SZENDREY JULIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA - Téry Mari és Julia teljes levelezése

TÉREY MARI

ÉS JULIA TELJES LEVELEZÉSE

1845-1848

Térey Mari, Térey (Flekl) Gábornak, a Károlyi grófok nagykárolyi inspektorának, leánya, Szendrey Juliának legjobb barátnője volt leánykorában. A jó barátnők 1845-től 1848-ig sürün leveleztek egymással, s beavatták egymást kölcsönösen leányéletük titkaiba.

Térey Mari szerepét Petőfi és Julia szerelmi ügyének döntő fázisaiban részletesen ismeri az irodalomtörténet. Ismerjük Juliának barátnőjéhez intézett leveleit is, amelyeket az 1857-ben elhunyt Térey Marinak férje, Kovács Eduárd, 1890-ben a Petőfi Társaságnak ajándékozott, sajnos, kitörölve belőlük egyes családi vonatkozású passzusokat.

Julia leveleinek teljes megértéséhez azonban szükség van Térey Mari leveleire is, amelyeket Julia levelesládája őrzött meg számunkra. E levelek, amelyekben sok az érdekes uj adat Petőfi és Julia ébredező és szenvedéllyé érlelődő szerelmére, valamint Julia leánykori életére és szüleinek családi életére vonatkozóan is, ezúttal válnak először hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. Hogy a jó barátnők levelezése folyamatos olvasmány legyen, közlöm ehelyütt - kronologikus sorrendben beleillesztve Mari levelei közzé - Julia leveleit is, a Havas-féle nagy Petőfi-kiadás nyomán.

Kiderül most e levelezésből, hogy ugyanakkor, amikor Julia harcot folytatott szüleivel Petőfiért, Térey Mari is nagy szerelmi tragédiát élt át. Ő is szüleivel került szembe, ép ugy, mint Julia. Csakhogy Mari gyöngébb egyéniség volt Juliánál, s az ő nagy szerelmében a szülők győztek, akik az ifjú szerelmeseket kiméletlenül elszakitották egymástól.

Térey Marinak ez az ártatlan, romantikus, leánykori szenvedélye a magyar zenetörténetet érdekli első sorban, mert megállapitottam, hogy az a Kornél nevezetü fiatal zongoraművész, akit a nagykárolyi inspektorék kitiltottak házukból, az akkor 25 éves - idősb Ábrányi Kornél volt.

A levelezés.

I.

Erdőd, aug. 11-én 845. 

Kedves Marim!

Gondoltam, szivesen veszed, édes Marim, hogyha pár sorokkal hogylétünkről tudósitlak és megbocsátasz, ha egyszersmind egy kéréssel alkalmatlankodok nálad. - Károlyból hazajövetelem óta én mindég beteg vagyok; a hideg rendesen minden másod nap kilel. Most is oly bágyadt vagyok, a tegnap esti hidegtől, hogy mindúntalan le kell a tollat tennem és az irást el-elhagyni. Én csak fölkelhetek, de szegény édes Mamám és Marika folytonos ágyfekvők.

Kérlek, édes jó Marim, az itt küldött czipő szerint ha lehetne a kereskedőknél egy pár fehér zeig vagy akármiből, csak fehér czipőt kapni, ha kissebb lenne is egy kicsit, nem tenne semmit. Légy oly szives, édes Marim, és nézess, ha csak lehet; mert csak képzeld, még most sem hagytam föl azon gondolattal, hogy a szatmári bálba mehessek, mert hiszen még az 9 nap, és addig még mind meggyógyulhatunk, s aztán hirtelen honnan kaphatnék czipőt. Hidd el, Marim, soha, soha nem jöhetett volna rosszabbkor ez a betegség, mint épen most. Én e miatt most annyit mulasztottam és talán még fogok mulasztani, mit soha sem pótolhatok ki. - Igen sok aggodalmat okoz a szeptemberre való munka; mert ámbár már el van kezdve, de most igen igen keveset dolgozhatok rajta, mert ha erőltetem magam, mindjárt sokkal rosszabbul vagyok, azért nem is klavírozhatok. Csak képzeld, édes Marim, itt azt hirlelik, hogy Schreinerné megőrült, mi borzasztó csapás lenne a fiaira; de gondolom, csak olyan költemény lesz az egész, minek eredetét ugyan el nem gondolhatom. Még egyszer bocsánat az alkalmatlankodásért.

Csókolom kezeiket tisztelt Mamádnak és Náncsi kisasszonynak, téged pedig, édes Marim, számtalanszor csókol és képzeletben ölel

forrón szerető

Júliád.    

II.

Károly, 22-dik Auguszt, 845. 

Kedves Júliám!

Használom az alkalmat tőled engedelmet kérni, hogy kedves leveledre tsak olly hamarosan feleltem, de hidd el nem lehetett irnom, mert azon felől, hogy igen szét szórt eszem volt, még olly zavar is volt házunknál melly ezt lehetetlenné tette. Tudni illlik ebédre vagy 10 vendégeink voltak, és azon nap délután az zenész Urak hozzánk igérkeztek, hogy az estvét zenével töltjük, mivel Schreinerék is itt voltak, ezt a Grófnő Ő Méltósága megtudta és ide üzent, hogy Ő is meg fog jelenni Családostól. Természetes, hogy olly nagy vendégek elfogadására elkészülve nem lévén egy kis nagy zavart tett házunknál, annál inkább, hogy nints főzőnénk.

A nagy vendégek meg is jelentek, és úgy hallom meg voltak működésünkkel elégedve. Bár tsak te is itt lettél volna, hogy elő adásunkat ékesítéd vala.

Schreinerék 14-dikbe Atyjokkal ismét haza útaztak, de sajnálom szegényeket, ők nem tudták Annyok hogylétét, ki azt mondják Bányán volna és igen aggodalmas állapotba, ámbár reménylik, hogy az öröm fiait viszont láthatni használni fog nékie.

Ábrányi még most se volt itt; irt már miólta Te elmentél vagy négy levelet mindegyikébe határidőket szab az eljövetelére, már én nem is hiszem el-jöttét ámbár mái levele szerint szombat estve az az 23-dikán estve okvetetlen itt lételt jelent, szükséges-é emlitenem kedves Júliám hogy bár mikor, de főkép ekkor igen szivesen látlak, mert akkor élvezetet szerezhetek néked mit mi halandók olly gyéren nyerhetünk, főkép a mi vidékünkbe.

Voltál-é az ohajtott Szathmári bálba és hogy mulattál? Görbétske hallom ott volt, de még nem jött haza, szándokom van tőlle a bál lefolytát elbeszéltetni, ámbár úgy hiszem ha Te ott valál, másról beszélni nem fog tudni, és ha ott nem valál akkor Erdődh felé jött Károlyba, és elfelette pihenése közben a bál lefolytát.

Ha nem jöhetsz el kedves Júliám úgy légy szives és ird meg mennél hamarább mint létedet, hidd igen nagyon érdekel, és néked olly könnyű leveledet Majtényig küldeni azon föl irással hogy Károlyba küldessen.

Ha most nem is lehetne hozzád szerentsém úgy a Szeptemberi bálra minden esetre lennie kell, mert én jót állok jó mulatásodért. Akkorra Schreinerék is be jönnek.

Kedves hozzámtartozóim Tégedet és kedves Szülőidet sokszor tisztelik, Pali, Linka Tégedet különösen. Utóbbinak itt volt az Annya néhány napokig.

Papád' Mamádnak jelentsd tiszteletemet, Téged' kedves Juliám gondolatomba ölellek és mennél hamarábbi viszontlátást reményel

Téged

szerető Flekl Marid. 

III.

Erdőd, august. 23-án 845. 

Kedves Marim!

Mily örömöt nékem kedves leveled okozott, azt nem is képzelheted; mert oly jótékonyan hatottak szives szavaid most egy kissé össze-visszaforgatott kedélyemre, hogy el nem mulaszthatom ezért néked köszönetemet mondani. - Kénytelen vagyok, levelemet mindjárt panasszal kezdeni, mert, képzeld, nem mehettem a szatmári bálba, mert oly gyenge voltam, hogy majdnem két hét után épen akkor nap voltam először ki a szabadba, s még eddig egy szót sem hallottam a bálról, mert tőlünk senki sem ment be. Elgondolhatod, édes Marim, mily nehezen esett, midőn arról, mire már annyi hónapok óta örültem, - s hogy örültem! - le kelle mondanom; de csak már környülállásosan tudhatnám, hogy volt az egész és kik voltak. - No de már most nem is búsulok többet, mert hisz' hál' Istennek már mind jobban vagyunk, és a károlyi bál is közelget, mire talán talán bemehetek; mert hidd el, hogy most már hamarjában nem igen merek valamit örvendve és oly biztosan reményleni, mert egy kicsit megjártam most evvel.

Az én unokám bizonyosan elment már Pestre; látod, már ez is malheur, mert még el sem bucsúzhattam tőle, és mi több, még jó tanácsokat sem adhattam neki!!! - Fájdalom, csalatkoztál, édes Marim! Görbécske elég nagy bosszuságomra és szomorúságomra már elpártolt tőlem, mert bizony nem látogatott meg; ámbár most nem bántam volna, mert meg vagyok győződve, hogy tőle mindent meghallhattam volna; de ez az ember sorsa.

Te hamis vagy, Mari; azt meg sem irtad, Galgóczy S. volt-e Károlyban, min ugyan nem kételkedek, - tudod, annyiban érdekel, mennyire erről is egy keveset hogymulatásodra következtethetek.

Szegény Dierkesz! tudom, vérző szívvel távozott. -

Megbocsáss, hogy ily dolgokkal úntatlak; de Erdőd oly szegény eseményekben, hogy az ember kénytelen csak ugy találgatni, a kedves helyeken mi történik. - De hidd el, most még is egy cseppet sem únom meg magam, ugy el vagyok foglalva. - A zongorát ugyan nem sokat koptatom, mert valami darabokat eljátszani még most nem igen bírok; hanem Pachertől tanulok most egy andantét, mihez igen nagy kedvem van, hanem nekem egy kis stúdiumba is fog kerülni, mig azt eljátszhatom. Tudom, játszottad Schreiner J.-val a négy kézre valót, mit igen, igen szerettem volna hallani és - látni. -

Kedves Szüleim vélem együtt kedveseidet mind tisztelik; én különösen édes Mamádnak és Náncsi kisasszonynak kezeiket számtalanszor csókolom, téged pedig, szeretett jó Marim, a viszontlátásig

csókol

Júliád. 

Linkát és ha szabad - Palit is csókolom.

IV.

Károly, 29-dik Nov. 845. 

Kedves Júliám!

Tegnap minden bizonnyal Károlyba hittelek láthatni, kedves Atyád igérete szerént, és kellemetlen meglepés volt reám nézve Őt tsak magába látni, annál inkább, hogy hon maradásod oka betegséged. Szeretnék madárka lenni, hogy oda repülhetnék, ámbár ha tsak egyedül tőllem függne én szekeren se irtótznék ez úttól, de egy leány akarata, ha cselekvést illet, tsakugyan eggy semmi.

Pesti három heti tartózkodásom egy a legkellemesebbek közzé tartozik, néked is hoztam sok szives köszöntést Tänczeréktől, de főkép Roza és Katitól; Róza igérte is, hogy emlék lapod tőlem elküldi, de elfeletkezett, meg is engedhető ez néki ez úttal, mert Rajnai Pesten volt, az összvekelése véle ugyan tsak a tavasszal lessz.

Iderekesztem emléklapod mellyet Pali számodra készített, és mellyet elküldeni alkalmam eddig nem volt. Pali Tatán igen jó helyen van, és azon örvendetes hirt halljuk, hogy véle nagyon meg vannak elégedve. Az onokád (Károly) házasságon töri az eszit, Fóthról Orsaphsky Luise tetszik néki. Most igen jó dolgom van, mert egy hét ólta itt van Mitzi, édes Anynyával együtt, szegények mélly gyászba, mert az öreg Büky Bátyám meghalt; fájdalom hogy itt létök, tsak még néhány napra terjeszkedhetik; Mitzi csókol sokszor. Mamám, Nantsi Néni, Linka tsókolnak sokszor.

Büky Pista, Sreiner kezeid tsókolják, vártak nagyon, csak igyekezzél is kedves Juliám Károlyba, mert Pista is csak férfi mint a többi, könnyen hivtelen lehet, midőn olly szép, és művelt lány mint Rába nővére Toni kisasszony van a háznál.

Isten véled sokszor tsókollak és szivemből kivánom jobbúlásodat, mellynek lételekor siess

téged

szerető Maridhoz F. 

V.

Károly, 13-dik Január, 846. 

Kedves Júliám!

Megigértem kedves Atyádnak, hogy első alkalommal fogok néked irni, és ime szavamat tartom is.

Hogy téged még follytonosan a betegség üldöz valóban igen sajnos, és meglepő is volt reám nézve, mert én minden bizonnyal hittem, hogy bé jössz midőn Atyád utoljára bé jött, vedd legnagyobb részvétem, bár tsak ezt mint orvosi szert használhatnád, bizonyosan foganatos lenne. - Hogy 18-dikba van itt a lövész bál azt üzentem néked, remény is nyújtódott, hogy erre bé jössz, de én már mind addig nem bizok bejöveteledbe, még itt nem látlak.

Károlyi egyszerüségünkből alig találok érdemes tárgyat az irásra, még sem hagyhatom emlités nélkül, hogy Karátsony estvéjét és Szilveszter estvéjét igen jól töltöttük, az elsőt itt nálunk, a másodikat Rábáéknál és végtére most vasárnap 11-dikén Elbelnénél mulattam.

Mitzi ugyan még itt van, de fájdalom hogy itt léte alig egy hétre terjed, pedig néki a Károlyi levegő igen jót tesz, mert mikor ide jött, igen elgyengülve volt, és rosszúl nézett ki, de most egészen helyre jött.

Egéségesek vagyunk minnyájan, Linka igen örül hogy a lövészbálba elviszi Mama, szinte jó esik őt igy örülni látni, vissza emlékzem azon jó időre mikor engem vittek az első bálokba, most már igen higgatt vérrel készülök hozzá, még Te is édes Júliám a Linka sorába tartozol, láttam a szeptemberi bál alkalmával milly öröm, és félelem közt készültél. Két év múlva vissza emlékezhetsz reám, majd akkor az én soromba leszel.

Az Erdődi ösmerősöket tisztelem, Mamám tsókol Nantsi Nénivel együtt, mind Téged mind Mamádat, tőlem is jelencsd néki kéztsókolásom.

Mitzi, Linka tsókolnak, én is sokszor tsókollak és vagyok

Téged szerető Marid. 

VI.

Erdőd, január 21-én 846. 

Kedves Marim!

Igéretem teljesítve, itt küldöm a szatmári bálczédulát, mely szerint a vásári bál csakugyan j. h. 3-án lesz. Mily kimondhatatlan örülnék, téged, édes Marim, ott láthatni, úgy hiszem nem szükség mondanom, arról, meg lehetsz győződve. Csak az idő ne játszsza ki számításunkat, akkor úgy hiszem jól mulatnánk. - Mindössze 6 bál lesz; a 4 polgári mindég vasárnapokon, s a két úri bálok pedig kedden. - Schreinernek mondd meg, édes Marim, hogy tréfából tett igéretét komolyan tartsa meg, s ha lehet, jőjjön el ő is a vásári bálba. (De hogy én üzentem, azt, kérlek, ne mondd meg, mert majd nevetne egyet rajta.)

Ha jövő héten édes Papa bemegy Károlyba, és foglalatosságid engedik, légy oly jó, édes egy Marim, s örvendeztess meg pár sorral; nem képzelheted, mily jól esik az nékem csendes és egyforma magányomban. - Emléklapod majd személyesen fogom általadni, ha ismét meglátogathatlak, mi, ha édes Papát rá tudjuk venni, úgy hiszem, az utolsó farsangon fog lenni. -

Élj boldogul, kedves Marim, ezerszer csókol

forrón szerető

Júliád.    

Kedves hozzádtartozóidat számtalanszor tisztelem, édes Papa és Mama nevében is.

VII.

A boritékon:

pr. Majtény kéretik a tovább küldésre Ispány Ur.

A szegélyen:

Kruzlits Ispány úr szivesen kéretik, ezen levélnek sietve Erdődre leendő át küldésére

Fogel irnok. 

Károly, 10-dik Febr. 846. 

Kedves Júliám!

Sokat akarék irni, de vendégeim lévén ezt nem tehetem, mivel levelem még ma el kell küldenem, tehát a legszügségesebbet: Ird meg Juliám első alkalommal elhatározottan bé jössz-é Károlyba az utólsó farsangi napokra, és a vasárnapi bálba álarczba szándékozol-é menni, vagy csak közönségesen, én ezt igazán kivánnám tudni, úgy mint azt is, hogy össze beszéltél-é már valakivel egyformán álarczba öltözni, vagy is egy szóval van-é társnőd, mert ugy reménylem hozzánk jöttök, és igy nékem ezt tudnom kell az elrendezés miatt, hidd titkon fogom tartani ha álarczba találsz menni. Jó volna egyformán öltözködni ha még magam is megyek, de ez lehetlen, mert én öltözetim Pestről kapom, mit Károlyba utánozni nem lehet.

Isten áldjon meg, irj mennél előbb. Mamájék csókolnak, Mamádat velem együtt tisztelik. Téged is sokszor csókolva vagyok

Téged

szerető Marid F. 

VIII.

Erdőd, febr. 14-én 846. 

Kedves Marim!

Leveledet igen nagy örömmel vettem, mert látom, hogy még sem feledkezél meg rólam, mit, fájdalommal vallom meg, már félig meddig gondoltam volna, oly rég nélkülöznöm kelle, nem csak látásodat, de kedves soraidat is. -

A bálra és utolsó farsangra vonatkozó minden terveim semmivé lettek, mert kedves Szüleim akkor nem mehetnek be, s mással nem mehetvén, bármily nehezen esik is, itthon kell maradnom; igy tehát, mostanra, minden mulatságomnak vége. -

A szatmári és erdődi bálról valóban nem tudok semmit sem irni, mert ámbár jól mulaték mind a kétszer, de egyébb emléke már egészen kiment a fejemből; érdekest ugyan előbb sem tudtam volna róluk beszélni, - talán. -

Kedves Szüleim szívesen üdvözlik tisztelt hozzádtartozóidat; én pedig édes Mamádnak, Náncsi kisasszonynak kezöket csókolom; Téged is számtalanszor csókolva

maradok

hű barátnéd 

Júlia.      

IX.

Károly, 1-ső Aprillis, 846. 

Kedves Júliám!

Bocsánat régi hallgatásomért; hozhatnék föl 20 mellékes okokat is mentségemre, de az igaz közöttek, hogy miólta elmentél csak egy levelet irtam, egy elkerülhetetlen szükségest, mert kedélyem sehogy nem volt az iráshoz hangolva, más nem is hátráltatott volna igéretem tellyesítésébe.

Itt létedben kedves Juliám láthatád rossz kedélyem (el tűröm ha mondják: Laune) elutazásod olta gyakrabban valék magamba, keresem is a magányt, ez pedig jobban nem hangol, de jól esik. Én tudom, ösmérem jóságodat hogy megbocsátasz egy Lau-nés hölgynek. - Múlt héten meg akartalak Erdődön lepni, mert Rábáné oly szives volt, hogy ki vitt volna, de az Isten azt se akarta; és az Ő végzésébe meg kell nyúgodni. - Most minekutánna hallottam hogy ismét beteg vagy tizszerte jobban sajnálom hogy meg nem látogattalak.

Sárközön voltam az alatt az idő alatt küldé ki Sreiner a kottákat, hogy a társalgót ki nem küldötte, nem az én hibám, mert én azt is mondtam néki, de elfeledé, most pedig el nem küldhetem néked, mert azon kottát mellyen mi tánczoltunk Kálmán Ur elvitte hirem tudtom nélkül és igy le nem irathatom, azon társalgót pedig, mellyet Kirch szerzett ide nem adja, mivel ki nyomtattatja, azért kedves Júliám sajnálom, hogy nem szolgálhatok, és e szerint ha a társalgót hallani, vagy tánczolni akarod jer Károlyba ez a leg üdvösb tanács mit adhatok.

A Czili nővére hozzátok nem megy, még itt léted alatt szegődött Szabónéhoz, mert ez több fizetést ád néki mint Te adtál volna, és azt hivé hogy nem tetszik néked, mivel nem szóltál felőle többször.

Szathmáron létemkor, csak pár órát mulattunk, még ebédeltünk, és pár látogatásokat tettünk; Ócsváriéknál voltunk, mondta Lila hogy a vásáron bent voltál, és igy kivánságod bé tellyesült, adja Isten, hogy ez mindenkor bétöltessen!

Nancsi Néni egy hete hogy Patakra útazott, Liptseit is elvitte; ma várjuk őket haza vagy Büky Nénémet, vagy Mitzit hozza el Nancsi Néni, alig várom az estét hogy talán Mitzit meg lássam.

Ma azon örvendetes hir derite egy kevéssé föl hogy miután Papámnak két hét múlva Pestre kell menni, meg igéré hogy engemet is el visz, és ezen időszakban lessz Liszt is Pesten, és - tudja az Isten száz meg száz gondolat fűdződik ezen név után, de leirni nem merek egyet sem.

Ábrányiról más semmit nem tudok, csak hogy még ide haza van, és nem Pesten fog maradni a további kiképezéséért a müvészetben, hanem Bétsbe megy, de a zongoráját akarja előbb eladni, vedd meg Júlia a Tiéd úgy is rossz, ez igen jó Bétsi, Sveighófertől, és hét holnapig Ábrányi játszott rajta! mennyi szép képzeteket és de mennyi fájdalmakat fejtett ki azon néma fa hangszer!!!!!

Ára ugy gondolom 600 vagy 650 fr. váltóba, látod Júlia Te reá beszélhetnéd Papád', azt a mostanit eladhatnád, és ezt meg vehetnéd, - irj nékem e fölött.

Horváth már egy hete elútazott Galgóczival Bányára, de ezen a héten még vissza jön. - Az Aktuarius tisztel, bé jár hozzám szokás szerint, Büky Sreiner tisztelnek utóbbival most igen keveset játzok 4 kézre, mert az esték igen rövidek, nappal pedig dolgozok inkább, még mindég az ingeket varrjuk, ámbár én már a tűdzést a 12-diken végzem ma minek nagyon örülök, de képzeld, már 3 erszénnyel tartozok, mert Lipcseivel is fogadtam és vesztettem, pedig Te és Sreiner valátok oka.

Ujságot nem tudok, még csak pletykát se valamire valót.

Mama csókol sokszor, Mamád vélem együtt tiszteli Linka is csókol én pedig ez gondolatba ezerszer csókollak és vagyok

Szerető Marid

Julia kesztyüje. A kicsiny és keskeny kézre valló kesztyüt a Petőfi-Ház ereklyetára őrzi.

- Petőfi Sándor és Julia pohara. Petőfi és Julia üvegbe vésett arcképével. (Petőfi-Ház.)

- Petőfi Zoltán kávésbögréje. Tordán és Kolozsvárott használta 1849-ben. (Petőfi-Ház.)

X.

Erdőd, april 17-én 846. 

Kedves Marim!

Nemde már csodálkozál, hogy kedves sorairadra, igéretem daczára, még mindeddig nem válaszolék; de leveledet, melyet 1-ső aprilról írsz, még csak tegnapelőtt kaptam kézhez, minek ennyire elkésését valóban meg nem foghatom.

Hogy szives szándékodat, minket meglátogatni, nem teljesited, igazán kimondhatatlanúl sajnáljuk, mert tudja az ég, mikor szánod magad ismét e nagy merényre, s még inkább mikor valósíthatod e forró óhajomat, téged itt láthatnom.

Valóban, mondhatom, kellemetlen volt Czili testvérje iránti híred; most már oly közel sz. György napja, hogy lehetlen addig valami alkalmatos leányt találnunk, kivált e vidéken. Én meg nem is foghatom; hisz Czili már akkor mondá, hogy Szabóné is meg akarja fogadni, de úgy említé akkor, hogy a leánynak több kedve volna hozzánk kijönni. S igy erre bízva most, nem aggódtunk másról, s egy igen derék asszonyt, ki ajánlotta magát, elküldtünk, s most már az is más helyre szegődött. Kellemetlen, most már a régit kell megtartani, kin igazán mindenképen túl akartunk adni. De elég e kellemes hivatalos dologból. - -

A kótákat igen köszönöm. A társalgót egy kevéssé sajnálom hogy nem kaphatám meg, de valóban sem tánczáért, sem zenéjéért nem búsulok, mert ez oly baj, min egy pár holnap mulva, legfölebb, segítve lesz; de csak az emlékért kivánám leginkább, az emlékért, azon, engedd mondanom, boldog időszakra, melyet nálatok tölték; s kedves időkről való emlékek, legyenek bármi csekélyek azok, előttem mind egy, egy varázszsal birnak. Ugyan ne gondold, édes Marim, hogy különösen nagy örömmel gondolok azon órákra, melyet Kálmán úr becses »vagy igen is« kormányzása alatt eltársalogtunk, csak annyiból, mennyire ez is azon időhöz tartozott, melyre mindég örömmel fogok visszaemlékezni. Ki tudja, mennyi ily örömteli órák vannak számomra a végzettől rendelve, azért tehát egészen átengedem magam a boldogító érzetnek, mely kedves időkrei visszaemlékezésből áll. - -

Mit kedélyedről irsz, nem egyezik véleményemmel, mert hidd el, Marim, mostani kedélyed minőségét, úgy hiszem, egészen felfoghatom, s bármit mondasz magad, nem nevezhetem azt szeszélynek. - Oh, kedves Marim, bár még csak párszor boldogítál bizalmadnak jelével, mi egy rokonkebelnek többet ér, mint a kimélő udvariasságnak száz meg száz előjogai, bár, mondom, csak párszor tevéd, mi a barátságnak legvonzóbb és tartósb köteléke, mégis úgy tetszik nékem, mintha szelíd, valódi női jellemedet, mely csak azért teremtetett, hogy szeressen, és mindent, mi hozzá közel áll, boldogítson - képes lennék fölfogni, mert én téged, édes Marim, kimondhatatlanúl szeretlek és csodállak, mindazon nyugtató édes ábránddal, mely, úgy hiszem, csak az igazi barátság tulajdona. Ezt néked meg kelle mondanom, édes Marim, mert ha közeledben vagyok, csak szeretni tudlak, de ezt nem annyira kifejezni, mennyire kivánnám, mely jó tulajdont a természet egészen megtagadá tőlem. Én nem kivánok tőled több szeretetet, mint mennyivel eddig voltál erántam, mert te inkább nagyobb világban élsz, abban annyi szeretetreméltó lényeket ismersz, hogy azt nem is tehetnéd annál, kinek előtted semmi egyébb érdeme nem lehet, mint hogy téged szeret; ez pedig valóban nem csodálatos dolog, mert kik úgy ösmerhetnek, mint én, mind ugyanazt fogják tenni!

De nem akarom a szépet tenni, ahhoz nem értek, hanem most szépekről akarok írni és téged kérdezni. Mindjárt nro 1 - Galgóczyról és Horváthról azt hallám egy Bánya vidékéről jött fiatal embertől, hogy az ott divatozó oláh tánczot megtanulták. Talán a társalgó helyett akarják a szeptemberi bálban a grófnőnek eltánczolni? Kérlek, Galgoczyt emlékeztesd az emléklapomra, tudom már régen elfelejtette; elég sajnos. - - -

Mit Ábrányi zongorájáról írsz, arra nem felelhetek egyebet, mint hogy mióta leveled' megkaptam, Papám nem volt honn, csak ma délben jött haza, de azóta még úgy el van foglalva, hogy e tárgyról még nem is beszélhettem vele.

A két rococo tőmet a rózsaszín hajpántlikámmal együtt nálad felejtém multkor, kérlek, légy oly szíves, ha valami alkalom lesz, küldd el. Mamádnak és Náncsi kisasszonynak kezeiket csókolom. Szüleim tiszteletöket küldik általam.

Még annyi tárgyról szeretnék most írni, de az alkalom rég vár, s azért is oly firkált már e levelem vége.

Isten áldjon meg, kedves Marim, s ha Pesten jól mulatsz, szívből mit kivánok, ne feledkezz el egészen

forrón szerető 

Júliádról.    

XI.

Károly, 20-dik Szeptem. 846. 

Kedves Júliám!

Levelem három nappal később érkezik mint gondolám, ezen pár sorokat azért rekesztem még levelemhez, mivel ezeknek át adója Bayer Antal rokonunk, Linka testvére lessz, ki ugyan Papádhoz megy, mert ez igérte jövendő pályája végett rendelkezni, Ő odahaza nem lévén ajánlom néked Antit, hogy szivesen lásd, szegény jövendője fölött ugy is annyira aggódik, hogy jól esik Neki a jó kedv mutatás, én szeretném is ha nálunk várta volna bé Papádat, de Mama, és Papa is nem szeretvén a dologtalan embereket, néki pedig foglalatosságot adni nem tudván küldik Erdődhre, hogy talán ott találand. Isten véled, csókol szerető Marid.

    (E levél elején emlitett levél, amelyet Julia is emlit következő levelében, nem maradt meg a levelesládában.)

XII.

Erdőd, sept. 22-én 846. 

Kedves Marim!

Megbocsáss, hogy vasárnapra tett igéretemet még csak most teljesítem, de oly sok mindenféle akadály jött közbe, hogy most is csak nagy sietséggel kell azt végeznem.

Ki nem mondhatom, mennyire örültem kedves, bizalmas levelednek!

Hidd el, oly jól esett, hogy hálával tartozom a boldogitó érzetért, mit olvasása okozott.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

De most igéretem főczéljáról, azaz a szombati napról kellene irnom, de... Mondani igen sokat tudnék felőle, de irni hogy kezdjek hozzá, azt nem tudom még. Tehát: szombaton délben jöttek: Petőfi, Papp Endre és Riskó, és elmentek délután 6 órakor. Ez a fő. Hogy jól mulattam, azt nevetséges volna még ide irnom; arról ugy is bizonyos vagy, hogy egy szóval, azaz hárommal: kedélyesen, erélyesen, szivélyesen. Hanem - figyelmet kérek!! - furcsán érzem magamat. Az a Petőfi gonosz egy fiu: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak ugy is tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a száraz, hosszu, ily eseteknél tehetetlen házőrt ugy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, mig ismét részt vehet az uralkodásban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát ugy egy kicsit majd elkéstem a vigyázassál. - (Most veszem észre, hogy még nem mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem.)

Restauratióra P- ismét Károlyba lesz.

Ha tudnád, hogy örülök erre az időre!

Igazán, ha nem ösmerném magam jobban, azt hinném, hogy sze-s vagyok! de igy avval vigasztalom magam, hogy majd elmulik.

De mégis borzadok tőle, ha elgondolom, hogy a lehetőség határain túl nincs, hogy komoly, tartós érzelem váljék belőle - jaj - költő! Talán büntetésül? Miért? fogod kérdezni. Ha elbeszélném, azt mondhatnám végül: én arról nem tehetek...

De elég a bohóságból ennyi.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Vasárnap itt volt Barna, s tánczoltunk és nevettünk nagyba. Erről egyebet nem mondhatok. Az itt levő hadnagyocska - Koppantó, vagy mi a neve - önkénytelenül a tavalyi harmadnapos hideglelésemre emlékeztet, csakhogy ez még rendesebben jelenik meg. Különben, ugy látszik, derék ember, ez egy rossz szokását kivéve. Na de idővel tudom majd megjavul.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Tegnap Szatmáron voltunk, s azért halasztám e levél bevégzését mára. Igen jól mulattam, ugyan egyre mindig esett az eső. De ki örömmel látja az embert, esőben is felkeresi. Petőfi lemondott tervéről, Mármarosba és Erdélybe utazni, és Szatmáron fog a restauratióig maradni. Jelenleg legalább ez a szándéka; igen lehető, hogy mily hamar jött e gondolata, szintoly hamar fogja azt megváltoztatni. Megengedj, édes Marim, ha talán türelmedet nagyon is próbára tettem, ily sokat irni egy érdektelen dologról... maradok téged imádó barátnéd

Júlia. 

XIII.

Károly, 12-dik Október, 846. 

Kedves Júlia!

Utolsó leveled megzavart, nem tudok mit reá felelni, de hiszek minden szavadnak és nyúgott vagyok, mert irod, hogy elégült vagy. Tarcsál meg szeretetedben, ajándékozz meg bizalmaddal, én ki Téged annyira szeret ezek által boldogságom nagyitva érzendem. - Időm rövid csak pár sorokat intézhetek hozzád, reménylem személyesen tehetem ezt szóval Erdődön szüret alkalmával, mit felette óhajtok tehetni és mindent elkövetendek ennek elérésére. - A bálba igen is készülünk, tudod Julia én ugy mint mostani bálokba szoktam, nyúgott, egykedvű kedéllyel, melly számolás nélkül érzi hogy érdeket bálba nem talál, 's ha jó móddal kivonhatom magam a társaságból ugy nem is megyek. Kedvem még annyi sem lesz mint a multiba, mert tisztújitás után leszünk, és kevés reményem van, hogy ez úgy teljesüljön, mint ezt kivánom, mert itt van a vauvau Lajos Ex. és láttam ma szállongolni itt mind az Ő pártjának embereit, szinte nehéz a levegő töllök, nem is lehet szabadon lélegzeni.

Nátzit holnap várjuk, Mama Pistával Lugosra elejébe ment.

Hogy Te tisztújításra bé ne jőjj az lehetlen, ha csak pár napokra is, Papád nyújtott egy kevés reményt.

Isten véled csókol

szerető Marid. 

XIV.

Károly, 13-dik Novem. 846. 

Kedves Júliám!

Midőn utólszor Károlyba vártalak, annyi száz tervet fűzék gondolatomba öszve mikép, 's mennyit fogok én néked elbeszélni, s mutatni, és ha tűnődve hol kezdjem elbeszélésem fölrázkodtattam azon gondolattól; ha: mind ezt elbeszélem nem vesztek-é azon becsből mellyel Júlia hozzám viseltetik, vagy talán még szeretni sem fog olly forrón mint most. De mind annyiszor le csillapitám kételyeim, mert azt felelém: Júlia meg fog érteni és következőleg szeretni mint eddig. - Ha a körülmények néhány perczet engedtek akkor hogy magunk lehettünk, talán emlékszel, hogy szótlanúl álltam melletted, igen szótlanúl, mert annyit akartam néked mondani hogy azon tömeg elnémitott. És én látám egyik napot a másik után olly sebesen lefolyni, láttam közeliteni az időt mellyben ismét elhágysz, és én még sem szólhattam; hidd el Juliám olly szemrehányólag hangzanak ezen szavak előttem, és én nem tudom mit nem adnék ha előtted mindent föltártam volna mi szivem méllyébe rejtve van, és egyedül Te Júlia vagy azon lény kivel közleni akarom ezt más senki azt hidd el, 's ha vannak többen is kikkel szerelmem tárgyát tudatni kellett, oh hidd Júlia mit sem értik azok érzésem, vagy is értik annyira mikép szükségessé vált nékem hogy értsék, az az, hogy ne tekintsék mint közömbös tárgyát a beszédnek. Te Júlia jól formán érted mikép szeretek, azt látom utólsó leveledből is, mert Te ebben nyilványitod, hogy máskép kivánnál szeretni, és Te fogsz is szeretni Júlia, ne félj hogy kebled mellyben annyi szép 's magasztos érzetet teremtett a Mindenható zárva maradjon sőt áld Julia a szent természetet hogy ezt szánakozásból meg nem inditja, hanem zárva hadja még el jő az az igazi ki előtt többé rejtély nem lesz. - Ládd Julia én nem vagyok olly szerencsés, én voltam olly helyzetbe,: midőn magam szenvedélyesen, egy ifjútól látám szerettetni, keblének tiszta első érzetével, én Őt szeretni nem tudám mert már akkor eszmémbe egy képet hordoztam melly bálványommá lett, de ám akkor nem tudtam hogy én Ő tőle szerettetek, olly magasan látám Őt fölöttem állani mikép azt nem is reménylettem soha, és éppen ezen reménytelenségem hozott azon állásba hogy ezen ifjú hő szerelmét lángolni hagyám viszonzás nélkül, mert nézd Júlia olly keserűen jól esett azt nékem látni azon képzettel: ha Tőle igy szerettetnék!! - Hogy a szerelem viszonzás nélkül meg nem nyugszik, vagy is határzatot kiván az bizonyos. Ezen ifjú jól látván hogy nem szeretem, csak könyörületességből kiváná ezt, és én balga meg igérém, hogy fogom szeretni, csak türelemmel legyen, igen Julia én ezt igértem, azon gondolattal hogy bálványomat elűzendem a mi némikép sikerült is, vagy is nem de én el akartam magammal hitetni hogy sikerült, és ime elfogadám azon szeretetet, sőt igértem hogy nője leendek, ezt ugyan igéretemkor is mosollyal mondám mert azon ifju nem tudom mikor lehet olly állásba, hogy nőt vehet, elég az hozzá hogy ostoba szamár voltam, elvette az ég szem világom hallásom, eszem, midőn én ezt igértem, 's mivel igéretem bár milly csekély is meg tartani kivánom mindég, hogy ne kivántam volna akkor megtartani midőn ezen igéretemtől függött egy lénynek élete boldogsága. - De közbe jő az múlt évi utólsó farsang, bálványom megjelenik meg mondja hogy szeret 's mikép - Te láttál azon időbe Júlia, láttál nem de sokszor küzdve ön magammal, sokszor nyúgodtan hidegen mint szobor, Te láttál és most tudod mennyit szenvedhettem? Hogy porba kellett tipornom igéretem, szét rontani álmait, terveit egy fiatal nemes kebelnek ki miattam lángolt föl először, 's ki légvárakat, oh nem erős várakat épitett szavamon, 's ezt mind el kelle rontanom Júlia mit könnyelmüen teremtettem, de el kellett rontani mert csak ezek elrontása által tehetém imádott Kornélom boldoggá, pedig hogy ennek boldogságát kezem közt tartva ezt meg ne alapitsam 's bár melly áron is, az lehetetlen volt. Látod úgy-é Júlia milly drágán nyertem a kincset mellyet most is annyi fájdalmak közt birok, oh de ez egy birtok is mellynek nagyságát csak én ösmerhetem. Annyira elfáradtam azon rossz múlt emlékezete mellett láthatod irásomból, hidd ezt elbeszélni nem kis föladat, ez az mit féltem néked elmondani, 's most várom itéletem Tőled irásba mentől előbb, de csak egyszer emlicsd Júlia többet soha ez életbe, nem ösmerek lényt kinek még egyszer el tudnám mondani, véghetlen fáradt vagyok, el kell az irást hagynom.

Látom, hogy meg gyóntam néked nagy bűnömet, 's most úgy-e nem fogsz többé panaszkodni hogy jelenleg hideg marad kebled? 'S Júlia mindezek után mit elmondtam magamról, oh mond meg kedves Julia igazán nem szeretsz-é kevésbé mint eddig? Feleleted olly félve várom. Fellyebb azt irám hogy azon tárgyról csak egyszer szólj, ezen kérésem újitom de még is lehetek hangúlatba ha véled több időkig leszek hogy magam fogom ezt előhozni, de akkor Julia mindenekre kérlek szólj szabadon mint érzel, olly jó esne olly kedves lénytől mint Te nékem vagy erről igazán szólni hallani. Nevezni azon ifjút nem akarom ha bár igen kérlek e levelem megsemmisitéséért de hisz Te ösméred és könnyen kitalálod.

Betegségemről is kivánsz valamit tudni részvétedről meg valék győződve köszönet érette háladatosságból elbeszélem néked okát mit még senkinek nem beszéltem el, hisz kinek elbeszélhettem volna az túlzottság érzelgőség, talán bolondságnak is nevezte volna, mert ámbár Mitzi igen jó leány én szivemből szeretem, de ő illyesmit nem ért, ő soha nem szeretett, 's nem szerettetett, még gyermekkorától kezdve annyira el volt Családi kedvetlen viszonyaival, 's maga betegeskedésével foglalva, hogy egyébre reá nem ért. Augusztus 18-dik olta nem hallék Kornélról semmit, Nátzit várván hogy talán Ő fog valamit róla előhozni némi reménynyel töltött el. Csalódtam, még csak szóval sem emlité; Ő el ment tudta hogy szeretem, és lehetlen ha mást nem csak egy városba sőt egy utzába laknak annyit tudhat felőle hogy él, hogy látta, de nem ő semmit nem szólván távozott. - Ha leirhatnám fájdalmam Julia midőn Nátzit távozni látám tudtam, hogy azon helyre megy a hol Ő is van, látni fogja Őt, oh! s nékem csak azt sem szabad üzenni néki mit minden ösmerősnek üzenni szoktunk, képzeld ehhez annélkül is fájdalmasan fölzavart képzetem. Nátzi távozása után egy órával később bé lép hozzám Mama olly arcczal mint ha fontos, de kellemetlen tárgyat akarna közleni, 's igy szól, minden szavat lassan fontolva mondván: Néked leveled van, már egy hete hogy postán érkezett, Papád ma adta által nékem, hogy ha jónak gondolnám, oda sem adjam néked, Bétsből van, (én fölugrottam helyemből, egy gondolat villant át agyamon; ha Tőle volna, ha valami váratlan szerentse érte, 's nyiltan akar nékem nyilatkozni?) De kis pausa után hozzá tevé Mama a Grófnőtől. - A hirtelen költ remény, s ennek hirteleni távozása akkori ingerültségemnek sok volt, mint hogy valóban lázas állapottá ne váljon, akkor éjjel éreztem hideglelést melly két hétig rendetlenül meglátogatott, de most 10 napokja reám únt. Grófnő levele a tisztújitási szabad nyilatkozat, az is igen bosszantott, hogy levelem nem adják ide de elébb cenzúrán bocsátják keresztül. Mivel betegségem csupán idegeim megrázkódtatásától jött, nem kétlem egy perczig sem, hogy inlázba fogok esni, ösmervén pedig gyenge testalkotásom, hittem hogy ez inlázt ki nem állja 's ez szerint látod Júlia hogy halni készültem, de ekkor is meg mutattam hogy rólad emlékezem, mert egyszer érezvén hogy a láz igen erőssen fog ki törni, öszve szedtem azon iratjaim mellyeket néked olvasni igértem, bé petsételtem hozzád intéztem, azon gondolattal, hogy halálom után néked át fogják adni, a halálos ágyon lévőnek nem tagadnak meg semmit, és Te lelted volna benne azon utasitást hogy elolvasásod után hamuvá tegyed és siromba ásasd bé. - Na de most semmi bajom, 's élően hiszem néked ezeket át adhatni.

Papa jobban van, ma már a jószágba útazott. - Szegény Mitzi naponként gyengébb, most Annya itt van, haza is akarja vinni, Ő is kivánkozik haza, meglehet elkésérem Mamával, de addig felelhetsz, mert addig 10-14 nap is el telik, ha onnan haza jövök, vagy el sem megyek, csak Mitzi el megy, bé jössz hozzánk ugy-é Julia, hogy már egyszer kibeszélhessük magunkat.

P..fi megint Erdődön járt, itt keresztül útazván nékem üdvözletét küldé, nem ért réá az tisztelkedésre - szegény - csak Te azért ha én sajnálom ne sajnáld, mert hidd ez veszélyes.

Kirch Pestről kottákat kapott, van közöttök néked alkalmatos darabok is ha megválasztásra meg bizol, úgy veszek. - Bocsáss meg hosszú levelemért, Te mindég azt emlited leveleidbe hogy untatni félsz velök, lát még ez az enyém egyszerre végig sem olvashatod. Isten áldjon ezt kivánja

Marid. 

Szabó Jani ismét Károlyba járt most ez egyszer szerettem hogy itt volt mert Ábrányból jött 's beszélé hogy K-ról jó hírek vannak.

XV.

Erdőd, deczember 29-én 846. 

Kedves Marim!

Még mindeddig nem voltam képes leveledre felelni, kedélyem oly zavart, mondhatnám vad érzésekkel küzködött, hogy lehetetlen volt gondolatimat csak némileg is összefüggésbe hoznom.

Csalódtam, Mari, véghetetlenül csalódtam! s ez nekem igen, igen, fájt; de már elnyomám e fájdalmam, és legalább látszólag nyugodt vagyok.

Oh, mért oly kegyetlen a világ ellenem, miért dulja szét ily kiméletlenül azt, mit én véghetetlen örömmel láttam feltámadni szivemben, mert egyedül ez alkothatna számomra egy uj világot, mely sovár lelkemet kielégithetné. Ha e keletkező varázsálmom szétrombolása volt czélja, fájdalom, azt elérte, mert az már egészen szétröppent, s én ismét oly rettentő pusztának és elhagyatva érzem lelkemet, hogy ha az emberek ezt képesek volnának látni, én hiszem, hogy vissza akarnák adni oly régtől óta keresett kincsemet, mert megszánnának. De ezt én tőlök nem akarom elfogadni, mig egyet birok, mit nem is lehetne nekik megsemmisíteniök, s ez: a hit, mit most még megmenthetek. Oh, ha ez nem volna, fölemésztette volna e küzdés szivemet.

P..nek ismét oly gondatlan és véghetetlen gyöngédtelen tetteit és nyilatkozatait hallám ellenem, mi semmivé tette egyszerre minden reményemet, hogy őt még valaha szerethessem, mert, fájdalom! van okom ezen hirek valósága felől nem kétkedhetnem. És én még se tudok ő rá haragudni, ugyan tán megérdemelné. Ő, mint már sokszor mondám, igen szenvedélyes, és még nagyon fiatal is, azért nem kárhoztatom őt oly nagyon tetteiért, mert őt egy véghetetlen láng, mit Isten lelkébe teremtett, s miről ő nem tehet, vonja önkénytelenül, hogy csak nagy fájdalom fogja őt egyszer megtörni, és meggondoltabbá tehetni, mit én nem kivánok neki, bármily igen vétett is ellenem. De szánnom kell őt, mert ismerem lelkét igen jól, s ha elfeled is - mit inkább kivánok - a mámor között, mit felkeresni fog, de ennek tünte után mégis fogja őt emlékem zavarni, bármit érzett is irántam, ha tán nem szeretett is! de nem... nem! ennyire még sem lehetne ezt tettetni, ugy-e nem? Ez nem önhittség nálam, de fájdalmas bizonyosság. Én rám nézve e tapasztalás szükséges volt, és általa látom, hogy egy részét megérdemlem az ellenem történt beszédnek, mert gondatlan és könnyelmüség volt tőlem az első lépést elfogadnom s a következéseket csak ennek köszönhetem. De elég erről; én ismét vidám és jókedvü leszek, habár lelkemben a most ujra fölélesztett vágy lehetlenné teszi is igaz örömöket éreznem, mig önmagát föl nem emészti; mert nem talál tárgyat, mely a benne létező világot megérthesse és ennek lakója lehetne. De te megmaradsz nekem, Marim! ugy-e? mindég, habár feltaláltad is azt, kinek szerelme képes veled mindent feledtetni. Csak e hitemet hagyd meg, e nélkül elveszek. Oh, te nem értheted félelmemet, ha e gondolat, hogy barátságodat is elveszithetem, kinoz; te nem értheted, mennyire szükséges nekem szereteted, te nem voltál ily helyzetben soha, midőn a baráti szeretet szenvedélylyé fajul, mert ebben összpontosul szerelem-sovár lelkemnek minden vágya, minden érzete.

Ugy örülök, hogy már vége ez esztendőnek, és mégis egy megmagyarázhatlan félelem fog el, ha a jövő évre gondolok; sok fájdalmat hoz ez nekem, én sejtem, és igen kevés örömet; na de az is elmulik majd egyszer. Csak te légy szeretettel hozzám, Marim, ezentul is, és tűrni fog, jobban mint eddig

szerető Júliád. 

XVI.

Erdőd, télhó 12-én 847.

Kedves Marim!

Megbocsáss, hogy ez alkalmat, téged láthatni, elmulasztám; de hidd el, nem tehetek máskép, mert lelkem hurjai annyira lehangolvák s mellette oly kiállhatlan ingerült vagyok, hogy idegen embereknek könnyen terhökre válhatnék legyőzhetlen rossz kedvemmel.

Én tudom, hogy te előtted nem lennék az, mert te igazán szeretsz és megértenél. Majd az utolsó farsangi napokra megyek be Károlyba, s ha megengedik kedves mamádék, vagy egy hétre bent maradok; addig is, ha lehet, Szatmáron megyek két bálba és az erdődibe; ez utolsó még bizonytalan határidejü, különben tenném alázatos jelentésemet felőle.

Voltál-e a lövész-bálban? Hogy mulattál? kérlek, ird meg, de előbb, mint papám visszajő Debreczenből, mert addig fölemésztene a türelmetlenség. Ha voltál, ird meg, ott volt-e P- Zsiga? Nagyon sajnálnám, ha elmulasztottam volna szép szemeit láthatni, mi nem utolsó gyönyörüségem.

A propos! csak képzeld, mily boldog vagyok M-kás eő kedvessége ez ujév első napján egy levelet irt, melynek a vége: hogy formaliter megkér. De már el is intéztem a dolgot, mert papa engedelmével én is egy igen bájoló feleletet irtam neki, melynek ismét ez a vége, hogy: es kann nicht sein! De még is hizelgett ez ajánlat, mert eddig azt gondoltam, hogy én csak olyan istenadta phantasták izlése vagyok, de most azt látom, hogy még egy solid, derék embernek is van bizalma hozzám. Még oly elbizott leszek, hogy gyalog nem is beszélhetnek velem!

De most, édes Marim, komolyan meggyónom lelkem keletkező baját: félek, hogy könnyelmüség fogja követni a lelki harczot, mely bennem most oly kiméletlenül dúl; mert lelkemnek már is oly könnyelmü gondolatai vannak sokszor, hogy aztán, mikor eszmélek, irtózom a gondolattól: ha alkalmam lehetne ily könnyelmünek lenni, nemcsak képzetben, de tettben. De csalatkozol, Marim, ha azt hiszed, hogy fájdalmamat a világ okozza. Oh nem! én ezt most itt oly szépnek látom, mint azelőtt; de egy ember kiméletlensége oka ennek; egy ember, kit végtelenül tudék szeretni, ha ez érzéssel még teljes eszmélete előtt vissza nem élt volna! - Na de semmi!

Farsang van, majd lesznek vig bálok, és én ekkor végkép minden rosszat elfeledek, s lesz azután dicső életöröm, tán még szerelem is! mi kellene több? Ugy örülök e tarka szinű terveimnek, hogy csak ugy pezsg a vérem bele, és szivem is oly vigan és forróan ver. Furcsa volna, ha csupa gyönyörüség képzetétől elégne! - akkor volna jó, lennék boldog, sziv nélkül!

Ha a világ egykor óriássá növekedett fájdalmában önszivét enné meg, azt is vigan nevethetném, mert nekem nem volna, mit aztán tőlem is kivánhatnának. - -

Isten veled!

Júliád. 

XVII.

Erdőd, január 16-án 847. 

»Le a búval, és fel az öröm, a boldogság tarkaszinű lobogójával!« E mondat az, a mit, ha a szivekbe láthatnál, most minden erdődi lakos - de ám csak kik a »noble« czimmel nevezhetők - szivében és lelkében lángbetükkel lobogni látnál; mert halld csak: közelget a nagy nap, melyen az erdődi Sas vendégfogadóban nagy noble bál fog tartatni! azaz: f. é. január 21-én lesz itt az, mi még tudtunkkal csak egyszer volt. Neked is megjelentem, Mari, azt képzelve, hogy mihelyt soraimat elolvasod, azonnal indulsz Erdőd felé, hogy e nagy miraculumban te is részt vehess. - De aztán nagy készületeket csinálj ám, mert az erdődi kisasszonyok, saját kicsiségem kivéve, már mind feltoupézták hajszálaikat, hogy aztán antik, romantik frisurákkal léphessenek fel, miért is én már lemondtam oly andalitó terveimről, minek az erdődi gavallér-personale elbájolása főtárgya, azért nagyon jó lenne, ha vigasztalásomra néhány károlyi uracsokat hoznál magaddal vagy küldenél, hogy kik elmult lövész-bálotokban a nagy tömeg (?) miatt megfagytak, most a noble gyülekezeten fölengedhessenek.

Most nagyon szomorkodom, mert Kopeindlval decz. 24-ik óta fachéeba vagyunk, mert akkor egy kis mulatságban a következő francziára fölhítt, de azt elfeledve, én Laukával tánczoltam; de ő aztán desperatioval kért számot e tettem felől, mire én egész őszinte együgyűséggel felelém, hogy biz én elfeledkeztem az ő felhivásáról, mire kitört ő a megsértett érdem egész önérzetével, hogy neki főtörekvése engem mulattatni, s én még azt is elfeledem, ha tánczra szólit. Én hálátlan! Nemde nagy események?

Óhajtva és bizonnyal elvár

szerető Júliád. 

XVIII.

Erdőd, télhó 23-án 847. 

Kedves Marim!

Sietek neked megírni, hogy bálunkban mily jól mulattunk, mit avval is bizonyithatok, hogy reggel három óráig eszünkbe sem jutott az eljövetel. Idegenek sokan voltak, de mint tudni fogod, Károlyból senki, de csak férfiakat értek, mert nők onnan is voltak; hanem Szatmárról igen igen jó tánczosok jöttek, kik közül, gondolom, Mezeyt ismered, kivel különösen jól mulattam. Kezdetben véghetlen rossz kedvü valék, de miután annyira kedvemre ment a mulatság, egészen felvidúltam, mi nálam nem igen könnyen szokott menni. Szives meghivásod a károlyi bálba köszönöm, de sajnálom, hogy nem fogadhatjuk el, mert, kik Erdődről bálba menendők, már velem együtt mind a holnapi lövészbálba készültünk Szatmárra, s most ujabban ismét megigértük a szatmári fiataloknak, kik voltak oly kegyesek, hogy ide alázták magukat, hogy mi meg viszont az ő báljokat látogatjuk meg. Álarczos bál lesz, s én reméllem, hogy egy kis mulatságot találok benne.

Bocsánat, most többet nem irhatok, mert kissé elkéstem.

Isten veled!

Júlia. 

Mamádnak s Náncsi kisasszonynak kezeit ezerszer csókolom.

XIX.

Károly, 26-dik Télhó, 847. 

Kedves Júlia!

Ujjabbi várakozásom, hogy béjőjj múlt vasárnapi bálba, ismét nem teljesült, mit igen fájlaltam, már nem is kivánok semmit örömmel, mert úgy veszem észre a sors szeszélye föl van reám bosszantva, mert egy idő olta, semmi kivánatom, mit t. i. részemre kivánok nem tellyesül, ezt ugyan még békével türném, ha csak tudhatnám, hogy azoknál kiket szivemből szeretek bételyesedik kivánatom. - Hogy az Erdődi bál jól ütött ki azon örvendek, én azt gyanitám is. A mi vasárnapi bálunk igen üres volt, kénytelen voltam sokat tánczolni, mert igen fáztam. A közönség Károlyiakból állott kivévén D. Emmát, 's a lápi tündért. Tánczosok még ha tizen lettek volna, fölszabaditották volna szegény hölgyeket, a fázás 's pihenéstől, képzelheted, körmagyart csak 4 páron tánczoltak. A mi a mulatságot illeti mind igen vigan voltak, részemről a báli mulatságok egy formák lesznek, ha tömött terem, vagy gyémántos tündér terem, vagy üres terembe lépek, előttem mindenik egy forma hatással bir most.

Te Júlia reménylem Szathmárt igen jól mulattál, úgy látom még is a Szathmáriak tartanak előtted némi érdeket fön.

A fő dolog miért most néked irok Júlia igen fontos, 's ezt komolyan mondom, ha talán vigan vagy hangolva Julia tedd magad komollyá, vedd föl a dolog egész értékét, 's tellyesicsd kérésem, mit egész Károlyi hangász egyletünk, magam, 's a szegény inséget szenvedők nevében hozzád intézek. - Mi a Károlyi hangász egylet tagjai Februárius 15-dikén az az utolsó farsang hétfőn, egy hangversenyt akarunk adni a szegények fölsegitésére, mellybe igen kérünk hogy Te is müködnél és pár dallokat énekelnél. Egyiknek valami szegény áriának kellene lenni, néked vannak illyenek igen szépek, csak magyarra kell forditatni, az pedig csak pár szavadba kerül, második dallnak, igen tetszők lennének azon szép magyar dallaid, mellyeket Horváthtal énekelnétek; Kirch ugyan irt Pestre valami magyar dallokért, ezen czélra, de ezek addig meg nem érkeznek. - Talán Horvátot is reá beszélhetjük ha Te énekelsz, hogy ő is a Wanderert el énekelje. De mind ezeknek tellyesitését kivihetőnek lenni, igen szükséges volna, ha legalább egy héttel előbb mint ez történik bé jönnél, hisz már úgy is olly rég nem láttalak, de kérlek mentől előbb tudósits határzatod felől 's jót határozz, máskép elrontod szép tervünket.

Most még titkom van. A Károlyi álarczos bálba ha kész vagy feljönni, szerezz Szathmárt két egyforma lárvát itt nem kapható, 's meg is tudnák, tehát jó előre meg vedd Szathmárt 's senkinek ne mond hogy készülsz, mert ez talán nagy mulatságot fog szerezni. Majd szóval többet az álarczról, semmit ne készits, hogy egy formán lehessünk van hozzá tervem mit azért nem közlök hogy az úton találhat levelem olvasóra azért mert sok kezeken megy keresztül. Szegény Náncsi Néni beteg tegnap igen meg ijedtünk mert rosszúl volt, de ma hála Istennek jobban van, tsókol.

Térey Máriád. 

XX.

Károly, 3-dik Mart. 847. 

Kedves Júliám!

Hamrébb mint sem álmodod kapsz tőlem tudósitást, 's látogatást is; - látod ma azt mondónk milly hideg, de tette ezt a mondást meghazuttolja, Vájival nem sok ideig volt itt Uray, mondhatom igen bús 's elszórt volt, én nem neheztelhetek réá azért.

Küldöm általa a mit eddig megleltem, hogy itt hagytál, ellenben kérlek is nagyon keresnéd föl újságid 's kottáid nem vegyült-é közibek az öreg Gróf Fuks konyha ujsága, mert ma vissza akarván néki adni sehol nem leltem, 's mivel ujságid ugyan azon asztalon állottak meg lehet hogy köztök lesz, ha meg leled kérlek küld azonnal Majténybe, Pétrás fog lelni alkalmat ezt elküldeni, de azon meghagyással, hogy onnan is bé küldjék mindjárt, mert rég van itt azon lap nálam, 's szégyenlem olly soká itt tartani.

Isten véled kedves Júlia jó mulatást kiván a Téged

szerető Mari. 

XXI.

Erdőd, márcz. 6-án 847. 

Kedves Marim!

Őszintén megvallom mingyárt, hogy e pár sort csak azért irom, hogy bizonyos lehessek felőle, hogy Petrass meglátogat, mert hiszem, hogy leszel oly kegyes és megvigasztalod egy kissé, mert ő most Megyerre megy lakni.

Hogy vagytok, édes Marim?

Én most nagy Eroberungokat csinálok, mert mint Marika is nagy bölcsen mondá, ugy találják, hogy egy kicsit megszépültem Károlyban.

Hétfőn nagy miraculumnak megyek elébe, mert ekkor franczia órákat kezdek venni Lauka Józsitól nota bene, mert erővel meg akarom most minden áron e nyelvet tanulni, hogy ha Amerikába Párison keresztül megyünk, legalább én is kurizáltathassak magamnak a franczia gavalléroktól.

A szolgabirámnak mondd meg, hogy igen örülnék, ha e hó 18-án jönne Erdődre, mert mulatni akarunk ekkor Pákh fiscalisnál, ki a névnapját fogja ekkor tartani; már Szatmárról is igérkeztek ki többen e napra. Vedd elő, édes Marim, minden ékesszólásodat, hogy rá beszélhesd, mert én bizonyosan számitok Bandira. A fésüket valami alkalommal hétfőn elküldhetnéd Majtényba; onnan majd megkapom.

Isten veled! ezerszer és forrón csókol

Júliád. 

XXII.

Erdőd, márczius 13-án 847. 

Édes Marim!

Most hiven elbeszéltetem tollammal, mily jó dolgom volt addig, mig t. i. U. Endre itt volt!!!

Nagyon meglepett, midőn vasárnap a templomból haza jövén, hallom, hogy Bandika itt van, de ám azért még sem pirultam ugy el, mint ő (kis ő még csak, jelentem), mikor papa bevezette; »furcsa!« mondta volna az actuarius.

Vasárnap délután ide gyülekeztek az erdődi szépségek - persze Janka, mint primadonna, köztük - s mi tánczoltunk nagyba, s természetesen, mulattunk. Jó volt a táncz, legalább nem kellett oly sokat beszélni, mi okból klaviroztam is, hogy végre minden csárdástudományomnak vége lett.

Másnap szolgabirónk kiséretében Szinfaluba mentünk két kocsival (azaz bizony egy kocsi sem volt közte, mert az egyik szán, a másik szekér volt) és estig ott mulattunk. De mikor aztán haza jöttünk, meg voltunk akadva, mert ámbár Carolina itt volt, még se igen folyt a discurs, mert a kis Andricska csak akkor szólt egy szót, ha épen elkerülhetlen szükséges volt.

Másnap reggel indult haza lovagunk; lovagot mondok, mert lóháton volt. Nem hiába mondja a német: »alle guten dinge sind drei,« mert nekem is ez a harmadik lovagiasan megjelenő gavallérom. Cavalier intime! Isten segitse, jobban mint a többit, mondják sokan; én csak nevettem, s gondolom magamban, hogy akkor majd erre fogják aztán mondani: »szegény tatár!« De annyit mondhatok, hogy, ha természetesen megy a dolog, ugy, fájdalom! a hóditásba multkor nem haladtam előre, hanem rontottam, mit eddig épitettem; mert, halld csak: 1-ször nagyon náthás voltam, hogy alig láttam, tehát, nagyon természetesen, rutabb voltam még, mint máskor, 2-szor sehogy se tudtam bájoló lenni, hanem hideg voltam, mint a jég, minden erőlködésem daczára oly hideg, hogy csak (nagy) Ő-m forró, szenvedélyes lelke nem fagyott volna meg közelemben.

A többiek, kiknek semmi köze és jogok hozzá, egészen entzückt vannak szépségétől, jó módjától, s minden mozdulatától. Persze az öregek is. Na, én se vagyok ellene, hanem arról nem tehetek, hogy még most nem tudok hideg, érzéketlen szemeihez szokni, s ha rá nézek, mindég kedves, szenvedélyes Ő-m képe tolakodik előmbe, ki, ha rám nézett, szemében láttam forró lelkét lángolni. Aztán meg hiszen tudod, hogy mennyire ellenkezett tudományom mindég a tieddel, mert a kék szemeket, melyekből te mennyedet tudod kiolvasni, én soha sem értettem, s most sem értem. De az a gondolatom keletkezett, hogy talán U-nál is csak számitásból megy az egész história, mert bizonyosnak tartja mind a mellett, mint a gazdag U., győzelmét, azért vesz magának oly kevés fáradságot, s mert még fiatalabb, semhogy egyszerre megbarátkozhatna romlatlan lelke ily, magamról mondom, bűnös számitással, azért oly gondolkodó és komoly. Ird meg véleményedet e felől, édes Marim, de ugy ám, a hogy igazán gondolod magad is. Meglehet, hogy még mi is eljátszuk »Házasság a nagy világban«, csakhogy nem lesz oly tragicus, hanem még jó comott, mert legalább egyikünk sem alkalmatlankodna a másiknak.

Hogy bucsúzott el tőled tán a bölcsesség kövét feltalálni akaró V.? Reméllem, hogy nem tört ki belőletek tulságosan a nagy fájdalom, mit mindketten szükségesképen éreztetek. De elég a bohóskodásból, belől nem vagyok oly rózsaszin kedvü; de semmi!

Isten veled! kedves édes Marim,

ezerszer csókol gondolatban

Júliád. 

XXIII.

Erdőd, márczius 27-én 847. 

Édes Marim!

Nem hozok fel okokat, mért hallgatok ily soká? te jó vagy, szeretsz engem, s azért megbocsátasz. Tudod-e, mily zavart boldogságba merülhet az ember, ha, midőn lelke egész erejével egy reményen csügg, s e remény teljesedéséhez közelg, ha már csak napokat számlálhat, midőn láthatja azt, ki szerelmes lelkének forró ábrándvilágát betölti, kit az őrültséghez hasonló indulattal szeret, kitől az élet legdicsőbb emlékét várja, egy szóval: ha lelkének felét találta fel, s ezt hosszu nélkülözés után végre láthatja.

Az én reményem e boldogsághoz még igen bizonytalan, de ez is ugy elkábitott, annyira, hogy egy egészen külön világba élek általa, s csak boldogságot érzek. Minden összejő, hogy lelkemet egészen felforgathassa, de mind e zavart eszmebódultság csak egy végtelen jó érzetet támaszt bennem. Sokszor gondolom: tán álmodok, vagy talán a levegőben egy adag kénégeny volt s épen én szivám azt be, hogy ily felmagasztalt, meg nem fogható örömet érzek. Félek a felébredéstől, annyira kifáradok s kimerülve leszek, hogy nem élvezhetem többé az életet. Tán pár hetek mulva itt lesz ő! sok baj fog fejem- s lelkemre gyűlni akkor, de legyen!

Hozd el, Marim, az Életképek 12-ik számát, s olvasd el benne Riskó versét. Majd megbolondultam, midőn elolvasám. Vajon kire gondolt, midőn ezt teremté!

Schreiner tegnap egy magyart küldött nekem, saját szerzeményét. A »temetésre szól az ének« théma fölött irt változatokat s nekem ajánlá! igen örültem neki; ma köszönhettem meg neki levélben a jóságát! Szegény! még most is beteg a lelke! József napkor itt volt ő, és azonkivül egy hétig mulatott itt. Endre is itt volt akkor egy nap: husvét után ismét dolga lesz Erdődön!?

Ha látnálak, Marim, mennyit szeretnék mondani! Meg fogom tudni bizonyos utakon, ki azon Adler, kit emlitél, s kit az Életképek is emlit; bár csak ugy lenne, mint gondolod! - Megjött-e már mamád?

Csókollak ezerszer; isten veled!

Júlia. 

XXIV.

Erdőd, ápril 24-én 847. 

Kedves Marim!

Csak pár sort irhatok, de reám nézve fontosabbat, mint a világ valamennyi szónokának beszédei.

Épen most tudtam meg Sasstól, hogy P-i munkáinak nem tudom hány kötete Károlyban, s talán épen nálad van. Légy oly jó és küldd el nekem minél előbb. Ugy várom, mint elkárhozott lelkek várhatják éjfélöket; ez minden boldogságom, mit még e tárgyban remélhetek; küldd, küldd, kedves jó Marim!

Tehát pár nap multán teljesedve lesz egyetlen reményem, mely lelkemből fakad, s aztán puszta lesz ott minden; nem birok e szerelemből egyebet, csak puszta emléket; mi oly számtalan öröm- és bánatot teremtett előbb, most egy hideg emlékké kell hogy váljon, mint minden életünkben, mi kéjt és örömet nyujthat lelkünknek. De nem is érdemlek tán egyebet! - - - - Én örömben napokig tudnék hálát adni istennek, de bánatomban nem birok, nem tudok imádkozni! - - -

Pedig ki Istentől nem remél, ki ő hozzá sem könyörög bensőleg irgalomért, hogy' akarhat az még köszönni valót nyerni? Oh én boldogtalan leszek teljes életemben, én nem várok egyebet!...

Szegény Barna Náczi a Rókus-kórházban fekszik most betegen, s életéhez kevés remény.

Mért nem vagyok én helyette?

Jőj, édes lelkem Marim, ki papával, ha bemegy; ugy várlak, mint Isten résztvevő, vigaszt nyujtó angyalát. Addig is légy boldog, minő lehetsz, kivánja

Júliád. 

U. i. Levélpapiromért ki ne nevess, mert csak jót akartam tenni megvevésénél, s csupa fitogtatásból irok rá neked; egy pesti német szinésznőtől vettem, ki most a legnyomorultabb helyzetben jár helységről helységre, és ily papirok eladásával tengeti szánakozásra méltó életét.

Júlia. 

U. i. megbocsáss e csúf firkáért, de oly izgatott vagyok, hogy alig tudok ülni, csak szaladnék mindig végetlen világra.

XXV.

Károly, 27-dik April, 847. 

Kedves Júliám!

Leveled reggel tegnap kaptam, kerestetém a kivánt könyvet mindenkinél, de sehol sem volt lelhető, irnod akartam hogy nints Károlyba senkinek de az ember nem várt. Ugyan is tegnap estve a Pesti táskába kaptam ezen ide zárt könyvet, nékem volt czimezve, benn egy kis czédula feküdt mellyben kér, néked elküldeni, 's nevébe igen igen boldog házaséletet kivánni, mert úgy hallja, hogy férjhez mégy. - A tegnapi események egy Chaost szültek agyamba, azért nem irtam tegnap mert nem tudtam mit. Korán reggel kedves Luizám halálát tudtam meg, utánna a Te fel izgatott kedélyű leveled kaptam, melly fájdalmam növelte, mert szenvedni láttalak, 's nem volt kezemben eszköz, hogy könyebbitsek rajtad, estve Pe..fi könyvét kaptam azon pár sorokkal, melly keserű elszántságát mutatják 's engem is sebzettek, mert Téged illet olly nem érdemlett vád. Ha ma postanap van, rögtön feleltem volna. P.-k 's megsemmisitettem volna vádját, néked szót sem tettem volna sorai s levelemről, 's csak a váratlan meglepetést szerettem volna megjelenésével. - De egy levelemtől függ egész életed boldogsága, 's magam tanács nélkül illy lépést bővebb megfontolás után tenni nem merék, én várva vártam Riskót, én közölni akartam vele tervem 's jóvá hagyásával teljesitém, de tegnap 's ma nem jött az idő halad nem szabad tett nélkül tőle e csalfa időtől jót reményleni; tehát tőled Júlia várom a határzatot, adj egy szóval szabadságot, 's én felelek P.-k, bizd reám hogy mit? Kezedbe áll Julia sorsod eldönteni, de még határzatod ki mondod gondolj egy kicsit arra, hogy azon Debreczenyi kaland való, 's azon czélból követődött el hogy Téged boszancson, mert Endréden több napok mulatása után azzal is mulatták P.-t hogy néked Lokadettivel illy, 's illy viszonyod volt, Ő ezt hitte kevés ideig, 's azon idő alatt követte el azon kalandot. Most jelen Pesten azt beszéli hogy fel útazza Magyar hont, keres egy szép paraszt léányt, nagy hajjal ép sziv 's testtel, azt nőjül veszi 's mint nője is paraszt öltönybe le eresztett bé font hajjal fog járni. Ez nem koholmány, (de bohóság Tőle) illyest beszélni. Én tegnapelőtt sokat beszéltem Riskóval felőled 's róla, R. olly nyilt volt, hogy én megvallám, hogy Te szereted P.-t. Ő neheztel mindkettőtökre azon levél miatt, a levél most is bontatlanúl nála erre esküdött, de elhányta irásai közt mihelyest kikeresi vissza küldi - P.-k. Ő olly nyilt, olly részvétellel szólott felőled, 's P.-ről hogy Tőle tanácsot kérni akartam, de nem jövén Tőled kérem ezt. - Alkalmat nem várok Erdődre, nem halaszthatom levelem, 's e könyv elküldését, Majtényig küldöm reménylem még ma lesz szives Kruzlits át küldeni. Hát a kesztyűket megkaptad? - Isten véled Júlia, én megmondtam most néked, hogy itt az idő mellyben határozz, tanácsot nem adhatok, a világért nem tenném ezt, itt szived egyedüli sugallására hallgass. Ölelve vagyok

szerető igaz barátnéd

Mari.

XXVI.

Erdőd, május 1-én 847. 

Kedves Marim!

Mért kérdezed még tőlem, miért, oh! Mari, hogy mit tegyél? Te, ki legjobban tudod, mennyire szeretem őtet, elgondolhatod, hogy őt láthatni legnagyobb boldogságom volna. Őt, ki lelkemnek minden gondolatját, minden érzelmét, mi ott fakad, birja, kedves egyetlen világomat!

Ha csak egy rövidke óráig is birhatnám őt, csak egy perczig a kezet, melyben isten minden gyönyörömet teremté, ha csak láthatom, hogy öröm még neki láthatásom, tán imádnám az embert is, ki által ezt megnyerhetém.

Hatalmadba adok mindent tenni, mit csak jónak látsz, csak azt tedd, hogy láthassam őt; oh Marim, ha ezt kieszközölheted!

Látod, nem egyedül a szenvedély kielégitéseért vágyom erre; de ha egyszer láthattam: vagy rá veszem, hogy valami biztos állást szerezzen magának, s ekkor minden ellenszegülés nélkül övé lehetek, vagy, ha több neki korlátnélküli szabadsága, mint szerelmem, - mitől félek, - akkor válni fogunk örökre, s talán még nyugodt lehetek, s ha kivánják szüleim, boldogithatok mást, ki sorsát enyémhez köti. - Aztán, ha ő most ugy tenne, mint mondja, s csupa visszatorlásból, hogy sértsen, hogy megmutassa a világnak, mily keveset gondol velem, ha szerelem nélkül venne el egy paraszt leányt, egy nőt, ki lelkének fönségét nem érthetné, nem sejthetné: mi lenne belőle? egy szerencsétlen egész életén át, s ennek oka én!! ekkor megérdemelném, hogy sujtson az ég haragja, hogy ne tudjam, mi a boldogság. - Mióta ismét lehetőnek hiszem őt láthatni, mióta felélesztéd bennem ujra a remény sugarát, azóta lángként nyargalja az öröm valómat át, s egy égető láz magasztalja fel majdnem kialudt életkedvemet.

Végre lerázhatám magamról az örökös okoskodás jégpánczélját, mit rám erőltetének, s épen a legnagyobb igazgatás, midőn ugy bele akartak kovácsolni, hogy soha többé ki nem igazodhaték belőle, épen a legnagyobb igazgatás ronta el mindent, mit eddig összetépni erőm nem volt, s most szabadon lélekzem. - Hisz csak nem akarják, hogy elmenjen az eszem, s hogy, mi több, ne legyek boldog sem ezen, sem a más világon!

Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan, - mi csak tőle függ, - lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivivni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, ugy veszve, veszve lesz minden számomra!

Mindég az idővel biztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év és 2 hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát.

Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segits rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek.

Isten veled! csókol ezerszer forrón szerető

Júliád. 

U. i. Ha lehet, ne halaszd, mi üdvömet hozza meg, ne halaszd sokára az irást.

Ha mi érthetetlent látsz irásomban, légy oly jó és nézd át; nem tudok mindent ugy rendbe szedni most, mint kellene, gondolatomat se.

J. 

XVII.

Károly, 7-dik Majus estve, 847. 

Kedves Juliám!

Igéretem' telyesitém, használtam fölhatalmazásod, 's most nagy örömömre irhatom néked, hogy ez szükségtelen volt, mert itt lesz Ő holnap talán már, vagy e napokban. Kováts Edus ki Lajossal útazott itt keresztül szólott vele Pesten, hivta le magával, de mondá, hogy pár napokig még nem jöhet de ezek után Boros, 's Mandival jön le, ha pedig ezek késnének, Debreczenyig a Gyorskotsin jő.

Hogy szeretnék most nálad lenni, olly sok mondani valóm van mit le irni nem is lehet, és olly szomorú, hogy azon reád nézve kedvező hirrel vegyiteni nem vagyok képes. S hidd kedves Júliám egyetlen vigaszom abba nyerem, ha téged boldognak lenni látlak. Légy erős Júlia ne hadd magad nézeteidbe meg zavarni, ezek olly tiszták, hogy ezeket követned kell.

Sztárok eddig talán már nem élő lény a földön, utólsó tegnapi levelekben semmi reményt nem adtak jobbúlásához az orvosok itélete szerint, ha tsak Isten nem segit rajta.

Papám mikor jő nem tudja meg határozni, de bár meddig maradjon is még, úgy látom nem lesz semmi az Erdélyi útunkból, mert Mamának semmihöz nints kedve most, 's annyi terveket főz fejében, hogy ezen régi úti tervünk többé eszébe nem jut, bár hogy is igyekeznék eszébe juttatni. Pedig felette félek, hogy ezen most készülő tervek nékem a legkellemetlenebbek lesznek, adja Isten hogy csalódjak, de nékem káromra, vagy hasznomra olly finom tapintatot adott a természet, hogy illyes dolgokba nem szoktam csalódni.

Itt küldöm a kivánt kottákat még többet is gondolom elégült lész' veled. Ára 2 f 3 gr pengőbe.

Nem írok többet, valóban zavart a fejem, 's mindenkor örülök a lefekvésnek, ámbár álmaim sem sokat érnek. Vasárnap megyünk Tasnádra, igéri Mama hogy jövő héten Erdődre, de mivel én ezt olly igen nagyon kivánom, félek nem fog meg történni.

Isten véled Júlia forrón ölel

szerető Marid. 

XXVIII.

Károly, 25-dik Július 847. 

Kedves Júlia!

Nem tudom mit akarok néked irni, olly chaos forog fejembe mellyet erántadi forró szeretetem okoz, 's azon fájdalom hogy rólam végkép el látszol feledkezni, mert két levelem hagyád mind eddig válasz nélkül. Azt gondolod Júlia, mivel az emberek mind kárhoztatnak én is ezek közzé tartozok? Még most midőn elvonúlsz tőlem egészen érzem mennyire szeretlek, oh nem kivánom én tőled, hogy viszont olly forrón szeress mint én Téged, tudom én azt hogy kebled egy láng mellyből mást részesiteni nem vagy képes, csak Őt, de a barátságnak mi köze van ezzel? hisz az én keblembe is egy láng oszlop honosúlt meg, már éveke, melly mindent maga közül emészt annélkül hogy kitörne, 's ezen lassú emésztési halál olly soká jő. De azért szeretlek Juliám lélekből tenni vagyok érted képes mit tsak hatalmamba áll, csak ollyat nem mi kötelességem ellen mint gyermek van, ehhöz gyáva vagyok igen gyáva Júlia annyira vittek már hogy ezen czimet adom magamnak.

Múlt héten Bányára utazván Mama és Nénémmel az kedves Erdődi vár alatt mentünk el, 's én nékem nem 'szabad volt föl menni, látni Téged ha csak egy perczre is, látni lelkedbe igazán boldog vagy-é? de hogy ne lennél midőn annyit le tudtál győzni czélod el érésére. Mit szenvedtem azon nap hogy nem láthattalak, és még most is ha eszembe jut nem mondhatom, és talán Te is gondolám engem fogsz kárhoztatni hogy fel nem mentem, oh ne okolj Juliám, ne szaporicsd fájdalmim, melly ugy is már sokszor elviselhetlen, 's mellytől szabadúlni nincs remény - semmi mint a halál.

Egy igéretet kivinni kötelességemnek tartom még ehhöz te segithetsz Julia. Kérlek küld azon Paptól készitett képet Horváthnak de ne késs valami könyv vagy kottába, már egyszer kértelek de mind eddig nem küldéd; kedves Julia tedd ezt meg de jól csak pár perczre áldozd figyelmed e tárgyra Te jót tész vele. Irjál az Istenért de ne küld leveled egyenesen nekem, leg jobb lenne az Aktuariusnak, mert meg kérdeznék tartalmát, 's ezzel számolni nem tudnék. Isten áldása forró ohajtásom boldogságodért kisérjen

Marid. 

XXIX.

Károly, 1-ső Szeptember, 847. 

Kedves szeretett Júliám!

Köszönet soraidért, nem képzelheted milly ohajtva vártam, mert tudtam hogy irni fogsz, 's még is annyi hetek töltek el e várakozásba, 's milly jól esett leveled tartalma, milly boldog voltam megint rokon szerető lelked szavait olvashatni, 's milly fájdalommal néztem Júliám e kedves soraid enyésztét, de ezt tennem kellett, koránt sem magam személye miatt, de benne emlitett személyekért. Mert ha valóban Mama e levelet meg lelte volna is nálam, mit félhettem tőle? Büszkén, megvetően mondtam volna néki: - Megcsaltál Anyám, lásd én is meg csaltalak!

Igen Júlia igy állok Anyám erányába, ha rá tekintek, keblem megszakadni gondolom, mert ő mindent elrabol tőlem mi nékem kedves. Képzeld a napokban öröme jött ismét végtelenül kinzani, mert egész hatalommal kivánta adjam ki Kornélnak minden Compositióit? E kivánat ki vett türelmemből, fel támadt emléke minden méltatlanságnak bennem mit rajtam 's Kornélon elkövetett, 's ezen fel szaggatott fájdalmak elfeledteték velem hogy Anyámmal szólok. Soká igen soká tettünk egymásnak szemrehányásokat, térden kértem, hadja meg darabjait mit egyedül birok Tőle mellynek birtoka 's hallása teszi csak sorsom türhetővé, 's ád új erőt a türelemre 's küzdésre, de ezen nyilatkozat még jobban felbosszantá Őt 's velem feledtetett mindent, esküvém, hogy e parantsát nem tellyesitem, hogy erőszakkal elrabolhatja, de kezeimből semmi áron nem fogadja el, - s Ő gyáva volt még eddig nem vette el; de meg igértette ünnepélyesen, hogy ezt senki előtt eljátzani ne merészeljem. Ezen történet olta Júlia nem tudom hogy állok Anyámmal. Ő hideg erántam 's zsarnok mindenbe, én kerülöm, szólni egymással nem szoktunk; oh ezért véghetetlen büntetést várhatok Istentől, de én nem tehetek máskép.

Kornél hon van pár órányira tőlem, nem merem látni kivánni, úgy-e Júlia ez gyávaság! oh az, szinte magam is megvetem magamat érte. De ha Károlyba jönne is, házunkhoz nem jöhet, Mama azon tettei után mit Pesten újabban rajta elkövetett, Ő tsak úgy léphetne be házunkhoz, ha kezem kérné meg szülőimtől, 's ezt nem teheti, mert nints mire, annyi sem hogy útazását folytathassa 's szerentsét keressen távol földön. Néki hon kell lenni már több hetekje zongora nélkül tölteni az időt semmiért. Napokba olvasék egy levelét mellyet Kirchnek irt, képzeld itt az ünnepély alkalmával akarna hangversenyt rendezni, szükségből Júlia! ez borzasztó! nem de? 'S azon gúny rokonimtól mi reá háromlana, hogy Károlyba ad hangversenyt, oh ez kiállhatlan lenne, aztán hozzá egy a műkhöz semmit nem értő közönség, kiknek pojátzok jobban tetszenének, ez nem történhet meg gondolám, 's a leg nagyobb veszély közt pár szavakat irtam néki hogy ezt ne tegye, de okokat hogy mért nem? nem hozhattam fel, hisz tetteim jobban vannak őrizve mint valaha. Tehát ha Kirch javasolását jobban hallgatja 's el jő? oh Júliám ez legfelső fokozatja lesz minden kínoknak! - Azt is kell tudnod, hogy Kirch, 's Horváthnak házunkhoz járni nem szabad, ne hogy ezektől róla valamit halljak, sőt Szabóval is csak futva merek szólani, hallani Tőle hogy a bálra el jő mindenesetre, örüljek ennek? nem örülhetek lelkembe annyi fájdalom vésődött olly régóta 's lassanként, hogy örülni nem tudok, 's aztán ha ő ott lesz, vagy ne is beszéljek vele, vagy ha beszélek tsak annyit is mint mással tudom haza kell jönni. Ezek a bálra való szép kilátások, engem hideg fog borzogatni ha fel megyek, pedig a tavasszal milly szépeket álmodék ezen bálról!!

Ezen levelet Júliám Pili segitségével irom, mint ha franczia órám volna vele, itt benn ül nálam, nem is köszönhetem neki eléggé e jóságát, olly jól esik veled szólhatni ha sorokkal is, ugy is menyegződ előtt többet nem irhatok, 's valóban nem is szép tőlem hogy ezen öröm napjaid panaszaimmal sötétitem, de nem tudok mást mit irni Júlia annyira föl ingerült vagyok, bocsáss meg tehát szegény barátnődnek, kinek egyetlen vigaszát Téged' is elraboltak, de nem Júliám Téged elvesztenem nem lehet, mert lásd kik körültem vannak mind jég alakok, én megfagyok ha hozzájok közelébb lépek, oh ne engedd ezt Júliám tarcsd meg mint nője is Sándorodnak erántam jóltevő szerelmedet, hogy kedves soraid életet öntsenek belém, 's meg ösmérést hogy élni kell. Vannak még pedig jó emberek mint Horváth, Riskó, gondolnám Kováts Edus is kik által levelet küldhetsz 's úgy e fogsz is Júliám, még ha lehet menyegződ előtt irj ezt a levelet is Riskó vészi tőlem át. Hogy jövő élet pályádra mit kivánok? hogy lennék én azt képes le irni, Te szeretsz Júliám mint én Téged tudod ezt hát, 's nem kivánod hogy azon hideg szavak lépjenek köztünk fel mit a világba közönségesen használunk. Élj boldogul mint szivemből kivánom, de ne feledd szegény Maridat.

Jövő holnapba Mama fel utazik Pestre Palival, Sztarokékkal fog együtt lakni, Annát is magához veszi, azt akarták én is felmenjek de már félig meddig ki vivtam, hogy Papával és Nénémmel itt maradok, de ha még is fel hurczolnának, akkor nem tudom hogy mitsoda állatja válik belőlem az Istennek, valami murmelthir. Ha tsak lehet Pap Zsigával irok neked, Te már akkor nője leszel Julia, boldog mint én soha, ezen két szó mindég előttem lebeg.

Tegnap itt volt Kováts Edus mit várhat tőlem? Örvendtem, hogy még semmit nem kért, de fog úgy látom, 's akkor tán egy roncsolt keblet ajánlhatok, -

nem irok többet sötétebbek gondolatjaim mentől tovább szövöm azokat; Isten véled Juliám tedd porrá rögtön e levelet, forrón ölel szerető Marid.

XXX.

Károly, 4-dik Okt. 847 

Kedves Júliám!

Mint köszönjem kedves részvevő soraid? Sötét, háborgó napjaimban vigasz angyaltól jöttnek tekintem, úgy sincs náladon kivül senki Júliám ki vigasztalna, mert ha van is szándéka valakinek azon általok vigasznak gondolt szavak, - csak keserűen hangzanak át lelkemen, vagy még mélyebben sebzenek.

Hat napi kin után mellyeken át itt volt Ő, 's csak távolból láthatám, 's melly elég idő volt felszaggatni minden legkissebb sebét a múltnak, érezni a jelen szaggató fájdalmát, 's a reménytől megfosztva látni a jövőt, mind ezek után egy bálba kellett még egyszer jelen lenni, 's e bálba találtam jutalmat a szenvedésekért, mert nem csak hogy szóltam vele, de reményt, örömöt láték szemeiben ragyogni, 's kedves szavaival erőt, bátorságot öntött belém, csak rövid időre türelmet kért, 's változni kell mindennek mondá. - Micsoda a remény életünkbe mikor már egyszer e nélkül éltünk? tudod Te is Júlia azért nem szándékom leirni. De én ki még minden reményeimben csalódtam, oh én nekem tán nem is szabadna olly üdvet reményleni. De Ő mondta, az Ő szemeiben látám a reménysúgárt az elsőt sötét szerelmünk alatt, 's oh mit nem hinnék ennek!!

Ezen szerencsés estve óta négy hosszú hetek folytak le, 's én nem tudok felőle semmit. A mámor melly eddig körül vett oszlani kezd, borzadva kel fel a gondolat, hogy tervei nem sikerülnek, 's akkor veszve minden, nem szabad erről gondolkodnom, futok az időtől, teszek mindent, tsak nem gondolkodom, imádkozni úgy szeretnék de nem tudok. Egész jövő éltem üdve, vagy kárhozata olly közel áll mellyik fog történni?

Mama fel útazott Palival Pestre, ott fog maradni még az iskolai idő tart, 's én itt maradtam. Nem tsudálkozol Júlia erőmön, hogy ezt ki vittem? még pedig gondolhatod hogy harczoltam egész világgal e miatt. Mamám szeretete meg is gyengült erántam e tettem által, de talán jobb, tán boldogabbá fog tenni ha kevesebbet szeret. - Nantsi Néni tudja levelezésünket, 's nem ellenzi, azért nyiltan irhatsz Júliám, sőt megvallom reményem van, hogy erre útaztok fel Pestre, 's ismét olly rég olta ölelhetlek, ha lehet Júliám tedd ezt meg úgy is ha most nem, hát mikor láthatlak.

Köszönd meg férjednek nevemben azon szép verseket, mellyeket ő nékem Riskó által küldött, s tiszteletem is add néki át.

Hogy boldog légy jelen, azt nem kell kivánnom, de hogy légy mindenkor mint jelen az forró kivánságom, ird ezt mindenkor Júliám 's Te egy részt boldoggá teszed általa

szerető Marid. 

XXXI.

Károly, 22-dik Dec. 847. 

Kedves Júlia!

Leveleink váltása ugyan meg ritkúlt mindegyikünknél igen külömböző okból; Te Júlia rá nem érsz mert boldog vagy, 's én nem is követelem, mert igen is át látom milly helyes ez ok. Én pedig nem tudok irni mert sötét lelkembe alig találok szavakat mellyeket le másolhatnék, 's félek hogy panaszaim elkomoritanak, mert tudom hogy szeretsz, 's fáj az is ha miattam komor pillanatod lenne.

Sokat foglalkozék veled azon napokban mellybe kedves leveled kaptam. Atyád volt benn, sokat szóltam vele felőled, láttam Júlia mennyire szeret 's mennyire szenved, mert azt képzeli, hogy Te őt már nem szereted, 's ennek bizonyitásúl egy leveled adá nekem olvasni, mellybe némellyek elküldése miatt kéred őt meg. Én hiába igyekeztem e levél tartalmát arra magyarázni, mit ő szeretett volna, - nem sikerült. Júliám magamba el kellett ösmérni, hogy Te daczolsz, Te ezt magad sem tudod, - hisz léted egy fény kör, néked semmire nincs szükséged, sőt szülőid szeretetére sem; én el tudom állásod képzelni, 's menthetni Téged ezen tettért, de úgy e Julia nem neheztelsz, ha kérve figyelmeztetlek, hogy hagy fel e dacczal, Atya eránt ennek nem szabad történni, ha sértett is Júlia de ő Atyád marad, 's nem értvén érzéseid nem is tehetett talán máskép, hisz ő a hideg ész meg fontolása után cselekedett - s aztán mind annak vége, - Te boldog vagy, oh Júliám illyenkor felejteni kell minden bántalmakat, 's boldogságodban nem zavar-é meg azon gondolat: Atyám szenved, 's általam, mig pár szives sorok mind jóvá tennék ezt, de ezek Júliám gyermekileg bizalommal legyenek irva, az utóbbit tán nem lehet tellyesiteni az igaz de az elsőt igen, sőt kötelesség, 's Te meg fogod tenni Júliám úgy-é? habár mondani fogod: az a Mari millyen predicatiót ir nekem. De meg lehetsz győződve hogy talán senki tellyes boldogságod nem kivánja úgy mint Marid, s ezen meggyőződésből is irtam, hogy általa boldogságod neveljem.

Olvastam az Életképekbe, úgy a Hazánkba írt czikkeket is Tőled; Te Júlia kitaláltad hogy mit gondolék elolvasása után, de mentettelek is mert tudtam hogy Sándorod kedvéért tetted ezt, 's aztán olly szép is a mit irsz hogy nem a prosai világnak valók. Ha emlékezel Szabó Sándornéra, ez már őszbe vegyült leányának meg tiltá olvasni, hogy valahogy szerelmes ne legyen, igen sokat nevettem e balgaságon és tudom Te is fogod nevetni azért irom meg.

Az új évbe az Életképeket fogom járatni, irj benne Júliám gyakran, de nekem azért kéziratba is, mert Tőled olvashatni valamit annyi gyönyört ád nekem, erre pedig hidd el soha több szükségem nem volt; ha látnád hónapok olta éltemet, egy nap úgy mint a másik, 's örvendve ha elmúltával valami új kellemetlen nem történt. Kedves Atyám két hónapja hogy beteg, 's alig pár hete, hogy veszélyen kivül van, oh Júliám mit szenvedtem e rettegések között 's milly hosszúk voltak a napok az éjjelek. Szegény Néném is igen beteges; a házi foglalatosság, 's betegek ápolása közt múlnak napjaim. A zongora, (s tudod mi nékem a zongora) 7 hetekig állott zárva, 's most is napok múlnak hogy egy 1/2 órát játszhatok. Olvasni nints kedvem, mert mind nem hiszem mit olvasok, azon sok szép mi irva van, az mind másnak szól, nekem abból nem szabad részesülni, mert mikép neked jelszavad éltedbe: nyerni, vagy veszteni, ugy nekem ez: tűrni, 's szenvedni, eddig az volt, hogy reményleni, de ez végkép meg szünt Julia, hisz a Szeptemberi bál óta nem hallottam semmit A-ról, mint hogy a világba ment, soha hazájába vissza nem térendő.

Mama Pesten van, Pali 's Annával, nem találkoztál, soha velek? Nem ösmertem eddig unalmat, de most sokszor meg látogat, mióta Ő örökre távozott, 's egy láthatlan erő kettő szakitá lelkeinket, mellyek tudod hogy egyek voltak, azóta olly magam vagyok, nincs pont, nincs czél hová forditni gondolatim, ezek tévedeznek, keresnek, de mind hiába! 's még is élni kell, élni lehet! Oh Juliám mért nem lehetek veled hogy rokon kebledbe találhatnék uj erőt élni!

Ird meg szállásod honlétét, kérdém ezt ugyan Atyádtól, de elfelettem ismét, nem is tsoda.

Isten veled, légy boldog örökre, ugy reám is fog boldogságodból át szállni. Csókol forrón szerető

Marid.

XXXII.

Károly, 15-dik Jan. 848. 

Kedves Júlia!

Köszönöm megczáfolásod állitásom ellen, Te ténnyel meg mutattad, hogy felőled nem helyesen itéltem, de magamról igazat mondék. Nem mintha szereteted, s barátságodba nem találnék jutalmat vesztességem fölött, oh nem Julia, hisz Te valál azon eggyetlen lény ki tudta szivemnek minden érzésit, s értette, s szeretettel itélt felette, s kihez most is úgy szólok, mint azon eggyetlen lényhez e világon ki úgy szeret, hogy semmibe nem kárhoztat. - Akkor Julia, oh akkor sokat tudtam irni, mert élt bennem egy érzés, s ez adott reményt, igért egy teli szép világot, oh többet ennél még sokkal, egy menyországot. - S midőn egy illy érzést kell szivünkbe meg gyilkolni, mert ki tépni onnan nem lehet, oh! mivé lesz akkor e sziv? Nem irhatom le jelen helyzetem, nem is gondolkodok felőle, mert ezt sem tudok, de ez ollyan Julia hogy midőn most e sorokat irom, majd minden negyedik szó után gondolkodnom kell mit irjak. Mit irjak Neked? Istenem! eddig kezem nem tudta elég sebesen irni gondolatim folyamát, 's most hidd el nem tudok neked mit irni. - Légy engedékeny Juliám, lásd a Te Marid most semmibe nem talál élvezetet, örül, ha vhisth asztalnál ülhet, 's pár órákon át nézheti a kártya forgását, ezzel esze van elfoglalva, 's szive tán nincs is.

S ha zongora mellé ülök pár heteken át egyszer, mit érzek akkor? mennyi mult szépség, mennyi boldog percz emléke áll előttem, s oh melly kin ezeknek emléke, mert mind veszve van a múltban, 's belőlök nem nyerhetek egy ezred részét sem a jövő, vagy jelenre. Ha úgy elfáradva, gondolat nélkül ülök sok ideig, egy leirhatatlan vágy emelkedik keblemben, 's ez Téged látni, Téged átkarolni, 's előtted elmondani mindent, mit irni soha sem lehet, hangozza. S midőn látom hogy lehetetlenség mit kivánok, akkor látom milly kitsi az ember, milly gyenge egy hölgy. S aztán eszembe jut, hogy még rosszabb fog jönni a jelennél, mert most nints senki ki gondolatimról számot kér, de ha haza jön Anyám, látni fogja, hogy arczaim mennyire halaványak, szemeimbe olvasni fogja a halotti nyugalmat s parantsolni fogja, hogy mulassak, hogy örüljek, hal ha! ha! akkor oh akkor lessz még a vig világ! - Egy kérésem van Juliám: Tudod azon képet mellyet Erdődről küldtél nekem? azt én neked biztos kéz által de ki nem fogja tudni mit visz, fel küldöm; fogadd el azt Tőlem Juliám szivesen, legyen azon kép közeledbe, ha én nem lehetek.

Üzeneted Papádnak nem adhattam át mert nem láttam. Neki kellemetlen esetje volt, válni akart Mamádtól, Rába össze eggyeztette őket, én nem helyeselhetem ezt, jobb lett volna hiszem ha Papád akaratja történt volna meg.

Hiszem Juliám hogy halhatatlan lelkünk, én ott várok minden üdvet, minden boldogságot, hisz ha érdemes is vagyok bűnhödni, tsak utánna lesz megpihenés, lesz boldogság!!

Férjed tiszteld tőlem, Téged forrón tsókol

Marid. 

XXXIII.

Pest, márczius 24. 1848. 

Kedves Marim!

Régen tünődöm, jelen körülményeink között hogyan és mit irhatok. Ugy irni neked, Marim, hogy erről még számot kelljen adnod, hogy ezt más is, bár ki olvassa, azt én nem tehetem!

Emléked és tiszta barátságod emléke szent biztositék, hogy nem fogsz elfeledni, ha félbe kell is szakitanunk levelezéseinket, ugy hiszem, nem örökre; ha évekig távol leszünk is egymástól, téged nem idegenithetnek el tőlem ezentul sem, ha eddig nem tevék azt. Fájdalmamat, hogy még levélben sem találkozhatunk, nem akarom leirni, mert kivánom, hogy e levelet mutasd meg papádnak, ki nyugodt lehet, hogy nem fogja levelem többé tudtán kivül házát fertőztetni; a censorok pedig már eltöröltettek. Egyébiránt ő ezt maga is megírhatta volna; mert joga van házából kitiltani mindenkit, mindenkinek leveleit.

Téged áldjon meg az isten, kedves Marim; forró szeretetem s hű barátságom elvitázhatlan jogaid maradnak s kisérni fognak szüntelen. Maradj te is hű barátnéja

Júliádnak. 

U. i. Isten veled! ezerszer csókollak.

Julia gyászjelentése. Kicsinyitett fényképmásolat. (Az eredeti gyászjelentés dr. Mikes Lajos gyüjteményében.)

- Egy fürt Julia hajából. (Petőfi-Ház.) Az ereklye mellett cédulán ifj. Horvát Árpád irásával: »Mama haja, kaptam 1868 aug. 12-én este 3/4 7-kor.« A gesztenyebarna hajfürt ősz szálakkal van keveredve.

Forrás: Szendrey Júlia: Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása, Kiadó: Genius, Budapest, 1930.