2018. máj. 31.

Szász Károly (1829-1905): Petőfi bölcsője s sírja (1861.)




Előbb kerestük születésed helyét,
Mit – hogy kiváncsi kutatók ne leljék –
A bosszantó feledség elfedett;
Most meg, - kerestük a néma hantot,
Ahol elejtéd a kardot s lantot;
Előbb a bölcsőt, most sírhelyedet.

Meg van a bölcső! Még a ház is ott van,
Hol szólni kezdtél „pendeles korodban”, -
Kő jegyzi most, hogy ez s ez volt a nap…
Mert nagyjaihoz hálás az utókor,
S amikorra meghaltak (éppen jókor!)
Elismeri, hogy nagyon voltanak…

De hol a sír? – Óh, ki lelendi ezt fel:
Hogy megjelöljük kővel, vagy kereszttel,
Mit mondok? óriás piramiddal azt?!
Óh csak keressük, mindütt, arra, erre…
Arról fogunk ismerni majd a helyre:
Szebb a virág ott, zöldebb a haraszt.

Nem jobb, mint mi, - nem jobb a természet sem!
Holtodra várt, hogy virággal behintsen,
Addig Tövissel vérzé szivedet.
Most, hogy bűnét a légtől elfedezze:
E szívre, mely ezerszer megsebezve,
Virággal hímzett takarót vetett!

Vagy mese mindez? Mindez puszta álom?
Ő kifogott az életen s halálon.
Ő nem született s meg sem hallhatott.
Mint üstökös jött látatlan világból,
S amikor eltűnt, amikor kilángolt,
Nézzük, csodáljuk, mint varázslatot.

Forrás: Petőfi a magyar költők lantján – Versek Petőfiről -  Petőfi-Könyvtár XX. füzet – Összegyüjtötték: Endrődi Sándor és Baros Gyula. Budapest, 1910. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása