Gyermekkori
emlékek ébrednek fel a szívemben. Úgy tetszik nekem, mintha kicsiny falum
temploma h ívó harangja megkondulna a bádogos toronyban. Én pedig sietnék,
erősen sietnék, hogy el ne késsem, mert a legénykék már bizonyára mind ott
vannak a Deák-dombon, a torony ajtajában és nézik a harangot húzó nagyobb
legénykéket.
Gyűlnek,
gyülekeznek a nénémasszonyék, bátyámuramék, a pántlikás, simára fésült haj
leánykák. Mindenkinek a kezében imádságos könyv, fehér zsebkendő a könyv
mellett s virág a kezökben.
Olyan
szép a húsvét-vasárnap!
A
nagy utcát már tegnap végigseperték. Ki-ki a háza előtt, mert nagy ünnep van.
Urunk feltámadása. A mészáros is borjút, ökröt, juhot vágott. Ma mindenki húst
eszik, talán bort is iszik, akinek módjában van. A templomban szépen prédikál a
tisztelendő úr, sok tömjén-füst száll fel és
nap sugara bemosolyog a színes ablakon:
-
Alleluja! Alleluja!...
Holnap
pedig öntözni fogunk. A patikában vettünk öt erős krajcáron rózsavizet, de
annak olyané édes szaga van, hogy az ember reggeltől-estig egyebet sem tenne,
csak szagolná. De mégsem teszi, mert akkor kimegy az ereje, az illata. Szép
fehér ronggyal be kell kötni a száját az üvegnek. Varrótűvel három lyukacskát
kell szúrni a rongyon, hogy egyszerre csak három cseppecske szaladjon ki. Egy
piros tojásért elég három csepp rózsavíz. Sok leány, sokszor kell három
csepp!... No hiszen, lesz piros tojás. –
Hát
még az írott tojás. Az ám valami. Micsoda gyönyörűséges figurák, tulipánok,
cirádák vannak a piros tojásra írva. Ezt mind ember keze csinálta. Mennyiféle
rajz! Se szeri, se száma a figuráknak.
Balázs
Márton, kézdivásárhelyi polgári iskolai igazgató összegyűjtött 858 drb. írott
tojást egyetlen székelyvármegyében; Háromszékben, s ezeknek írása mind más meg
más. Minden falunak volt hajdanában egy-egy tojásíró embere, asszonya. Húsvét
előtt hetekig nem csinált egyebet, mint írta a sok szép tojást. Azok a tojások
pedig nem is voltak mind pirosak, hanem ki sárga, ki barna, ki piros, ki
fekete. A vadalma fahéjból és leveléből, a zöld dióhéjból, kökörcsvirágból, a
zsódinából, az eperfahéjból és bingolyóból csupa sárga festéket főztek, ha a
zsódinához timsót tettek, lett az élénkpiros színű festék. A lencséből csináltak kék színt. Aztán ott
volt a cserfahéj, a sáfrány, gubacs, berzenceforgács, fuxia… Értették a régiek
a módját a festékcsinálásnak. A tojásokat pedig nyersen írják, azután főzik a
pirosító meg sárgító lében. Előbb na rámázás. Nagy gondosan beosztják a tojást,
hogy a figura jól jöjjön ki. Ez a ráma fehér vonallal történik. Azután jön a
cifrázás. A tojásíráshoz mindenekelőtt kell: kondér, ebből eresztik finom
csövön az olvasztott viaszt a tojásra. Kell egy likacsos fakanál, ezzel veszik
ki a tojást a vízből; drót ristély ezen melegítik, vagy szárítják a tojásokat;
egy darab zsíros rongy, a megszáradt tojásokat ezzel fényesítik ki.
Ebből
az írott tojásból nem kaptunk mi kis tacskók, mert ez drága ajándék lett volna
három csepp rózsavízért, meg egy versikéért. Csak a nagy legények kaptak: azok
sem mind, sem mindenütt. Mi csak kétkrajcáros fanyelű bicskával próbáltuk a
tojáson a figurákat vakargatni, de a tojáshéja eltörött és a figura
félbemaradt.
Sok
minden maradt félbe. Úgy hallom, a tojásírás se divatos már manapság az én
kicsi hazámban. A tojásírók meghaltak és a gyermekeik már nem tanulták el ezt a
mesterséget. Azt mondják az emberek, hogy ma napság rengeteg sokat tanulunk. Én
azt hiszem, ugyanannyit felejtünk is.
Hány
apró rigmust tudtam én hajdanában karácsonyit, húsvétit, aprószentekre valót,
adventi és pünkösdi rigmusokat, egyik szebb volt a másiknál, s ma csak egy-két
töredéksorra emlékszem. Pedig akkor minden versért tojást, kalácsot, főtt
perecet kaptam a nénémasszonyéktól.
Egy
csomót hamarosan összeszedtem ezek közül a rigmusok közül. Íme:
Azt hallottam, hogy e háznál
Van egy lankadó virágszál,
Szagos vízzel megöntözöm,
Úgy feléled, csupa öröm.
Mert hát itt a feltámadás.
Készült-e sok piros tojás?
Húsvét ünnep emlékére,
Keresztények örömére.
Adjon Isten mennyből áldást,
Köszönöm a szíves látást.
**
Ajtó megett állok,
Piros tojást várok.
Ha a párját nem adják,
Estig is itt állok.
**
Tudjátok-e ti leányok,
Miért jöttem én hozzátok?
Hogy a tojást pirosat
Párossággal adjátok.
Hogyha nem így adjátok,
Csuromvíz lesz szoknyátok.
Forrás: Szinérváralja
10. évf. 13. sz. 1913. március 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése