A
nagy, vidéki házban aranylakodalmat ünnepelnek. Együtt van az egész család,
gyerekek, unokák, látszólag békés egyetértésben, meghatott szeretettel veszik
körül az öregeket. De a balsors kövét már elhajította egy titokzatos kéz. Repül
a kő s útjában remények pókhálóját tépi szét, szíveket sebez meg, házasságokat
borít fel. A család tagjai sorra ráeszmélnek, hogy olyan események központjába
kerültek, amelyekről tegnap még azt hitték, hogy csak másokkal történhetnek
meg. Repül a kő; s gyujtóbombaként, pusztító indulatokat lobbant lángra:
halálos szerelmet, gyötrő féltékenységet, elmúlt ifjúsághoz való bűnös
ragaszkodást, kapzsiságot, féktelen önzést, izzó gyűlöletet. Repül a kő s békés
polgáremberek sorstragédiák hőseivé válnak.
Simonfay
Margit nem szereti a könnyű sikereket. Magasra csapta fel önmagával szemben a
mértéket, de sokszínű tehetsége játszva birkózik meg azzal a nehéz feladattal,
hogy a regény temérdek szereplőjének sorsát valószínűen és mégis művészien
bonyolítsa.
A
szárnyaló írói fantázián, a mesteri lélekrajzon, az érdekes meseszövésen túl
még valami van, ami a regényt különösen vonzóvá teszi. S ez az a mély
emberismeretből és emberszeretetből fakadó, érett, asszonyi bölcsesség, amely
mondataiból kicsendül. Egy egész füzetre való szép gondolatot lehetne a
könyvből kijegyezni, de talán az a legszebb, amit az öregedő, okos asszony,
öregedő, balga testvérének mond:
-
Én nem is szeretnék fiatalabb lenni. Itt vannak a gyerekeim, azoké az ifjúság.
Én már voltam egyszer fiatal. Minden kínos erőlködés nélkül, a természet rendje
szerint voltam fiatal és még akkor sem telt sok örömöm a fiatalságomban. Miért
küzdjem most vissza? Én örülök az öregségnek. Reménykedve és szeretettel
gondolok rá és sóvárogva nyújtom feléje a kezem. Fiatalságunk a test
rabszolgaságában telik el. A testünk állja el az utat minden elől, ami magasabb
rendű, vagy elvontabb. Az öregség, a nagy felszabadító. Szelíd és jóságos,
megszabadít a testünk súlyától és megengedi, hogy önmagunk fölé emelkedjünk…
R. I.
Forrás: Uj Idők XLVIII.
évf. 43. sz. Bp., 1942. okt. 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése