SZENDREY JULIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA XIII.-XIV.

XIII.

"Juliskám, bemutatom neked Horvát tanár urat."

Lauka Gusztáv abban az időben valahol Szatmárban bujdosott, néha-néha talán hazament a szülői házhoz, akkor megkaphatta Julia Udvarhelyről és Pestről irt leveleit, de esze ágában sem volt Pestre utazni, elhozni Juliának a mérget. Lauka számára még veszedelmesnek látszott Haynau közelsége.

Julia egyik napon levelet irt, amelyben mérget kért Laukától, másik napon az utlevelét akarta rendbehozatni, hogy Törökországba mehessen, majd összeköttetéseket keresett régi honvédtisztekhez, akik tudhattak valamit Petőfiről és reménykedett, hogy Mágocsról elegendő pénzt kap a törökországi utazáshoz: ez volt Julia élete a Pestre érkezését követő első napokban, amikor a Mátyás Király szállodában lakott.

Egressyék közös ismerősöktől hallották meg, hogy Szendrey Julia Pesten van. Várták a látogatását, de hogy Julia nem jött, Egressyné megérthette: ez az asszony belezavarodott a sok csapásba, ami őt érte.

A jó asszony, aki olyan szeretettel vezette be Juliát a háztartás rejtelmeibe, aki egy esztendővel azelőtt helyreállitotta a Petőfi család békéjét, azzal az egyszerü, de Petőfiék számára nagyjelentőségü közléssel, hogy ha a gyermek éhes, akkor sirni szokott, - most elment Juliához, megkérdezte, hogy mit akar, mit tervez és támogatását igérte neki.

- Tudod, fiam, hogy mi magunk is igen szűkösen lakunk, nem tudok neked lakást adni, még arra az időre sem, amit - mint te mondod - törökországi utazásodnak előkészitésére akarsz forditani. De azt nem hagyhatom, hogy Petőfi neje szállodában éljen, mindenféle utazó emberek, lócsiszárok között. Majd csinálunk valamit, beszélek Garayékkal.

Egressyné elment Garay Jánosékhoz, akik ekkor már az egyetemi könyvtár épületében laktak. Szép, egyemeletes, barátságos ház volt az egyetemi könyvtár épülete, mögötte nagy kerttel. Garayéknak tágas lakása volt, szivesen siettek Petőfiné segitségére. Igy azután Julia csak pár napot töltött a Mátyás szállóban, poggyászát átvitették Garayékhoz, ott kapott egy külön szobát.

Nem neki való volt a Garay család élete. Az ő bánata, egyik végletből a másik végletbe rohanó nyugtalansága egymagában is elég volt ahoz, hogy tönkretegye egy fiatal teremtés életét, emellé tulságos teher volt nézni Garay János kinlódását, betegeskedését. Garaynak valóban csak kegyelemből adták a könyvtártiszti állást. Szemei már teljesen tönkrementek, a köszvény halálosan kinozta, elgyötörte. Dolgozni nem tudott, mert a betűk összefutottak a szeme előtt s végül már jól megismert lakásában is csak a legnagyobb óvatossággal tudott mozogni. Béketűréssel viselte szemevilágának egyre erősbödő elsötétülését, de vigságot akkor sem tudott volna mutatni, Juliát akkor sem tudta volna vigasztalni, látása akkor sem lett volna megnyugtató látvány, ha éjszakáit, nappalait nem ölte volna a köszvény, amelynek hiába kereste orvosságát, amely sokszor keserves sirásra kényszeritette még az erős férfiembert is.

Ebbe a környezetbe került Szendrey Julia, itt igazán nem önthettek reménytelen lelkébe életkedvet. De mégis barátok között volt, Garay csendesebb, nyugodtabb óráiban szépen tudott beszélni Sándorról, akit a magyar szellem ragyogó csillagának nevezett.

Pest nem tudott szabadulni 1849 októberének szörnyű emlékétől és aki feledni akart, az előtt mindig ott állt örök intőjelnek a komor Uj Épület, amelyben még mindig a magyar foglyok százait őrizték.

Az iróknak, költőknek kellett volna lelket önteni Pest népébe, de hol voltak az irók, s ha jelentkeztek is, hol volt a szerkesztő vagy kiadó, aki kiadta volna irásaikat?

A Pesti Napló 1850 április 24-iki számában egy névtelen nyilvánosan felszólitotta a magyar irókat és költőket, hogy fájdalomokozta hallgatásuktól megválni kezdjenek s munkához készüljenek. Legyen határa a gyászuknak s a határt minél közelebbre, - ha lehet az évet sem várva be - szabja az az ész, mellyel egykor annyi fényt árasztának a hazára és tudományokra, mellyel ők valának szövétnekei a hon világa világosságának...

A Hölgyfutár megjelent. Nagy Ignác szerkesztette, ebben megjelentek ifjabb Árva Imre - Arany János - Szalontáról küldött versei, óvatosan irogatott egy »Sajó« nevü prózairó, aki mögött a beavatottak Jókait tudták. Vörösmarty Pesten volt, őt nem üldözték, mert a forradalmi országgyülés mérsékelt képviselői közé tartozott, de még sem birta Pestet, vidéki magányába vonult. Garay, Bajza, Vahot Imre, Csengery Antal, Sükei Károly és Szilágyi Sándor Pesten élt.

S a Károlyi palotában még mindig ott volt Haynau.

Az egyetemi könyvtár épületétől pár lépésnyire van ez a palota. Szendrey Julia sokszor elindult a katonai parancsnokság felé, sokszor visszafordult, mig végül mégis rászánta magát, jelentkezett Haynau titkáránál és kihallgatást kért.

A hiéna fogadta Petőfinét.

Az asszony utlevelének meghosszabbitását kérte a kormányzótól.

- Hová akar utazni, asszonyom? - kérdezte a táborszernagy.

- Törökországba.

Haynau csudálkozva húzta feljebb sötét szemöldökeit.

- Talán Törökországban újabb forradalmat szerveznek az elmenekült forradalmár urak, s asszonyom ennek az új forradalomnak előkészitése érdekében óhajt kimenni közéjük? Talán összeköttetésben áll azokkal a titkos szervezetekkel, amelyek valószinüleg fennállnak ma is azon félőrültek között, akik azt hiszik, hogy ennek a népnek a császáron kivül valaki más is megadhatja a jövő nyugalmát? Nagyon megbecsülném szolgálatát, asszonyom, ha közölné velem megbizói nevét. Ha átadná nekem azokat a leveleket, amelyeket Kossuth úr után óhajt vinni...

- Én nem viszek semmiféle levelet, - mondotta Julia. - Excellenciádat, úgy tudom, igen érdekli bizonyos Petőfi Sándor nevü költőnek a sorsa. Excellenciád fel akarja köttetni azt a Petőfi nevü költőt, én pedig azért akarok Törökországba menni, hogy ha él, akkor megmentsem magamnak, mert én nem tudok nélküle élni. Ez csak természetes gondolat egy asszonytól, egy feleségtől, egy anyától.

- Ta-ta-ta-ta... - szakitotta félbe Haynau egy kézlegyintéssel Petőfinét. - Nekem igen furcsa tapasztalataim vannak a magyar asszonyokról, feleségekről és anyákról. A szerelem igen szép dolog, de szerelemmel nem lehet megmagyarázni azt, hogy valaki Pestről Konstantinápolyba akar utazni. Ha kegyednek szerelemre van szüksége, azért igazán nem kell Törökországba menni... - mondta gonosz mosollyal.

Az asszony tiltakozásra emelte fel a kezét.

- Excellenciád honnan veszi ezt a...

Haynau nevetve folytatta:

- Azt akarta mondani, hogy merészséget... Hát persze. A forradalmár felesége megkérdezi, hogy a katonai kormányzó hogyan merészel... De nem akarok ilyen szigoruan hivatalos lenni. Én már öreg ember vagyok, egy élet tapasztalatai vannak mögöttem. Nem érdemes asszonyomnak Törökországba menni.

Rövid szünet után hozzátette:

- Azaz egy esetben érdemes: ha politikai megbizatása van és abban az esetben én is ajánlanám, hogy menjen. Leveleit itt szépen elolvasnám, azután elvinné őket Törökországba, tapasztalatait jelentené nekem, vagy barátomnak, Liechtenstein herceg urnak, a levelek tartalmáról tájékoztatna és - ebben az esetben pénzt is szivesen adnék az utra...

Julia csalódottan és kicsit megszégyenülve hagyta ott a katonai kormányzót.

Aznap este nagyobb társaság volt Garayéknál. Garayné meghivta néhány barátnőjét, férje néhány barátját, hogy beszélgetésükkel kicsit felviditsák a beteg Garayt és a lelkibeteg Juliát.

Ott voltak Egressyék, ott volt Csengery Antal, Szilágyi Sándor, Vahot Imre.

Már együtt volt a társaság, amikor görnyedt járású, komor képű fiatal ember érkezett.

Garayné Juliához vitte az ismeretlent.

- Juliskám, bemutatom neked Horvát tanár urat.

- Örvendek... - mondta szertartásosan Petőfiné, maga mellett helyet mutatott Horvátnak.

A tanár nem mutatkozott tulságosan barátkozó természetünek. A kor szokásaihoz hiven udvarolni próbált a fiatal asszonynak, de hamarosan érezhető volt, hogy az udvarlásnak szellemes, kedveskedő, de üres formája nem tartozik rendes mesterségéhez. Julia hangulata sem volt megfelelő ahoz, hogy üres beszéddel töltse el az időt, Horvát szivesebben beszélt a világpolitika eseményeiről, remélte, hogy Törökország megtámadja Ausztriát s tudni vélte, hogy újabb támadás esetén az oroszok, akik 1849 őszén olyan gyorsan és olyan kiábrándultan vonultak ki Magyarországból, már nem sietnének Bécs segitségére.

Anglia! - ez volt a hazafiak új reménysugara. Angliából vártak valami jelentős megmozdulást, hitték, hogy Kossuth esetleg háboruba is bele tudja vinni az angolokat és akkor ismét előlről kezdődik minden Magyarországon. Visszajönnek a bujdosók, visszajöhet Bem...

- Akkor nekem nem kellene Bem után Törökországba menni... - mondta Julia.

- Kegyed Törökországba készül? - kérdezte meglepetten a tanár. - Nem asszonynak való utazás, nem hiszem, hogy birná azokat a fáradalmakat, amelyekkel egy ilyen ut jár.

Petőfiné komoran szembenézett a tanárral.

- Én az elmult telet Erdélyben, a csatamezőkön töltöttem. Lelkemben frissen élt a kin, hogy Sándoromról nem kapok hirt, hogy hiába várom a visszatérését. Szörnyű kétségbeesés uralkodott fölöttem s mégis lebirtam minden fáradtságot, kerestem őt. Igaz, hogy hiába kerestem...

- Megtudott valami bizonyosat, asszonyom?

- Találkoztam emberekkel, akik azt mondják, hogy látták a halott Petőfit. Higyjek-e nekik?

A tanár komolyan válaszolt:

- Hinnie kell. Petőfinek halhatatlan lehetett a lelke, költői neve talán örökké fog élni, műveit meg fogja ismerni az egész müvelt világ, de teste nem volt halhatatlan.

- Én mégis reménykedem, hogy él. Hallom, hogy Bem is megsebesült. Különben is beteg volt. Ilyen állapotában pedig Sándor nem hagyhatta el azt, akit atyja helyett atyjának tisztelt. Meg kell keresnem Bemet. Ehez utlevél kell. Az utlevelet pedig csak Haynau adhatja. Haynau nem hiszi, hogy az uram után megyek. Azt mondja, hogy valami forradalmár szervezet küld Törökországba...

A tanár csudálkozva kérdezte az asszonyt:

- Kegyed Haynaunál volt? A hivatalában? A magyar asszonyok nem szoktak Haynauhoz menni...

Julia haragosan felcsattant:

- Engem nem érdekel az, hogy mit szoktak csinálni a magyar asszonyok. Én csak Sándorommal törődöm s azzal, hogy ha él kis Zoltánom apja, akkor visszaszerezzem őt magamnak és gyermekemnek. Nem vétettem magyarságom ellen, amikor felmentem Haynauhoz, mert ő az egyetlen, aki nekem utlevelet adhat...

A tanár békitgette az asszonyt.

- Hiszen nem is úgy értettem... Csak azt gondoltam, hogy veszedelmes dolog felmenni Haynau hivatalába... Veszedelmes dolog védtelenül kiszolgáltatni magát annak a vérengző őrültnek.

- Meg kell szereznem az utlevelet, - hajtogatta Julia, - meg kell szereznem, mert megőrjit a tétlenség és a bizonytalanság.

Horvát egy darabig gondolkozott, azután tanácsot adott Petőfinének.

- Haynau azt mondotta kegyednek, hogy ha valami titkos összeesküvő társaság küldi Törökországba, akkor ad utlevelet és ad segitséget az utra. Meg lehetne csinálni azt, hogy asszonyom koholna egy ilyen titkos társaságot, hamisitanánk néhány levelet. De ez veszedelmes volna azért, mert asszonyomnak rokonai élnek itthon s vissza akar térni Pestre. Ez a megoldás tehát igen veszedelmes. Maradna egy másik ut. Haynau bizalmasa, Liechtenstein Ferenc herceg táborszernagy, aki a temesvári csatában az osztrák hadsereg egyik parancsnokló tábornoka volt. Erről a Liechtensteinről igen jó hireket hallottam. Emberségesnek, jólelkünek mondják, akinek emellett igen nagy befolyása van Haynaura. Nemcsak befolyása, hanem intézkedési joga is van. Ha például Haynau elmenne pár napra Pestről, Liechtenstein kiadhatná asszonyomnak az utlevelet.

Juliának öröm villant át az arcán.

- El fogok menni ahoz a Liechtenstein herceghez.

XIV.

Bécs, vagy kiutasitás.

A herceg udvariasan hellyel kinálta meg Petőfinét. Maga is leült, figyelmesen nézegette a fiatal asszonyt, tanulmányozta érdekes szépségét. Végighallgatta Petőfiné előadását, pár percig elgondolkozva játszott a papirvágó késével, jól meggondolta a választ.

- Szivesen fogok foglalkozni a kérdéssel, mert ez az utlevélügy mindig eszembe juttatja asszonyom kedves látogatását s lehetővé teszi azt, hogy Pest legérdekesebb asszonyát néha láthassam. Mert azt ugyebár megérti, hogy én nem levelezhetek asszonyommal, üzeneteket sem küldhetek kegyednek, mert nem kockáztathatom azt, hogy valamelyik tisztemet elküldöm s kegyed szállásadója rosszul értelmezett hazafiságból ajtót mutat a tiszt urnak s én akkor kénytelen volnék Garay urat és feleségét megismertetni az Uj Épület kellemességeivel. Tudom, hogy asszonyom számára kellemetlen, ha be kell lépni ebbe az épületbe, de végre is kegyed érdekéről van szó, ezt a kellemetlenséget el kell viselnie. Kérem, hogy minél gyakrabban érdeklődjék, mert minél gyakrabban látom, annál gyakrabban jut eszembe, hogy valamivel tartozom egy szép asszonynak...

Juliát furcsán érintette az öregedő generális széptevése, de magában kénytelen volt elismerni, hogy ez a széptevés nem lépte túl azokat a határokat, amelyek között tisztességgel meg lehet hallgatni az osztrák tábornokot. Liechtenstein Bécsben nevelkedett, életének jelentős része bókokkal tüzdelt, kellemes beszélgetésekben merült ki. Nem tiltakozott a tábornok hangja ellen, mert bensőjében felvillant az öröm érzése: Liechtenstein csakugyan hozzásegitheti tervének végrehajtásához.

Búcsúzóul kezet nyujtott a tábornoknak s az osztrák generális figyelmesen meghajolt, megcsókolta a magyar forradalmár feleségének kezét.

Fetőfiné jókedvüen tért haza Garayékhoz, örömmel dicsekedett Garaynak és feleségének, hogy ugy látszik mégis sikerül a terve.

Este váratlan vendég érkezett: Horvát Árpád tanár úr. Julia örömmel sietett elébe, megragadta a kezét, hálásan szorongatta.

- Maga igen jó tanácsot adott nekem, Horvát.

A tanár ezen az estén is igen szellemesen, most már kellemesebb modorban társalgott. Petőfi költészetéről beszélt, annak nagy jelentőségét fejtegette Julia előtt.

Petőfiné irt Mágocsra, megirta az öreg Szendreynek, hogy terve a legjobb uton halad a megvalósitás felé. Sok-sok csókot küldött a kis Zoltánnak, kérte, hogy vigyázzanak rá, szeretettel neveljék.

Pár nap mulva meglátogatta Liechtenstein herceget a hivatalában. A herceg titkára már ismerősen köszöntötte a szép asszonyt, nem is kérte el névkártyáját, azonnal bejelentette s a herceg fogadta Juliát.

- Boldoggá tette a napomat, asszonyom, - mondta gavallérosan a herceg. - Mióta nálam volt, azóta minden nap gondoltam kegyedre, reméltem, hogy minél előbb abban a szerencsés helyzetben leszek, hogy megismételhetem a legutóbb adott kézcsókot éppen olyan hódolattal, amilyen hódolattal az elsőt adtam...

- És az utlevél? - kérdezte Petőfiné.

- Az utlevél meglesz.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

- Horvát tanár úr igen szereti a hölgyeket, kalandjairól igen sokat beszélnek az egyetem környékén s a pesti társaságban, - mondta finoman Garayné. - Nálunk mindig szivesen látott ember volt, bár az én korom nem tett alkalmassá arra, hogy a tanár úr udvarolgasson nekem. Az urammal beszélgettek, történelemről, filozófiáról, irodalomról. Két-három hétben egyszer láttuk. Most meglepő változást tapasztalok. Majdnem minden nap itt van s az uramat, szegényt, igen elhanyagolja. Arra kell gondolnom, hogy miattad jön s most már neked beszél a históriáról, filozófiáról, irodalomról. Igen tudós ember, a vele való társalgás csak kedvező lehet minden müvelt férfira és természetesen minden müvelt hölgyre is...

Horvát Árpád majdnem mindennapos vendég volt Garayéknál. Garayné némi gúnnyal emlegette a történelmet, filozófiát és az irodalmat. A gúnyt rossz helyen alkalmazta, mert Horvát tényleg ezekről a dolgokról beszélt. Julia Horváttal szemben nem érezte a férfi széptevésének hiányát, nem is gondolt arra, hogy a férfit lássa a görnyedt alakban. Horvát igen szépen tudott beszélni Petőfiről...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Garayné egy napon bement Juliához, óvatosan bezárta az ajtót, aztán halkan, nehogy bárki is meghallja a kérdést, megkérdezte Petőfinét:

- Nem gondolod, Juliskám, hogy a pesti társaságban furcsa gondolatokat ébreszthetnek azok a látogatások, amelyeket te a katonai kormányzóságon teszel? Tegnap Egressyéknél voltam, Egressyné azt mondja, hogy ő Bajzáéktól hallotta, a Pilvaxban már szatirikus históriákat mesélnek bizonyos fiatalasszonyról, akit nem neveznek meg, de akiben te rád lehet ismerni. Azt mondják, hogy legalább furcsa, - ha ugyan nem használnak súlyosabb kifejezéseket, - hogy egy fiatal s a szabadságharc viharai közben elveszett költő özvegye, aki még nem is bizonyos abban, hogy férje nem tér vissza többé, szinte mindennapos vendég a katonai kormányzó egyik előkelő barátjánál. Sőt olyan hireket is mondanak, ezeket azonban én nem hiszem el, hogy azon előkelő katonatiszt, aki valami herceg s hozzá tábornok is, már az uccán is találkozott a fiatal özveggyel, aki még nem biztos az özvegységében, s együtt sétálgattak...

Julia szemében megvillant a harag.

- Tudjátok, hogy nem a tábornok úr udvarlására megyek Haynau hivatalába. Tudjátok jól, hogy Törökországba akarok menni, hogy bizonyosságot szerezzek Sándorom sorsáról. Az a tábornok, aki eddig, mondhatom, igen úri módon viselkedett velem szemben, támogatását igérte, hogy megkaphatom az utlevelet. Nem törődöm azzal, hogy mit beszélnek rólam, mert engem csak Sándorom sorsa érdekel. A pesti társaság jól értesült asszonyai máson koptathatnák a nyelvüket, nem az én szerencsétlenségemen. Én igen szivesen ülnék közöttük, - de csak Sándorommal együtt. Az ő beszélgetéseik, pletykálkodásaik egy lépéssel sem vinnének közelebb elhatározásom végrehajtásához.

- S hogy én a tábornokkal sétáltam az uccán? - felkacagott. - Igen! Én a Kerepesi-utról jöttem, a Barátok temploma előtt találkoztam a tábornokkal, aki hivatalába sietett. Köszöntött és hazáig kisért. Igen! Hazáig kisért. A szomszéd uccasaroktól eddig a házig. Ajánlanám Bajzáéknak, Egressynének és a Pilvax-beli társaságnak is, amelynek létét nem hiszem, jöjjenek ide, mérjék le azt a 150 lépést, amelyen végigkisért a tábornok. Eggyel több adatuk lesz ellenem, legalább tudni fogják azt, hogy 150 lépésnyire kisért...

Május közepén hónapos szobát bérelt magának a Kalap uccában, odaköltözött.

Május 19-én Szendrey Juliát beidézték a rendőrségre. Honnan jött, kicsoda, hol született, hol lakott, kicsoda az apja, miből él, kitől kap pénzt és miért kap pénzt? - ezt kérdezték tőle.

Julia válaszolt a kérdésekre. Erdélyből jött. Petőfi Sándor neje, keszthelyi születésü, kolozsvári lakos volt, először Pesten, még előbb Erdődön lakott, apja Szendrey Ignác, ő tartja el. Április 24-én érkezett Erdélyből Pestre.

Az utlevelét kérték.

Kéznél volt, átadta a kolozsvári utlevelet, amit Urbán ezredes állittatott ki.

- Nekem utlevélre van szükségem, hogy Pesten tartózkodhassak? - kérdezte meglepetten Julia.

- A katonai kormányzóság engedélyére van szükség, hogy lejárt erdélyi utlevelével Pesten élhessen, itt tartózkodhasson.

Petőfiné ijedten hallgatta a hivatalos hangon előadott magyarázatokat.

- Erre nem gondoltam...

Azután eszébe jutott Liechtenstein. A herceg segitségére lehet, könnyen megszerezheti számára a pesti tartózkodási engedélyt, könnyen meghosszabbithatja erdélyi utlevelét.

Azonnal Liechtensteinhez ment, aki fogadta őt. Meghallgatta az előadását, azután Petőfiné nagy meglepetésére igen gondterhelten, pesszimisztikusan szólt:

- Ha akarják, elhiszik, hogy kegyed Szendrey Ignáctól kapja a pénzt élete fentartásához. Ha nem akarják hinni, akkor kegyed aligha maradhat Pesten. A rendőrség tudja a kötelességét, abba mi nem avatkozhatunk bele. Legfeljebb arról lehetne szó...

Felkelt iróasztala mellől, az asszonyhoz lépett, vállára tette a kezét:

- ...ha például Liechtenstein Ferenc herceg elmegy a rendőrigazgatóhoz és azt mondja neki, hogy Szendrey Julia pesti tartózkodásáért vállalja a felelősséget. Biztosan tudja, hogy ez a hölgy politikailag megbizható, életmódja ellen erkölcsi kifogást emelni nem lehet, akkor a rendőrfőnök valószinűleg azt fogja mondani, hogy nem okoz kellemetlenséget annak a hölgynek, akiért egy tábornok felelősséget vállal. De gondolja meg, asszonyom, vállalhatom-e én ezt a felelősséget? Milyen előny származik rám abból, hogy aszszonyomat kimentem kellemetlen helyzetéből.

Julia megdöbbenve nézte a tábornokot. Arra soha nem gondolt, hogy ilyen helyzetbe is kerülhet vele szemben.

- Ön mit gondol felőlem?

A tábornok furcsa mosollyal vonogatta a vállát:

- Az ön kezében van a választás kulcsa. Az történik, amit kegyed akar, de ez áldozatok nélkül aligha fog menni.

Petőfiné sarkon fordult, elrohant.

Aznap este kopogtak az ajtaján. Nem várt vendéget, legkevésbbé várta azt, aki érkezett.

- Herceg! Mit gondol?

A tábornok belépett a kis hónapos szobába, ledobta köpönyegét, otthonosan letelepedett a pamlagra.

- Nem szeretném, ha kegyed félreismerné a helyzetet. Egy költő felesége, olyan nevet visel, amelyet a forradalom kompromittált. Igen súlyosan kompromittált. Annyira, hogyha én ma este aláirnék egy parancsot, hogy Petőfiné Szendrey Juliát vigyék be az Uj Épületbe, emiatt az intézkedés miatt senki sem tenne nekem szemrehányást. Kegyed Pestre jött. Ha akarom, elhiszem, hogy tisztességes, rendes szándékai voltak. Ha nem akarom és élek a forradalmárokkal szemben kötelező gyanúval, azt kell mondanom, hogy valami államellenes céllal jött ide, ahol semmi keresnivalója nincs. Vagyont nem hagyott Pesten, vagyonát menteni nem jött. Ha akarom, elhiszem, hogy tisztességesen, erkölcsösen él és az életéhez szükséges pénzt apjától kapja. Ha élek a forradalmárokkal szemben szükséges gyanúval, akkor mondhatom azt is, vagy legalább hihetem azt, hogy erkölcstelen úton szerez pénzt. Vagy erkölcstelen úton, vagy pedig politikai érdemeiért kap jutalmat valami titkos szervezkedéstől. Akár egyiket, akár másikat hiszem, fölöslegesnek kell mondanom Pesten tartózkodását. Meg kell értenem azt, hogy a rendőrség gyanúval kiséri minden lépését és mint császári tisztnek, támogatnom kell a rendfentartókat. Ha én nem nézem jóindulattal itt tartózkodását, már holnap jöhetnek kegyedért és eltoloncolják arra a helyre, ahol tartózkodása nem lehet aggályos a kormányhatalomnak. Kegyed itt elveszitette tartózkodási lehetősége alapját és teljesen ki van szolgáltatva a hatóságnak, amely kénye-kedve szerint bánik el kegyeddel...

Julia sötéten meredt a hercegre.

- És ön, aki olyan figyelmesnek, annyira úrnak mutatkozott, nem lépne közbe, hogy megakadályozza az igazságtalanságot?

A herceg a vállát vonogatta.

- Ne beszéljünk ilyen nagy szavakat, hogy igazság, vagy igazságtalanság. Azért jöttem kegyedhez, hogy figyelmeztessem helyzetére s egyuttal felajánljam szolgálataimat. De ezekért a szolgálatokért már én is szolgálatokat kérek... Ön ért engem...

Julia két tenyerébe hajtotta a fejét:

- Ó! hát ennyit ért a gavallériája?! Csak azért volt úr, hogy szándékait takargassa, kifosztani törekedjék egy védtelen asszonyt...

Liechtenstein felkelt, vette a köpönyegét, búcsúzott.

- Jól fontolja meg azt, amit mondottam... Most egy darabig nem fogja zaklatni senki, nyugodtan gondolkozhat, hogy mit válaszoljon nekem... Én ráérek várakozni, s - talán megkaphatja majd az utlevelet Törökországba is. Vagy - megkaphatja a kiutasitását és csavargókkal együtt fogják eltoloncolni Erdélybe...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Garayné sajnálkozva kérdezte az urát:

- Hát hihetted volna? Tegnap este Liechtenstein Julia lakásán volt. Közel egy óra hosszat tartózkodott ott, távozása után Julia nem mozdult ki a lakásból, látszik, hogy nem akarta mutatni magát...

A költő bosszúsan félbeszakitotta a történetet:

- Hagyjatok békét annak a szerencsétlennek! Ki tudja, mi a baja, miért ment hozzá a herceg...

Rettenetesen kinozta a köszvény, visszahúzódott a szobájába, jajgatott kinjában.

A felesége gyorsan átment Egressyékhez. Ott már hallottak a szörnyüségről.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ferenc József császár 1850 juniusában az európai közvélemény nyomásának engedve, Haynau táborszernagyot felmentette Magyarország katonai kormányzatának vezetése alól, hivatalát feloszlatta, főtisztjeit visszarendelte csapataikhoz Bécsbe, központi szolgálatra.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Julia keservesen vonszolta a keresztjét. Elkészült a legrosszabbra és azt hitte, hogy a legjobb hirt hallotta, mikor ujságolták a városban, hogy Haynaut visszahivták és uj, szabadabb idők jönnek.

Hallotta, hogy Haynauval együtt Liechtenstein is távozik Pestről.

A rendőrség nem zaklatta.

Megnyugodott.

Julius 10-én levelet irt Mezőberénybe, Orlay Petrics Somának, azt hitte, hogy már megnyugodhat, nem zaklatja senki és összegyüjtheti magának mindazt, ami a Sándoré volt. Az emlékek legjava Mezőberényben volt, Orlayéknál. Otthagyta Petőfi a tárcáját, irásait, sok apróságát, mikor Arad helyett Erdély felé, a halálba indult.

    »Kérem, édes Petri, - irta Orlaynak, - ha lehetséges, halassza el utját még négy-öt napig, mert akkor ott leendek Önöknél. Ha nem lenne egészen rendben ott levő holmim, szedje kérem, addig össze, hogy mindent együtt találhassak. Különösen arra kérem, hogy Sándornak minden betüjét, minden szeletke papirját megtaláljam, mert azokat, mint legszentebb ereklyéimet kivánom megőrizni. Azon skizzeket, mellyekben Sándort lerajzolta, ha kiadta volna a háztól, szerezze addig vissza, kimondhatatlanul szeretném látni. Kivált a mit tavaly nekem igért, hol pipázgatva és olvasva van levéve. Akkor is azért nem kaphattam meg, mert nem volt otthonn. Nagyon rosszul esnék, ha most is úgy történnék. Isten áldja meg!

rokona

    Petőfiné.« 

Négy-öt nap mulva csakugyan elutazott Mezőberénybe. Orlayéktól megkapta Sándor irásait, megkapta a kért képeket is és boldogan tért vissza Pestre, telve örömmel: valamivel több emléket tudott maga mellé halmozni, úgy érezte, hogy minden betűvel, amit Petőfi irt, közelebb jutott Sándorhoz.

Hazaérkezett. A Kalap uccai lakásban üzenet várta:

- Liechtenstein herceg hivatja a parancsnokságra.

Szorongva, aggodalmakkal megtelve ment a herceghez. Liechtenstein leültette és megkérdezte, hogy mi a válasza?

- Asszonyom, én most Bécsbe megyek. Boldogan viszem magammal a császárvárosba, ha kedvező választ ad nekem. Nem feleségnek, mert feleségem van. De Bécs nagy város, kegyed is boldog lehet, a hercegné sem szenved veszteséget. Választhat: velem jön Bécsbe, vagy kiutasittatom... - Gúnyos mosollyal folytatta: - Kegyed persze azt hitte, hogy Haynau őexcellenciáját visszahivták, s ezután már nem kell utlevél, nem kell számot adni napjairól a rendőrségnek... Tévedett és - az én szavam még számit...

Otthon Julia az asztalra borult, felsirt nagy-nagy fájdalmában:

- Hát nincs segitség?!

Arany János 1863-ban. Fénykép jelzés nélkül. A kép hátán Arany László kézirásával: »Arany János 1863-ban. Fényképi fölvétel után nagyitva. Glücksmann Henrik urnak.« (Dr. Mikes Lajos gyüjteménye.) 

- Garay János. Barabás Miklós kőrajza 1850-ből. (Szépm. Muz.) 

- Petőfi István a hatvanas években. Eredeti fénykép jelzés nélkül. (Nemz. Muz. Ereklyetára, 143. sz.) 

- Szendrey Ignác a hatvanas évek végén. Eredeti fénykép, Simonyi, Pest. (Nemz. Muz. Ereklyetára, 143. sz.)

Forrás: Szendrey Júlia: Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása, Kiadó: Genius, Budapest, 1930.