SZENDREY JULIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA XXI.-XXII.

XXI.

A vég kezdete.

Szendrey 1858 április 21-ikén kelt levelében kérdezősködik először, hogy mi is van bizonyos Gyulai Pál urral.

Gyulai Pál ur elfoglalja kolozsvári tanári székét és julius 31-én oltárhoz vezeti Szendrey Marikát, Kolozsvárra viszi a fiatalasszonyt.

Az esküvő napján utaznak és Julia ismét boldog: boldognak látta azt, akit legkedvesebbnek, legbizalmasabb barátnak ismer. Boldogságát némiképpen csökkenti, hogy Zoltán betegeskedik, de a betegség nem komoly. Már az esküvőt követő napon ir a fiatal pár után és Marika augusztus negyedikén hosszu levélben válaszol:

    »Kolozsvár, aug. 4. 1858. 

Édes, egyetlen anyácskám!

    Éppen, reád gondolva egy nagyot sóhajtottam, midőn kopogtatnak és leveled átadják - mennyire szerettem volna megölelni a levélhordót! Szerencsémre Pali sem volt itthon, mert különben igen elréműlt volna azon hangokon, melyeket örömöm torkomba csalt; - és még mikor elolvasva leveled láttam, hogy ámbár sok bajaid voltak és vannak - mégis mint semmik enyésztek el, képzelődésem rémképei mellett. - Oh, mennyi köszönettel vagyok leveledért! Mert már igen nyughatatlan voltam, és annyira bántott a vágy Téged láthatni, hogy erőmbe került azt Pali előtt eltitkolni, nehogy azt gondolja, hogy elégedetlen vagyok, pedig én mindig boldogabb leszek, mert naponta több okom van Palit tisztelni és szeretni, - eleget is haragszom magamra, hogy hogy lehet szivemben csak egy szikra is, mely nem tökéletes boldog, - de tudod még nem szoktam a magányhoz, mert Palinak igen sok dolga van és többnyire csak délbe és este lehetünk együtt - ha valahová megyek az még jobban untat, mert se hogy sem tudom megszokni az itteni embereket - és magányomban úgy vágyom veled vagy Arankával elcsevegni az időt - ugy vágyom nektek kedélyes szép lakásunkat megmutatni - azután meg mit ér hogy oly igen elégedett vagyok, mikor jókedvemmel nem vidithatlak fel.

Ládd, én ilyen haszontalan asszony lettem, nem elégszem meg azzal, hogy az én kedves, jó kis fekete kéményseprőm (kis Árpád gondolatját elmondtam P.) oly jókedvü mindamellett, hogy ő is rettenetesen unja Kolozsvárt - (de persze csak titokba) - hogy néha azt sem tudjuk, hogy az epés kritikus ur, vagy az ő bolondos neje a nagyobb gyerek! Jövő leveledben kérek - hálátlan kedélyemért - egy kis leckét.

Palit megkértem, hogy irjon Vajdának, hogy egy versedért se fizessen, mert nekem borzasztó kényelmetlen lenne, ha nem Pesten, hanem Budán kellene Téged keresnem, ha majd meglátogatlak.

Sógorod pedig azt izeni, hogy olyan asszonynak, mint Te szégyen egy kis virág szeszélyeskedéséről olyan haszontalan gondolatokra jönni - és egész komolyan azt izeni neked - hogy Téged nagyon szeret és nem sokára fog is neked irni - hanem arra ne is örülj, mert én ártatlanságomban elolvastam leveledből a Schwartzerről irt részt, (ugye Te azért nem haragszol?) és arra egész komolyan csak azt felelte »majd irok én szegény Juliának«. Leveledből még csak azt olvastam neki, hogy leveled csak azért nem mutatom meg, nehogy megtudja, hogy milyen vadmacska és vérszopó vampyr sógorasszonya van; még tollam is borzadtan irta.

Különben irhatsz egész bátran, mert Pali sohasem fog megharagudni, ha nem mutatom is leveled, ezt egész komolyan megfogadta nekem, arra ugyan nagyon kiváncsi, hogy én mit irok neked, de hiába én csak avval felelek, hogy a férfijellemben igen csunya a kiváncsiság.

Szegény Zoltán betegsége nagyon megszomoritott, és most már nagyon aggódom, hátha Te is komolyan megbetegszel, mert igazán szinte megfoghatlan, hogy Te, gyengeséged mellett, hogy állasz ki annyi aggodalmat. Istenem és én olyan távol vagyok Tőled! -

Oly nehezen várom a tavaszt - de hisz nem is azt, hanem csak Téged!

Papa nem tudom eljön-e Octoberbe? Levelednek a Marnónéra vonatkozó részénél szinte olyan düh tört ki belőlem, mint akkor nap, midőn reánk azért berzenkedett, hogy mi őtet olyan haszontalan asszonynak tartjuk, mint Jankovicsné - és hogy talán azt gondoljuk, hogy ő egy percig is ott marad eljövetelem után! Látod... mily comédiásné volt?

Aranka még nem irt, - és igy én sem - mert nem tudom mikor érkeznek meg, és Marnóné képes lenne levelem kezei közzé keriteni.

Bajza Lenke eljegyzése óta milyen láz uralkodik Pesten?

Láttad Bogdanoffot?

Ejnye, jó hogy eszembe jut: kérlek, szólj Árpádnak, hogy legyen oly jó és mondaná meg Lampelnek, hogy a Bazárt küldené nekem ide - az ideküldésérti dijt ird meg, hogy elküldjem.

Én most Michelet-től »L'oiseau«-t olvasom - igen nagyon érdekes - a Sz. K. jöttek belőle forditások - ugy hiszem neked is igen tetszett; én Sámi tanárnétól kaptam olvasni - talán ösmerted - Debreczeni és ott csak Radical Jankának hitták - különben itt a legműveltebb asszony.

Itt már oly igen hideg van, hogy csak téli ruhában lehet járni, de kukoriczát még most is eszünk. Bivaltej nagyon jó, de mi csak tehéntejet eszünk, mert az is elég jó, és én nagyon félek a tisztátalan bivalytejtől, mert akkor nagyon nagy ize van.

De most Isten veled - Pali haza jött, és nagyon éhes. - Csókol, ezer milliomszor

véghetlenül szerető

Marid.

U. I. A gyerekeknek mondd meg, hogy mindnyájokat igen sokszor csókoltatom, és kérem őket, hogy ne felejtkezzenek se a kis fekete bácsiról, se annak feleségéről. - Árpádot mindketten tiszteljük. Irj mentül előbb, mert nagyon aggódom egészségedért. - Csak annyit, hogy »jól vagyunk«.«

A kis fekete bácsi és a felesége révbe jutott.

Julia verseket irt és Andersen meséit forditotta. Kellemesebb szórakozása igazán nem lehetett egy fiatal asszonynak.

Október elsején a kis Zoltánt felvették a piaristák gimnáziumába. A gimnázium messze volt a Hársfa uccától, ezért Garaynéhoz adták kosztba, kvártélyba a gyereket.

Petőfi István ősszel Geist Gáspár uradalmába szegődik gazdatisztnek, mert mindenáron olyan állást keres, amire megházasodhat, megkérheti Antóniáját.

Az állást megkapja, a leánykérés megtörténik, - azonban csak kosár az eredménye.

István annyira elkeseredik, hogy ettől a naptól kezdve még verseket se ir.

November 30-án Petőfi Istvánt kinevezik Petőfi Sándor fia, Petőfi Zoltán, gyámjává, mert az árvának van immár - vagyona: az Akadémia 1858-ban 200 arannyal jutalmazta meg Petőfi Sándor költeményeit s ezt a pénzt Zoltán javára kellett kezelni.

December elején Gyulai Pál urat bizalmas levélben értesitik Pestről, hogy az Akadémián megbecsülték eddig kifejtett munkásságát, azzal a tervvel foglalkoznak, hogy tagsággal tisztelik meg és üdvös volna, ha feljönne Pestre 15-ikére, a tagválasztó gyülés napjára.

