Akácfa, fehér lomb,
földig roskadó,
lám, a szél ha szétront,
megépít a hó.
Kristályból nőtt pálma
fehér szigeten,
magyarok hű fája,
de szép vagy nekem.
Állsz havas pusztában,
kis tanyák köré,
ágad hó-hurkásan
csüng a jég fölé.
Karós szőlőhegyre,
horhosaira,
kiállsz hóbelepte,
gyönggyel teli fa.
Hűséged, szerelmed
hozzánk hófehér,
s fejfa szunnyad benned
meg jő fejszenyél.
De jó most kint látni,
nézni tégedet,
lombod száz királyi
fejnél ékesebb.
Fagy már, csillag éghet,
moccanatlan állsz
világfutó népnek
hű fája, akác.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 64-65. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése