Ő
Ő lett az élő élelem,
a bátorság, a félelem:
az álomízű ámulat,
a kéjes, kedves kábulat:
a szertehulló szédület,
a biztos-erős épület.
Miatta bennem, úgy csatáz
egy forrva-forró furcsa láz.
Vigyázok, mert megperzselem,
s csak verselem, csak verselem…
*
Szíveink
A jég-szívednek köszönöm
s a hűvös, józan agynak:
nem forrnak össze szíveink,
legfeljebb összefagynak.
*
A költő arra gondol, hogy elmegy hazájából
Búcsút int a felhő, s nem fáj neki semmi.
Jaj, nekem majd nem lesz ily könnyű kimenni:
más lesz ott a lélek, szó, a levegő is.
Tízezer arany szál köt ide. Meg ő is…
Forrás: Uj Idők XLVIII.
évf. 43. sz. Bp., 1942. okt. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése