A
kereszténység felvételével a magyarság Európa keresztény kultúrájának, a
középkori kereszténységnek áramvonalába jutott. Az új vallás térhódítása
párhuzamosan futott a keresztény magyar állam megszervezésével és a még törzsi
szerkezetű társadalom mélyreható átalakulásával. Az egész átalakulás
alapfeltétele a keresztény lélek volt, az új közösség csakis az ő alapjaira
épülhetett. A pogányság nyomait és emlékeit azonban az új rend nem irthatta ki
egykönnyen, s ezért maga az irodalom is elsősorban eszköz volt a pogány lélek
ellen s a keresztény magyar lélek megteremtéséért folyó harcban. Lelki
gyakorlat volt az irodalom, új irány a belső életnek, kötelező lelki
törekvésekre szoktatta az embert.
Az
irodalmi műveltség kéziratos könyvek, ún. kódexek útján terjedt, melyeket
szerzetesek, papok és apácák írtak és másoltak. A „könyv” tehát még csak a
szellemi vezetőréteghez jutott el. Az irodalmi műveltséget a nép felé
elsősorban az egyházi szentbeszéd közvetítette. A reánk maradt kéziratos
könyvek anyagának keletkezési idejét bajos megállapítanunk, mert legtöbbjük
másolat. Legfeljebb a másolás időpontjáról beszélhetünk.
Az
irodalom nyelve latin s magyar volt. A nemzeti nyelv jelentőségét az irodalom
még nem ismerte. A latinság századokon át kultúrnyelve volt a magyarságnak.
Olykor a magyar nyelv kulturális szerepe el is törpült mellette. Éppen ezért
régi magyar nyelvemlékeink jelentősége elsősorban nyelvi jelentőség.
Legtöbb
nyelvemlékünket s a legfontosabbakat a XV-ik században s a XVI-ik század elején
másolták. Mintha a kor a halál előtti végső erőfeszítéssel meg akarta volna
örökíteni magát. Ámde e művek nemcsak korukat, hanem az egész korszakot
jellemzik. Századokon át érlelődött és fejlődött műveltséganyag végső
megfogalmazásai.
Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom
története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t.
Csehszlovákia 1900.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése