Féja Géza: Salamon király veszte

(Részlet a Bécsi Képes Krónikából)

„A király a győzelem után átkelt a befagyott Tiszán Tokajnál és megszállott Péter fiának kúriájában. Itt értesült, hogy Géza egyesült László és Ottó hercegekkel és erős sereggel feléje közeledik. Az utálatos Vid pedig bujtogatta a királyt e szavakkal: „Megint tönkretesszük seregét, az előkelőket megöljük, őt megriasztjuk. Most cselédeket szedett össze, kaszásokat toborzott és ezeknek seregébe veti erejét: semmi kétség, egy pillanat alatt elnyeljük őket; a csehek seregét pedig, amíg a többi társaim nyugszanak, én magam a bácskaiakkal a korai halál veszedelmébe döntöm.” De Erney, ki mindig békeszerető volt, mikor ezt hallotta, sírt. Salamon, mikor látta, hogy sír, ezt mondta: Erney ispán! Úgy látom, te a herceg embere vagy, csak színlelésből maradsz mellettem. Erney meg válaszolt: „Nem úgy uram de nem tetszik nekem, hogy te testvéreiddel harcolsz és a vitézek egymást gyilkolják, az apa a fiút, vagy a fiú az apát”. Azután Vid ispánnak ezt mondta Erney: „Be bíztatod urunkat, hogy testvéreivel harcoljon, mert amint mondod, csak kaszásokat és villásokat szedtek össze. Meglátod, hogy amit ezer kaszás vág, tízezer villás nem tudja majd összeszedni és csak Isten tudja számát adni. Nekünk illendő a királyért meghalni, de bár jobb tanácsot követnénk”.

A király hát bizakodva Vid beszédében, megindult seregével és szerdán megszállott a Rákoson. De Géza, László és Ottó hercegek és az egész magyar hadsereg, amely velük volt, megszállottak Vác táján. És ottan volt egy nagy erdő és senki sem tanyázott benne, csak Vác nevű szentéletű remete, akinek nevéről nevezte el később Géza herceg az ott alapított várost. Mikor így az említett sereg Salamonra várakozott, egy reggelen a hercegek lovaikon tanácskozás céljából azon a helyen állottak, ahol most Péter apostol kőkápolnája áll, és arról beszélgettek, hogy miképpen kellene harcolni. És amint ott állottak, szent László fényes nappal égi látomást látott és így szólt testvéréhez Gézához: „Láttál valamit?” Felel az: „Semmit”. Erre folytatta szent László: „Amíg itten tanácskozunk, íme az Úr angyala leszállt az égből, arany koronát hozva kezében és azt fejedre tette: amiből biztosan tudom, hogy győzelem adatik nekünk és Salamon leverve, száműzötten fut ki az országból, a királyságot és koronát pedig az Úr neked adja”. Mire Géza így szólt: „Ha az Uristen velünk lészen és megoltalmaz bennünket ellenségeinktől és ez a látomány beteljesül, itt ezen a helyen a szűz szent istenanyának, Máriának templomot építek.”

Erre tábort bontottak és megszállottak a Cinkota nevű tanyán. Egy Mogyoród nevű hegy feküdt a seregek között és csütörtök pittymallatkor meg akarták ütközni, de a keletkező sűrű sötét köd megakadályozta őket ebben. A következő éjjel azután paripáikat kantárszáron tartva, lesték a napfelkeltét. Pénteken szürkületkor a király fellovagolt a Mogyoród hegy nyergére és megparancsolta a poggyászhordozóknak, hogy maradjanak a hegy oldalán, hogy az ellenség csapataikat őrségnek gondolja, ne teherhordozóknak. Vid pedig így szólt: „Mihelyt seregünket megpillantják, tüstént meg fognak futni”. De a hercegek is, reggelre kelvén, elrendezték csapataikat és László, midőn felfegyverkezett, a földre borult, a mindenható jó Isten kegyelméhez fohászkodott és fogadalmat tett szent Mártonnak, hogyha az Isten győzelmet ad nekik, ott azon a helyen szent Márton tiszteletére templomot fog építeni, ami meg is történt. Középre helyezkedett a bihariak serege, László bal felől, Ottó meg jobbról állott, Gézát pedig a nyitrai sereggel középre állították; ezenkívül mindkét oldalon háromszor három csapatot állítottak fel négyes sorjában. és mikor a király leszállott a hegyről, Géza serege, mely alacsonyabb helyen állott, Salamon egész seregénél magasabbnak látszott. Aminek láttára Erney így szólt Vid ispánhoz: „Csodálnám, ha ezek a csapatok megfutnának előlünk, mert hiszen a Duna van a hátuk mögött; inkább azt hiszem, azt tették fel, hogy győznek vagy meghalnak”. László herceg pedig nagy lován körben lovagolt serege előtt, hogy buzdítsa és lelkesítse övéit és amint lándzsájával megérintett egy bokrot, csodálatos módon egy kis fehér menyét ült a lándzsájára és végig futva azon, ölébe szaladt.”

Géza és László megnyerték a csatát. „Mikor pedig László sóhajtozva lovagolt a holttestek között, megpillantotta Erney ispán holttestét és tüstént leugrott lováról, átölelte őt és sírva szólott: „Erney ispán, békeszerető ember! Siratlak téged, mintha testvérem volnál, mert szíved és eszed békességes vala.” És fölemelte saját kezével, megcsókolta és meghagyta katonáinak, hogy Bácson tisztességesen temessék el. És mikor tovább ment, megpillantotta Vid holttestét és így szólt: „Fájlalom halálodat, bár mindig ellenségünk voltál. Bárcsak győztél, megtértél volna és békességet szereztél volna közöttünk. De csodálkozom azon, hogy noha nem származtál hercegek nemzetségéből, miért óhajtottad mégis a hercegséget, sem királyok véréből, miért vágytál mégis a koronára? Íme, szívedet, mely a hercegségre sóvárgott, lándzsa járta át, és fejedet, mely koronát kívánt, kard hasította szét.” De azért őt is eltemettette. Hanem Géza és László katonái, kik a Vid keltette harcban testvéreik, vagy fiaik halálán keseregtek, tüstént leugrottak lovaikról, keblét késsel felhasították, azután szemeinek estek és azokra földet dobtak, mondván: „A te szemeid sohasem laktak jól kinccsel és méltósággal, most hát lakják jól kebeled és szemed földdel.” A csehek hercege, Ottó pedig, ki életét tette érettük kockára, gazdagon megjutalmazva hazatért.”

Salamon pedig futott. Pozsony és Mosony várába vette be magát.

Arany János azt vallotta középkori mondakincsünkről „Naiv époszunk” c. tanulmányában, hogy meg volt bennük a lehetőség egy naiv éposz kialakulásához. Gondolatát a bécsi krónika irodalmi levegője megerősíti.

Irodalom: Hóman Bálint: A Szent László-kori Gesta Ungagorum. A magyar történetírás első korszaka. Horváth Cyrill irodalomtörténete.

Forrás: Féja Géza a régi magyarság – a magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. Tátra Könyv- és Lapkiadó r.t. Csehszlovákia 1900.