2017. máj. 2.

Erdős Renée: Dalok



I.
Kis virágos földem rohanó ár mossa,
Lombosodó fáim dühös szél csapdossa.
Kicsi kunyhóm falát verdesi a zápor –
Nekem ugyan kijut az istenáldásból!

Hejh, jövő tavasszal más talajba vetek!
Vad patak partjára kertet nem ültetek;
Kunyhóm rakom kőből, nem zizegő nádból,
S kikémlelem a vészt, csaló napsugárból.

Akkor aztán, ülvén a födött pitvarba!
Diadalmas szemmel nézek a viharba –
Kopogó záporral egy szót se cserélek –
De ki tudja, akkor – szebb lesz-é ez élet?

II.
Minden éjjel azt álmodom:
Szerelmesem nászra készül;
Egy halovány liliomot,
Szőkehaju tündérlányt vesz feleségül.

Minden éjjel ujra látom
Nászi pompa ragyogását,
Egy halovány liliomnak
Égő tűzben kigyúlását, kihamvását...

III.
Hófehér liliom,
Kár néked meghalnod!
Emésztő vad tűzben
Némán elhamvadnod.

Gyilkos a melege,
Kénköves a lángja...
Csak a tüskerózsa
Erős szirma állja.

IV.
Én voltam a tüskerózsa,
Szerelemnek erős vadvirága.
Hejh, az a tűz hogy égetett!
Halállal hogy fenyegetett!
A szikráját, zsarátnokát,
A pernyéjét, a hamuját
Felém hogy dobálta!

Alkonyatkor sírva borult
Megzaklatott fejem a párnára –
De ha jött a piros hajnal
Fölébresztett csókkal, dallal –
Hejh örök a mese róla:
Én vagyok a tüskerózsa,
Szerelemnek erős vadvirága.


Forrás: Irások könyve I. évf. 3. sz. Bp., 1905. febr. 1. – Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée