Ez
a variáns Andrád Sámuel anekdotái közt van meg, mégpedig a 302. anekdota,
melynek címe: Az álom kiásatja az apja kincsét.* (* Elmés és mulatságos rövid anekdoták, melyeket innen-onnan válogatva
egybegyűjtött és magyar nyelven kiadott Andrád Sámuel. I. darab. (Több nem
jelent meg.) Bécs. 1789.)
Tompa
mondájának meséje tudvalevőleg ismeretes.
Andrád
Sámuel fordított anekdotái közt ezt olvassuk: Egy dordrechti ifjú minden atyai
örökségét eltékozlá; ezenkívül pedig nyakig veré magát adósságba. Ilyen
panaszos környülállások között nem tudta, utoljára mihez fogjon. Sok éjtszakát
töltött el álmatlanul. A sok gondos gondolkozások miatt elbágyadván egykor,
végtére egy nyughatatlan álom jöve reá és láta álmában egy embert előtte
állani, ki azt tanácsolá néki, hogy menjen Campenbe és azt cselekedje, amit egy
ember fog néki mondani, kivel a hídon találkozik és vele beszédbe ereszkedik,
mert ez az a mód egyedül, mellyel magán segíthet. A szegény megszorult ifjú úgy
vevé ezt az álombeli tanácsot, mintha az ég javallotta volna. útnak indula
azért és szerencsésen Campenbe érkezék. Csaknem egész nap járt alá, s fel a
hídon, de senkit se látott, kinek hajlandósága lett volna vele bszsédbe eredni.
Utoljára hozzá szóla egy koldus, aki éppen ott ült és kérdé tőle, hogy miért
csüggesztette úgy el magát, és miért jár olyan gondolkodva annyit alá s fel?
Elsőbben nem akarta magát kinyilatkoztatni; kívánta azért a vele beszédbe való
elegyedést különbféle se hideg, se meleg beszédekkel elmellőzni. De mivel a
koldus előtte egy becsületes és igaz szívű embernek látszék, elé beszéllé annak
az egész dolgot, mely őtöt arra bírta, hogy ide utazzon. Én egészen oda vagyok,
- mondá utoljára, ha az isten rajtam rendkívül való úton nem segít. Ugyan hogy
lehet kend olyan balgatag – kérdés a koldus -, hogy magát az álomra bízza? Mi
bizonytalanabb az álomnál? Ha én is olyan balgatagul akarnék gondolni,
mindgyárt Dordrechtbe szaladnék, hogy ott egy nagy kincset kezemhez vegyek,
mely egy bizonyos fa alatt elásva vagyon, mivel azt én úgy álmodtam. Más
környülállásokat is ada beszédéhez látott álmából, melyekből a dordrechti ifjú
kihozhatá, hogy annak bizonyosan az ő meghatározott atyja kertjének kell lenni.
Neveté ő is a koldussal együtt és ócsárlá a maga balgatag könnyenhívését. De
vajon e neki csak tréfásnak látszott-e? A már más kérdés. Mert csakhamar azután
elbúcsúzék tőle, hazasiete Dordrechtbe, mene a kertbe, keresé a megírt helyet,
ásni kezdé a fa alját és minden nehéz munka nélkül olyan nagy aranyból s
ezüstből álló kincsre talála, melyből minden adóságát lefizeté és egész életét
gyönyörűségesen töltheté.
Ismerte-e
Tompa ezt a könyvet? Nem tudhatni. De nem lehetetlen. Andrád Sámuel anekdotái
közkézen forogtak s közkedveltségűek voltak. Ha ismerte, hatott-e valamelyest
reá ez az elbeszélés? Még kevésbé tudhatjuk, nem ismervén forrását sem a
költőnek, aki kétség kívül magyar hagyomány után dolgozott.
VERSÉNYI GYÖRGY†
Forrás: Irodalomtörténet
7. évf. 1918.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése