A gondolat is szent, mely hozzád röppen,
egyedül élő árva kis anyám!
Mit csinálsz most? Teszel-veszel a házban,
vagy odakint a tenyérnyi kis tanyán
jársz-kelsz és lesed, mit hoz majd a föld,
az az áldott soványka kis telek;
amelybe magot s könyörgést vetünk,
s amely ad is hitet, és kenyeret.
Magad járod azt a darabka földet:
nincs már könnyed, de nincs még kacajod.
Néha megállsz, elmosolyodol halkan:
erre nézel, amerre én vagyok.
Én a gyermek, reményed koronája,
a jót ígérő fejlődő talány.
Nem mosolyoghat így csak egy anya,
s az anyák közt is csak az én Anyám!
Eltöprengek: lesz-e belőlem ember,
érdemlem értem őszülő hajad,
amelynek minden fehéredő szála
mementóként a lelkemhez tapad?
Ha megsegít : Érted segít az Isten,
S valóra válnak álmaid talán,
mert hiszen látod, imádkozom én is:
Reád gondolok, drága, jó anyám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése