naiv akart lenni s félszeggé vált. Egészben véve vértelenül szegény ez
a történet, elhullajtott manna a gyermek részére, akinek azonban ne morzsák
jussanak az írói művészetből, hanem a legjava. Ha ugyan képes arra az író, hogy
a gyermek nyelvén szóljon. Nincs okunk rá, hogy az Egri diákokat a jobb
ifjúsági művek közé sorozzuk, a sok szürke s jelentéktelen művek közt azonban
kitesz ez is egy kötetkét. Egyéb jelentősége nincs. Az Ifjúsági könyvek című sorozat 12. kötetkéje. Az ifjúsági könyvek
serdültebb ifjaknak van szánva, ez meg elsősorban fiúknak. A serdültebb ifjú
mosolyogni fog e történet átlátszó valószínűtlenségein, tehát ezeknek
egyáltalában nem való, még a 8-10 éves gyermek talán élvezheti. Arra pedig,
hogy elsősorban fiúknak való, az a megjegyzésünk, hogy ami jó s művészi,
mindkét fajta ifjúságnak kell, hogy
való legyen. Nincs szükség e megkülönböztetésre, mivel hogy a művészet csak
egy: művészet. Igaz, hogy ebből itt kevés van!
(Kiadó
Singer és Wolfner.)
(dr. n. l.)
Forrás: A Gyermek XII.
évf. 3-4. sz. 1918.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése