E
vallásos irodalmat két csoportra oszthatjuk. Az egyik a vallásos
„szakirodalom”. Ide tartoznak a szentbeszédek, melyeknek irodalmi lendületéről
többnyire alig beszélhetünk, az imádságok, a szerzetesi élet szabályai,
erkölcsi intelmek és tanácsok s rokonaik. A másik csoportnak már nagyobb az
irodalmi igénye, mert a vallásos kedélyt, a vallásos eszméktől megindított,
izgalomba hozott emberi szellemet akarta kielégíteni. A magyar kódexirodalom
lelki gyakorlatainak kezdetlegessége és egyhangúsága helyett tehát magasabb
rendű irodalmi eszközökre volt szüksége. Ide tartoznak a szent énekek, a példák,
a legendák, a vallásos hősköltemények s látomások, mint a vallásos ihlet végső
elragadtatásai.
A
magyar középkor vallásos irodalmának színvonala élénken emelkedik a korszak
vége felé. Ebben az időben a kolduló szerzetesek, elsősorban a ferencesek élénk
kapcsolatban állottak az akkor már Európa-szerte diadalra jutott misztikával. A
misztika már a kereszténység kétségbevonhatatlan európai diadalának a
gyümölcse. Vallási gyakorlat ugyan, de célja már nem a vallási igazságok
beidegzése, tehát a lelki fegyelem gyakorlása, hanem inkább a keresztény lélek
szárnyaltatása. A misztika felszabadította a keresztény ember érzelmi világát,
megteremtette az Isten szeretetébe s érzelmi átélésébe merülő vallásos kedélyt.
Kialakult a legmagasabb rendű keresztény életforma: az elmélkedésbe merülő
egyén, s az elmélkedés alapja az olvasmány lett, az elmélkedtető írás.
Kódexeink tele vannak ilyen elmélkedtető olvasmányokkal, s ezeknek szelleme
túlnő a vallásos szakirodalom keretein. Az egyénhez szóltak, az egyén lelkét
akarták táplálni, közelebb jutottak az emberhez és éppen ezért egészen
önkéntelenül is irodalmi eszközöket használtak.
Az
irodalom anyaga nemzetközi. Az egyház nemzetek feletti tényező volt, s e
kiváltságos helyzetét nem utolsó sorban az a nemzetközi irodalmi anyag
biztosította, melyet gondosan átszűrt az egyház őrködő tekintete. Magyar nyelvű
nyelvemlékeink legnagyobb része tehát fordítás, átköltés, átdolgozás. Irodalmi
szempontból mint nyelvi megoldások érdekelnek bennünket, magasabb fokon pedig
az a szempont vezérel, hogy mennyire sikerült a saját életünkhöz, sorsunkhoz
hajlítanunk őket.
Ez
az irodalmi anyag, ha nagyobbrészt nem is eredeti, mégis fontos tényező a
magyar irodalom s még inkább az európai magyar szellem fejlődésének
történetében. Hiszen pontosan kifejezi az első nagy európai kulturáramlatot,
mely szellemünkbe hatolt. A félbarbár s a kultúra előcsarnokában forrongó népek
számára a kereszténység adta meg az élet új gyújtópontját, az új
értékrendszert, a földi világgal szemben az égi világot, a pogánnyal szemben a
szentet. Megteremtette a belső élet vonzóerejét. Hőst csinált a szentből,
magányos belső életéből pedig izgalmat, mesét, eseményt, olykor kalandot
alakított. A középkori keresztény irodalom elsősorban a belső élet ingerlő
zártságát töri fel s vetíti eseménnyé, történetté. A hősök mind a belső élet
hősei. Szenvedéseik, küzdelmeik, kínzatásuk, önsanyargatásuk és önfeláldozásuk
mind belső célért, magasabb rendű szellemi örömért történik. S így: új erények,
belső képességek, lelki vonások fejlődnek ki bennük. Az európai műveltség s az
európai népek nagy iskolája ez a folyamat. Ezek az erények ezek a képességek
Európa magasabb rendű szellemi életének útját egyengették, s mint fejlődésképes
belső erők, mint az európai lélek belső formái: akkor is megmaradtak, amikor
ismét új célok és új élmények kerültek az emberi érdeklődés középpontjába.
Irodalom:
Fábián István: Kódexirodalmunk és a misztika.
Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom
története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t.
Csehszlovákia 1900.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése