Féja Géza: A reneszánsz – ember

Mátyás király

Mit teremtett a humanizmus és a reneszánsz Magyarországon? Elsősorban két nagyszabású és korszakalkotó teremtményéről kell beszámolnunk: Mátyás királyról és a humanista történetírásról. Mátyás király alakja eszménykép és iránytű volt korszakok szellemi élete számára. A humanista történetírás pedig tovább építette és kiszélesítette az udar történelmi és birodalmi hagyományát.

Mátyás király igazi reneszánsz ember volt s elsősorban testi és lelki életének páratlan összhangja tette azzá. Fölszabadult, izmaiban, erejében, rejtelmes belső gazdagságában gyönyörködő, az életet finom örömökkel élvező test. Vidám, egészséges, elpusztíthatatlan ösztönök táplálták óriási szellemi erőfeszítéseit és hatalomvágyát. Történetírója, Bonfini azt írja róla, hogy testéből többször különös illat párázott, mint Nagy Sándoréból. Nem csupán az udvaronc hízelkedése ez. Bonfini azt akarta éreztetni, hogy Mátyásban milyen ragyogó értelmet nyert a szép emberi test.

Pályája tüneményes volt. Családja a mélyből, csaknem az ismeretlenségből sugárzott elő néhány nemzedék előtt. Mögötte véres tragédiák árnya sötétlett. Friss, őserejű vér lüktetett benne s a szerencse két kézzel segítette. Nagy szelleme természetesen s bámulatos eréllyel helyezkedett bele a királyi méltóságba. Friss vére pedig lehetővé tette, hogy emellett nagyon ember maradjon. Minden ebédjét magasröptű viták fűszerezték, a pohár mámora közben szellemi mámorok nyíltak ki, de ebéd előtt benézett a konyhába is. Keménykezű uralkodó, méltóságteljes minden mozdulata, de a „cseh hadjáratban hiányzott neki a szükséges pénz, ezért tehát szavakkal és holnapra vonatkozó ígéretekkel tartotta fenn hadseregében a lelket. Amikor a zsold kifizetésének napja elérkezett, amelyet már nem tudott ígéretekkel tovább halasztani, a gyalogos és lovaskapitányok kockázásában vett részt: egész éjjel játszott és folyton nyert. Tízezer aranyat nyert azon az éjszakán és még mielőtt tovább vonultak volna, kifizette belőle katonái zsoldját.” (Bonfinius)

A reneszánsz-ember legfőbb ereje az egyéniség varázsa. A középkor megkövesedett életformái lassan repedezni és omlani kezdtek, szelleme félig-meddig már kihűlőben volt. A merevedni készülő emberi életet Európa-szerte a reneszánsz egyéniségek óriási forrósága mentette meg. Mátyás is éltető és melegítő nap volt, pótolhatatlan egyéniség a magyar sors számára. „Midőn a magyarok az annyi eredménnyel felruházott királyt elvesztették, hirtelen akkora félelem fogta el őket, hogy úgy érezték, mintha a királyukkal együtt bátorságukat, erejüket, merészségüket, a magyar nevet is elvesztették volna. Sőt ezzel kimutatták, hogy inkább kaptak ők a királytól erőt, bátorságot és bölcsességet, mint az tőlük” – írja egyik humanista történetírónk.

A reneszánsz ember szélsőségeket bírt egyesíteni magában, ezért gyakorolt olyan átfogó emberi hatást. „Attila óta először vette rá a nyakas magyart az engedelmességre”. Mátyás király, de ugyanakkor demokrata is volt, széles rétegekkel érintkezett, ajtaja nyitva állott, emberek egész tömegét emelte fel a mélyből. Óriási pompát fejtett ki s egyszerűen öltözködött. Nagy műveltsége mellett közvetlen emberi hangon beszélt és írt. A kemény hadvezér a táborban is szívesen áldozott a szerelemnek, amiért Pannoniai János versben dicsérte őt. Egyéni életét is korlátlan szabadsággal intézte, de mélyen vallásos volt, sőt babonás: „semmibe sem fogott a horoszkóp tanácsa nélkül”.

Egyénisége nyomában legendák és mondák szállottak. Alakja teremtésre ingerelte a szellemet. Sikerült a magyar birodalmi gondolat értelmévé emelkednie. Szellemi hatása századokat sugárzott be s elöntötte az irodalmat és a népköltészetet, az egész magyar lelket.

Irodalom: Kardos Tibor: Magyar reneszánsz írók

Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t. Csehszlovákia 1900.