2018. máj. 18.

Tompa Mihály: A gyászoló




Korán hagyád el oh hölgy! nyoszojád,
Könyüiddel korán meglocsoltad
Az imazsámolyt, hol térdelsz vala;
Igy jött reád az új év hajnala!
Imádkozó ajak… siró szemek…
Az ó évtől is igy váltál te meg!

Szobád csendes, - nem zörren a kilincs,
Vendég, barát köszöntésedre nincs;
Ajakihoz vonván forrón kezed:
Nem mondja senki, hogy hálás, szeret. –
Ma a világ jön-megy, vigad, vegyül…
Te ünnepelsz gyászoddal egyedül.

Egykor, beh máskép töltötték el itt
A szent karácsont s uj év perceit!
Akkor se mult bár a komoly s mi szent:
Mikor még a szép ifjak… Istenem,
Beh minden is mulandó idelen!

Három fiú volt a nő öröme,
Egy nap,  b u c s ú z n i  ind hozzá jőve;
Anyjok megáldá három jó fiát,
- Szörnyű, mit e szív e percben kiállt.
Aztán elvitte mindhármat tova…
Anyjok nem kérdé - tudta jól -, hova?

S kiket fagy, hó s virrasztás nem zavart:
Együtt tűrék jó kedvvel a sanyart;
S ha kürtszótól rengett a csatasík:
Együtt s elől villogtak kardjaik,
Míg dőlt az oszlop, a sor átszakadt…
- Együtt nyugosznak most a föld alatt:

Ki látja óh nő! kínod éjjelét,
Mely napjaidra terhesüle: f é l t;
De bár arcod komoly, lépted szilárd,
Az éj, rémségivel, neked nem árt;
Ki ád ehhez bátorságot s erőt?
Az  é g, mely azzal felruház, betölt!

Oh, áldassék az égi hatalom!
Melytől intézve van a habokon,
A szélvészben az a kis deszkaszál:
Min a szegény hajótört partraszáll;
Az a csillag, mely fel-feltünedez,
S az éjben a vándor vezére lesz!

Ki veszt sokat, mindent mi drága itt:
Hitét ha őrzi: őrzi őt a hit;
Az átok elhal, tart az ima még,
Míg a föld ködös – fenn derült az ég;
Siralmak völgyén, vad kietlenen:
Hol ember nincs már: Isten megjelen.

Ne bándd: hogy a világgal nincs közöd,
Nem lépve át magányos küszöböd!
Melynek szentben, igazban nincs hite:
Gúnyos képét minek hozná ide?
Nem vagy magad, hisz itt vannak veled:
A köny, imádság, az emlékezet!

Oh nő dicsőbb vendégeket ne várj!
Körödbe van a három kedves árny!
A homlokon véres mirtusz ragyog, -
Tettben, halálban halhatatlanok!
Nem érzed-e: hogy e bűvös közel:
Borus szivedre  b ü s z k e  fényt lövel?
Nem hallod-e? nyugodj meg oh anyánk,
Annak nevében, kiért meghalánk!

Forrás: Gombostű. Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, január 1. 1862.