Juliának nagy boldogságot szerez a fiatal pár megérkezése, - mert természetes, hogy nemcsak Gyulai, hanem Marika is Pestre érkezett. Julia betegeskedik, betegségében nagy öröm, hogy boldognak láthatja Marikáját.

Foglalkoztatja is a hugaasszonyt. Gyulaiék az Al-Dunasoron szálltak meg, oda irja Julia Marikának, hogy menjen el a Ráth könyvkereskedésbe, vásárolja meg számára Petőfi Sándor képét, amely ott állitólag kapható. Zoltánt szeretné meglepni születése napjára a képpel...

December 15-ikén Gyulait az Akadémia levelező tagjává választják. Szendrey nagyon elégedett a második vejével...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

1859 tavaszán Julia ismét megjelenik Wallánál. Áldott állapotban van. A főorvos nagyon haragos.

- Kegyed a pusztulásba viszi magát!

Julia gondolkozik, hogy szóljon-e valamit az uráról, akinek rejtélyes viselkedése egyre jobban zavarba ejti őt, - vagy hallgasson. Végül is csak annyit mond, hogy - Walla szólhatna pár szót Árpádnak...

Az orvos eltiltja Juliát a tervezett erdélyi kirándulástól és legfeljebb annyit enged meg, hogy kényelmes szállitási eszközök felhasználásával Mágocsra menjen, ott pihenjen, amennyit csak pihenhet.

Walla meglátogatja Horvátot, beszél vele.

A professzor a főorvos távozása után bemegy Juliához, becsukja maga mögött az ajtót és beszélni kezd:

- A feleség csak arravaló, hogy férje vágyait kielégitse!

Beszél és beszél... Julia szörnyüködve hallgat.

Ezt a férfit nem ismeri...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Gyulaiéknál megszületik az első gyerek, Aranka.

Juliusban Horvátéknál beköszönt az ötödik gyerek.

Julia ágyban fekszik, levelet ir Gyulai Pálné asszonyságnak, Kolozsvár, Farkas ucca 56. szám alá.

    »Pest, julius 26. 859. 

Édes Marikám!

    Csak pár sort irhatok, mert a legkritikusabb állapotban vagyok. Már harmadnapja, hogy bizonyos előjelek megjelentek nálam és ugy vagyok, hogy Walla és a Müller állitása szerint, lehet, hogy egy óra mulva bekövetkezik az egész, lehet, hogy napok mulva, sőt az is meglehet, hogy csak hetek mulva. Két hét előtt, akkor is rosszul voltam, s Müller akkor sem tudott semmi bizonyost mondani. S az a rettentő ebben, hogy ezen sem segiteni, sem azt elháritani nem lehet. A keresztanyaság miatt akarlak kérni, édes Marikám, légy most is, mint eddig, keresztanyja ennek a jövendőbelinek is. Te állasz legközelebb hozzám, légy te második anyja gyermekeimnek is. Távolléted miatt, ha leány lesz, Geistnénak a Mari lányát fogjuk felkérni, hogy tartsa a keresztelőre, ha pedig fiu lesz, majd Árpád maga fogja tartani. Keresztapának is ismét csak Papát kérjük fel. Ha lányom lesz s én meghalnék, te rád bizom őt, édes testvérem, neveld fel a tieddel együtt és szeresd őt, miként a magadén kivül más gyermeket szerethetsz!

- - -

    Igaz! ha leányom lesz, Ilona, ha fiu, Lehel lesz a neve.

És most Isten veled! ha átestem mindenen, Árpád azonnal tudósitani fog. Isten veled! Emlékezzél rám, gondolj rám

    Julia.« 

Délután iródott a levél, Julia magánál tartotta egészen addig, mig Szendrey Ignác megjelent szokásos délutáni látogatására. Az öreg közben átköltözött az Üllői utra, mindennapos egészségi sétája volt a beteg Juliánál tett látogatás.

- Ha meghalnék, Marikára bizom a gyereket... - suttogta Julia, mikor átadta apjának a levelet.

Szendrey zsörtölődve fogadta a kéretlen végrendelkezést.

- Micsoda ostobaság ez megint...

Elindult a postára. Alig pár lépést tett a Király uccában, mikor észrevette, hogy valaki rohan utána. Julia cselédje volt. Szaladt a bábáért.

Szendrey visszafordult, megvárta a fejleményeket, azután mikor minden szerencsésen lezajlott, megirta a jóhirt Marikának, - a rábizott levél boritékján:

    »Midőn ma, jul. 26. d. u. 6 órakor ezen levelet póstára adás végett át vettem, - Julia még fent volt, - ezután küldtek a Bábáért, s 63/4 órakor már megszületett a még nem várt kis - leány. - Még eddig semmi baj. Keresztanya Gyulay Pálné leend!

    Sz. I.« 

Gyulainé azonnal válaszolt:

    »Kolozsvár, jul. 31. 1859.

Szeretett, kedves édes anyácskám!

    Boldog, véghetlen boldog voltam, midőn leveled, és édes papám tudósitását - hogy mindenen szerencsésen tulestél - vettem; bár már a hat hetet is eltöltötted volna, adja Isten hogy akkor is ilyen boldog lehessek!

Most csak röviden fogok irni, olvasni még úgy sem jó neked, és én is annyira fel vagyok izgatva hogy még helyesen gondolkodnom is nehéz. Örökké szemeim előtt vagy, mért nem lehetek én melletted? milyen örömmel ápolnálak, most pedig jobban tudnám tenni mint eddig - bár együtt lakhatnánk, hogy gyermekeink együtt - egymást szeretve - nőhetnének fel. Tudod-e hogy éppen ma egy éve hogy elváltam tőled és lehet-e ezért ma jobb vigasztalásom annál hogy szerencsésen kis leányod született! ládd én megmondtam előre, hogy állapotodat csak a sors áldásának tekintsd, mert az csak vigasztalásod lesz nagy veszteségedért, hidd el, kis Ilonád minden bánatod el fogja veled feledtetni!

Nagyon köszönöm hogy megint én leszek a keresztanya, már szinte azt hittem, hogy a távollevő Marira nem is gondolsz.

Édes, kedves Juliám, légy megnyugodva gyermeked sorsa iránt, mert ha, bár mikor meg kellene történni annak - a mitől az Isten őrizze meg - és ha veszteségét egészen pótolni soha sem tudnám is - de azt igérem, hogy soha egy percig nem fogná érezni, hogy nem édes testvére Arankámnak.

Hihetsz szavaimban, mert azok szivemből jönnek, és egy anya mondja azokat ki saját gyermeke sorsára gondol!

Leveled meg kaptam, és én is irtam egy hosszú levelet, és nagyon búsulok hogy meg nem kaptad, hogy is hihetted hogy meg tudtam volna állani, hogy neked meg ne irjam boldogságomat, és kicsi leányomat ne ajáljam kedves nagymamája szeretetébe! Nézesd meg a postán, hátha csak el hányódott, vagy talán felbontották, mert veszedelmes személynek hittek a mostani időben, talán Mágocsra irt levelem sem kaptad meg? Ha levelem csakugyan nem kapod meg, akkor még egyszer bőven megirok mindent a mi betegségem alatt és azóta történt.

Müllernek Árpád késziti a kávét? és neked ki viszi be a levesedet? Nagy a kicsi Ilona? Olyan fekete-e, mint a kis nénje? Levelemben a mit nem kaptál, megirtam kinézését, most majd a jövő levelemben fogom ismét megirni.

Számtalanszor csókol Ilonáddal együtt,

szerető leányod

Mari.

    U. i. Pali is szivesen üdvözli mamácskámat leányával együtt.

    Hogy levelem biztosabban megkapd azért küldöm papának.

    Most is szereted az Árpa cukrot?«

Julia az ötödik gyerek születése után tovább betegeskedett.

