2018. máj. 31.

Tóth Ede (1844-1876): Petőfi szelleméhez (Jászberény)




Fényes csillag! magasztos nagy szellem!
Ki a magasban oly fent ragyogol.
Kereslek téged fájó lelkemmel,
Repülnék hozzád, - nem látlak sehol!
Gyakran sirok, örülök egyszerre;
Siratlak, mert korán eltávozál;
Örülök, mert amig él nemzetünk,
Nem fog ki rajtad soha a halál!

Óh Petőfi! ha lantod zenge dalt,
Itt a silány föld egyes térein,
Zendül-e az isteneknek jobbján
Magasztos dal, bús lelked húrjain?
Zendül-e dal, angyalok számára,
Szelid, boldog világ lakóinak,
Kik elmerülve a hallgatásban,
Dalaidon örömmel mulatnak…

Zendül-e a jobb világ berkiben,
Andalitó, csalogány éneked?
Örök tavasz, zöld pázsit, kis csermely,
Hallgatja-e szerelmes beszéded?
Elvitted-e a bút és a reményt,
S a honszerelmet dalló lantodat,
Hogy az öröklét boldog virányin
Hallattasd édes-fájó hangodat?

Avagy tán itt feledte a kobozt?
Elvérzett lelked, pengetésében?
Jutalmul érte tán boldog levél?
Elérted a czélt: hazád lett a menny!
Oh nem, nem, te ott is dalnok vagy!
Ki zengne szerelmet, hogy ha nem te?...
Azért szálltál korán a mennybe, mert
Ég a földtől dalod irigyelte!

Mi vagy te a képzelet határán?
Egy végtelen zajongó nagy tenger,
Minden csepp belőled drága gyöngyszem,
Mit megszerezni – szegény az ember…
S elloptak tőlünk, nem tudjuk hogyan,
Tetemed is titokba, rejtve van.
Ki tette?... felelni gyarló az ész…
Megnyugszunk a bú és fájdalomban!

Hová temettek, melyik völgy sírod?
Melyik hant az, amely téged takar?
Van-e virág rajt, - zöldül-e levél?
Avagy befedte a száraz avar?
Kitől kérdezzük: mutassa nekünk
A porló tetemek kicsiny helyét,
Hogy zarándokként eljárjunk oda,
S ezerszer emlitsük dalnok nevét!

De nem, miért keresnők sírodat?
Minek volna a hideg jel neked?
Úgy egy volna, úgy van: száz és ezer;
Minden szívre fel van vésve neved!
Átérzi dalod gazdag és szegény,
Kél általa öröm és fájdalom.
Dicső a sír, amelyben te nyugszol:
A nemzet szíve legszebb sírhalom!

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása