2016. okt. 10.

Oláh Gábor: Isten az én paizsom



Lebocsátottátok előttem
A sorompót? Mindennek vége?
A korláton keresztül ugrok
A nagy csatatér közepébe.

Rám görgettétek az irigység
Ararátját? Minden hiába!
Szárnyamat le nem taposhatja
Ezer esztendő rozsdás lába.

Én a röghöz kötözött népnek
Összetömörült jajja vagyok.
Ha beborultok éjszakába:
Én akkor, akkor is ragyogok.

Akaratom: hegyeket döntő,
Szavam: az idők mozgatója,
Zászlóm: az örök hajnalok,
Magam: a század mutatója.

Ki velem tud röpülni: az van,
Meghalt, ki ellenem szegül;
Rágördítjük bús haragunkat
Jehovával, kegyetlenül.

Kézen fogott engem az Isten,
Azért vagyok, tudok, merek.
Azért nem értettek sokáig
A kikacagó emberek.

Repül az új század hajója,
Kormányán állunk mi nehányan.
Visszük a balsors vert magyarját
Világháborúk viharában.

Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.