Walla és Müller, a két orvos, tanácstalanul állt az asszony állapota előtt. Levegőváltozást ajánlottak neki. Lement Kolozsvárra, de ez nem segitett, onnan még betegebben érkezett vissza Pestre.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Szendrey Ignác 1860 február 19-én értesiti Gyulaiékat, hogy ha valamikor szükségük volna pesti lakásra, már nem kell aggódniok miatta. Megházasodott, - azazhogy házat vett a Sándor ucca 17. szám alatt. Tizenháromezer forintot fizetett érte. Csak ennyit, mert a ház még nincs egészen kiépülve, sok munka van még rajta. De szép kényelmes ház és - oda költözhetnek Juliáék is, s az udvart kétfelé lehet osztani, ha a Horvát és Gyulai család nem férne meg egymás mellett, közös udvaron...

Gyulai Pálné asszonyság nyáron Pestre jött, megtapasztalta az uj lakást és - vigasztalgatta Juliát.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Horvát egyre jobban elszakadt családjától. Furcsa, érthetetlen dolgokat csinált.

Tiltakozott az ellen, hogy Julia vendégeket fogadjon a lakásán. S mikor Juliának mégis akadtak hölgyvendégei, Horvát ezeket azzal riasztotta el, hogy hiányos öltözékben mutatkozott előttük. Viszont ha férfilátogató jött, azt a folyosón kellett fogadni Juliának.

A professzor most már délelőttönkint dolgozott. Befüggönyözte a szobája ablakait, alsóruhára vetkőzve ült az iróasztal elé, füstölgő olajmécses lángja mellett irt, vagy - tanulmányozta furcsa képgyüjteményét.

XXII.

"Eltiltom az urától..."

Walla befejezte a vizsgálatot.

Julia aggódva kérdezte:

- Mit kell tennem?

A főorvos darabig elgondolkodva járt-kelt a szobában, azután megállt a fiatalasszony előtt, erélyes kézmozdulattal kisérte azt, amit mondott:

- Szigoruan tartózkodnia kell minden izgalomtól. Az urától is eltiltom...

Julia mindössze harminckét esztendős volt. Vége az életnek?

Otthon bekopogott az urához, elmondotta neki, hogy mit állapitott meg Walla és mit parancsolt.

- No! nem olyan súlyos a baj... - szólt Horvát. - Nem olyan veszedelmes... Látod, itt vannak az én szép könyveim.

Szapora léptekkel a könyvespolcához sietett, kiemelt onnan egy könyvet, kinyitotta és Julia elé tartotta.

Az asszony, aki Petőfinek királynője volt, megborzadt a képek láttára.

- Egy percig sem maradhatok a házánál ezután... - kiáltotta. - Istenem, ha gyermekeim kezébe kerülnének...

Horvát megnyugtatta:

- Ide nem jöhetnek be a gyerekek...

- Nem is fognak soha bejönni... Elviszem őket magammal...

- Az én gyerekeimet nem!

- Zoltánt...

A professzor az asztalra csapott.

- Értse meg, hogy maga az én feleségem és engedelmeskedni tartozik! Nem fog elmenni, mert ha menni akarna, csak ugy mehet, hogy előbb megfojtom Zoltánkáját... Hát próbálja meg, menjen!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Julia levelet irt Marikának és - tanácsot kért Gyulaitól.

Erre a levélre érkezett 1860 augusztus 24-iki kelettel a következő válasz:

    »Órákig eltanácskoztunk sorsodon, Pali épen annyit aggódik, mint én, csakhogy ő higgadtabban és több életösmerettel gondolkodik, ő inkább a jövőddel nincs tisztába, én magam most csak attól féltelek. Gyerekeid nélkül, ez magába is kétségbeejt - ha édes papával nem tudsz kijönni, minden támasztól megfosztva, a világgal szembe, ennek a többje pedig ellened - mit fogsz te tenni? Hogy lesz erőd ezt elviselni?

    Másfelől a jelen, a legkétségbeejtőbb, legkiállhatatlanabb jelen! Hidd meg édes Juliám mintha szivemet tépnék, ha ezekre gondolok!

    Zoltánt illetőleg Pali azt tartja, hogy édes papa soha sem egyeznék bele szándékodba és én is azt hiszem, hogy inkább mi meghúzzuk magunkat hogy nélkülözhessük ruhapénzemet, sem hogy Petőfi egyetlen fia kolduljon!

    Édes Juliám, ha látnád, mennyi keserves könnyet sirtam már sorsodon, talán elhinnéd, hogy mennyire szeretlek...

- - -

    Marid.« 

Attól a naptól kezdve Szendrey Julia szobájának ajtaja soha nem nyilt ki Horvát Árpád, - a férj előtt. Egyébként is csak akkor, ha idegenek voltak a lakásban, mert meg kellett őrizni a külszint és - a gyermekek előtt titkolni kellett a szakadékot, amely a férj és feleség között megnyilt.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az idő nehezen mult, de mégis mult. Eseményeket hozott, - jókat és rosszakat.

1861-ben Kufsteinből hazaérkezett egy fogoly, azt a hirt mesélte, hogy ott, fogságának első éveiben többször látta Petőfi Sándort...

Mennyi álmatlan éjszakát hozott ez a hir Juliának, - mig ki nem derült, hogy a hirnek semmi alapja nincs.

Ugyancsak 1861 év juliusában történt, hogy Nádasdy Ferenc gróf meghivta magával Horvát Árpádot egy hónapig tartó utazásra.

Lauka Gusztávot Pestre hozatták a helytartótanácshoz.

Gyulai Pál addig készült Pestre, mig végre 1862 április 27-én megirhatta Juliának a következő levelet:

»Kedves Juliám!

    Mari szerdán april 30-án reggel öt óra előtt indul extrapostán, éjjel N. Váradon hál, csütörtökön maj. 1-én este Pestre érkezik.

    Ime kivánságod teljesitettem, kérlek ügyelj reá, viseld gondját, ne engedd, hogy akármibe megerőltesse magát. Hála istennek, most mind ő, mind a gyermekek egészségesek.

    Püspök-Ladányig Sáminé kiséri, Nagy Miklós Pestig.

    Az ég áldjon!

hived

    Gyulai Pál.«

Marika szerencsésen megérkezett Pestre, elkezdett berendezkedni a Sándor uccai házban és Gyulai Pál julius 3-án Pestre költözvén, Arany János Figyelő-jének segédszerkesztője lett. Hamarosan megválasztották az irók segélyegyletének titkárává is, majd 1863-ban református gimnáziumi tanárrá.

Lauka, Kossuth egykori főfutárja, 1863-ban Pálffy Móric sajtófőnöke lett...

1863 juniusában - miután az öreg Gaylhoffer meghalt, Petőfi István eljegyezte Gaylhoffer Antóniát. Decemberben megtartották az esküvőt is és - Antónia nyolc héttel az esküvő után otthagyta az urát, mert kiderült, hogy Petőfi István még a mézeshetekben is viszonyt folytatott egy parasztasszonnyal...

Julia kegyetlen karácsonyi ajándékot kapott Zoltántól. A fiu kezdetben az iskola legjobb tanulói közé tartozott, most hirtelen rossz társaságba került és ugy látszott, év végén meg kell buktatni őt.

Az előre jelzett bukás megtörtént. Juniusban Zoltán bejelentette, hogy megelégelte a tanulást, a hatodik gimnáziumon túl nem akarja folytatni. Gazda akar lenni...

Bár Petőfi István nem nagy lelkesedéssel fogadta a fiú tervét, hozzá küldték Zoltánt, Csákóra.

A gazdasági irányu elhatározás rövid életü volt. Szeptember 19-én ir az anyjának, hogy mégis csak tanulni szeretne, kéri, irassák be Szarvasra, az ottani gimnáziumba. Beiratják magántanulónak. Ott megismeri valami milliomos Ilona nevü leányát, beleszeret. A szerelem elrontja tanulási szándékát. Április 25-ikén - 1865-ben - megszökik szinésznek, de csak Mezőturig jut, onnan Petőfi István visszaviszi Csákóra.

A fiú junius 8-ikán Pestre érkezik, anyjának beteges állapota és sirásai teljesen megtörik. Bocsánatot kér, tanulni kezd és augusztus 20-án Szarvason kitünő felvételi vizsgát tesz.

Kitünő félévi bizonyítványt kap. 1866 márciusában már Beliczey Emil nevü barátjával mulatozik és - április 19-én intőt kap tanáraitól, április 21-én megszökik a szarvasi gimnáziumból, Nagykőrösre megy. Szarvasról elbocsátó levelet adnak neki, azzal beiratkozik a nagykőrösi gimnáziumba, év végén gyenge bizonyítványt kap. Kijelenti, hogy nem akar visszatérni Nagykőrösre...

Petőfi István dühöng és egyre szörnyübb leveleket ir Juliának Petőfi Sándor fiáról.

S a szerencsétlen asszony állapota egyre rosszabbodott.

Vajjon megvigasztalták-e kisebb gyermekei? Adtak-e neki őszinte örömöket?

Igyekeztek adni.

1865 december 20-án Brown Tom - Attila és Black Dick - Árpád »szerkesztésében«, illetve főmunkatársi minősége mellett megjelent a Hársfa ucca 1. számu házban a »Tarka Müvek« cimü folyóirat, amely egyenesen azzal a céllal készült és - készült egészen a hetedik számig, - hogy anyukát szórakoztassa, fia szeretetéről őt meggyőzze.

A Tarka Müvek-ből kapjuk meg egy Juliska-nap hiteles történetét:

»SZAKASZOK NAPLÓNKBÓL

1.

    Február 15. 

    Sütnek, főznek a konyhában, torta, sütemény, sonka, aspick, s több ily izletes dolog van egymásra halmozva.

Hja, ma ünnep van, édes anyám névnapja!

Csak mi fiúk maradunk a rendes kerékvágásban, versünket már átadtuk, ennél több nem dukál. A főzésben úgy sem használhatnak. Teljes nyugalommal várjuk a nevelőt, ezen cikk hősét: Toldy Ferencz »urat«.

Az igaz, hogy ezen »úr« még csak 6 latinista, és csak 18 éves fráter, akartam mondani »úr«.

No de ez mindegy, hisz Kárpáti Zoltán is csak 16 éves, és mégis egy 2 kötetes regénynek a hőse.

De mennyire eltértem a tárgytól! tehát mi teljes nyugalommal várjuk a nevelő urat.

Végre itt van szokásos tubákszin bundájával és örökös mosolygásával. Leülünk, én szóbahozom a mai napot, hogy a mama névnapja van stb. Alig hallja meg ezt a mi jámbor nevelő urunk, rögtön elkezd fészkelődni, a leczkének hamar vége van, szórakozott stb. (hogy ezen különös lélekállapotot megértse az olvasó, egy kis felvilágositással kell szolgálnom. Ő ugyanis bálványozta mamát, Petőfi miatt, kit pláne imádott). Ebéd alatt keveset szólt s mi még nagyobb, keveset evett, birván a nevelő úr igen jó gyomorral.

Ebéd után rögtön elment, nem is dámáztunk.

Jön az este, az esttel a sok vendég, vendégekkel a lakoma, lakomával a jókedv.

A nagy vigság közepette, csak mi ketten mint két lőtt tuzok, lekonyasztott orral szomorkodunk, nem levén helyünk a vendégek sokasága miatt.

Egyszer csak kifut anyám, hogy részeg emberek orditnak az ablak alatt. Mi is befutunk a lakmározók közé, az ablakhoz szaladunk. S im! az orditásból szép ének hangok válnak ki.

Oh emberek itélete! ki a népdalokat is orditással zavarod össze!

Kifutunk az utczára, s ott kit látunk meg!: Toldy Ferencz nevelő urat, vagy ötödmagával.

Hivjuk őt, hogy jöjjön be, megfázik, de ő nem hallgat ránk s átszellemült arcczal énekli tovább:

Fehér kendőt is viszek

Mint a hattyu fehér leszek.

Látván, hogy a behivás nem használ s mivel csikorgó hideg van, bemegyünk.

Oda bent anyám oda van a félelemtől, hogy a »dalnok« uraknak lefagy a fülük, orruk ő miatta.

Végre mint mindennek, úgy ennek a nagy éneklésnek is vége van, a dalnok urak haza mennek. Mi pedig majd ki bújunk bőrünkből, hogy mily életrevaló a mi nevelő »urunk«.

Busulunk ismét, s dörmögünk, hogy nem ehetünk a vendégekkel!

Egyszerre nyilik az ajtó s belép rajta!: Toldy Ferencz nevelő ur!

Óh de mennyire megváltozva. A tubákszin kaputot hiába keresnők rajta, hosszú, elegáns, térdig érő attila diszeleg deli termetén. Haja ragyog az illattól. Csizmája mint a tükör!

Elbűvölve néztünk rá, s ő kérdezé, hogy az ének hallatszott-e? Mi persze földicsértük, hogy mily szép volt, hogy hangzott stb.

Anyám belép az ajtón, őt is láthatólag lebilincselte a ragyogó fürtök illata.

Köszönések, bókok s több efféle formulatiók közt vagy tiz percz telt el.

Anyám behivta őt, hogy jöjjön a vendégek közé. Ő végre enged, belép, minden szem felé fordul. Ő volt az ünnep hőse!

Eszik, de csak keveset, nehogy elrontsa az eddig csinált hatást.

A vendégek távoznak, csak Toldy marad itt, lutrizunk, ő az egypár nyert mogyorót örök emlékül zsebébe csúsztatja.

Nem sokára ő is távozik azon nagy emlékkel szivében, hogy egy napig ő is volt a nap hőse!

Brown Tom.« 

És amit az anyjukról, a költőnőről és a gazdasszonyról irnak:

»Szendrey Julia.

    Költőnő és gazdasszony!

    Toll és főzőkanál! Hány nő van Magyarországban, ki a tollat és a főzőkanalat is egyformán forgatja?

    Persze föltéve, hogy egyiket sem kontárkodva.

    Az igaz, hogy vannak jó gazdasszonyaink, hanem ezek azután, azt sem tudják, hogy madár vagy farkasféle portéka az a költő?

    Vannak költőink is, akár egy hadsereg, de ezek sem tudják ám még az árva rántott levest sem megfőzni.

    Csak tessék egypár versét: A három rózsabimbót; A költészethez; stb. elolvasni. Még az uzsorás is az Olympon fog járni tőle!

    Meséit Andersen meséitől alig lehet megkülönböztetni. Biz ez nagy áldás, mikor alig van egy becsületes meseirónk.

    De meg kell enni azt a pompás rántottát és kiflikóhot is, a mit ő főz. Tudom Istenem, hogy Eszterházy sem evett jobbat.

    Könyvtárában ott vannak Béranger, Boz, Sand George stb., a magyar irók egytől egyig. Akár hány magyar mágnás sem olvasott annyit mint ő.

    Született Keszthelyen Zalamegyében. Ha nőket is választanának követnek, ő lenne ott a követ az bizonyos.

    De fejezzük már be, elég az hozzá, hogy ő Zrinyi Ilona, Szécsy Mária stb. magyar nők közt bizton megállhat.

    Brown Tom.« 

Ezek voltak Julia örömei.

Birkózott a betegségével, szenvedett Horvát miatt és Zoltán könnyelmüsége miatt, s csak otthon élő két kisebbik fiában s Ilonka leányában találhatta örömét.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

1866 szeptember 10-én a Szendrey Ignác által vásárolt rózsahegyi villában hirtelen meghalt kolerában Gyulai Pálné, Szendrey Marika.

Julia körül összeomlott a világ, elvesztette egyetlen támaszát...

XI. KÉP

Balázs Sándor. Barabás Miklós kőrajza. (Székesfőv. Könyvtár.) - Vahot Imre. Marastoni kőrajza. (Székesfőv. Muz.)

 - Egressy Gábor. Barabás Miklós kőrajza. (Székesfőv. Muz.) 

- Csengery Antal. Marastoni kőrajza. (Székesfőv. Könyvtár.) 

- Lauka Gusztáv. Barabás Miklós kőrajza. (Székesfőv. Könyvtár.)

Forrás: Szendrey Júlia: Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása, Kiadó: Genius, Budapest, 1930.