2022. jan. 21.

Sárossy Gyula (1816-1861): Romilda

 


I.

Néz Romilda barna csarnokáról,

Mint korány az estve fellegén:

Bánatának vajha nyughatárul

Fényt derítne sorsa, gyász egén!

De hol a fény? Elborúlt a pálya,

Búsra vált vidító szelleme.

Férje hamvát űli sír homálya,

S éldeletlen ifju kelleme.

 

„Hah! mi végre hervatag virágom,

Hogy ha illetlen elvirúl?

Mit hazám? – van érzeményvilágom,

Hajh! de rajta kínok árja dúl?

Ám ne dúljon, itt kínom határa;

Hős Khagán a vár alatt mulat!

Föl Khagánra, hős csaták fiára

Szállj nyilazva bátor indulat!”

 

Igy Romilda. Fölkiált Dalorra;

És parancsa hozza hű Dalort.

Föltekint ez a parancsolóra –

Képe mint a rémek éje zord.

A parancs ez: „a hadak nyugosznak

Ott, falon kül a dicső Khagán,

Mondd: szerelme bájos asszonyodnak,

Vágya pontján, rajta függ magán.

 

Érte fáraszt, víva gerjedelmem,

És ver e szív, melynek nyugta nincs,

Viszonozza özvegyült szerelmem,

S boldogítsa milliónyi kincs.

Tetszik alkum? – és vitéz kebellel

Szívcserébe tiszta szívet ad?

Mondd: kezére fog kerülni csellel

E vivatlan vár is, általad!”

 

E szavakra reszketed Dalornak

Homlokára aggalom torúl,

S emlékére, a magyar latornak

Átokülte képe felborúl.

Búforralta köny remeg szemében

Fellegéből, melyet sorsa szőtt, -

S sejtelmének kétes éjjelében

Szívszakadva látja a jövőt. –

 

De bucsút vesz. Forr epéje, vére;

Fürte  hólik a szögéj felett –

S mert parancs a keble hű vezére:

Megy, miként a tiszta képzelet.

Megy. Bemondja vágyát asszonyának. –

Jő, s Khagánnak hozza cselszavát:

Elgyürűz a szittyahős arcának

S ég ölelni mint menyasszonyát.”

 

II.

Halk a süket éj, birodalma sötét,

Ágyán a nap élete holt;

Tart rezge világot, homálya szemét,

A bűnteli csarnoki bolt.

Férgét oda ölve terül el a tölgy,

Óvd honod eséstül oh herczegi hölgy! –

 

Már agg Dalor a sivatag ködön át

Nagy búsan a hadhoz elért,

Átadta a kúlcsban imádta honát, -

Fájt lelke az ősi honért!

„Föl nászra legényim!” üvölti Khagán

S reng rajta szironnyal a dús kaczagány.

 

Megdöbben azonban az éjjeli vár.

S a robra felíjed az éj –

Egy szellem! – Előtte lecsattan a zár

Arczán borus érzete mély.

A rémfalak aggnak – oh mit hoz e vész!

S rólok düledezve lepattog a mész.

 

Repkedve körötte a bús denevér,

Fényén kisütötte szemét;

Elhűle Romilda szivében a vér:

Hajh! látta Gilulf tetemét.

„Mért nincs nyugodalmad üredbe megint

Férj! menj te nyugonni, az éjjeled int!”

 

De nem megy a szellem. – Emelve szavát

Dörg: „Istenem átka reád!

meglásd ki eladtad az ősi hazát

Kigyót terem új nyoszolyád

Vad kedvedet üzzed a gyilkos ölén:

Siromba nyúgonni viszont megyek én.”

 

Szól s eltünik. És ez utószavakon

Meghökken az álnok ara:

Majd a viharülte királyi lakon

Bevillan a reg sugara;

És oszlik a borzalom éje legott,

S azt véli Romilda: hogy álmodozott.

 

Ott a délibáb tünő vizében,

Nyalka ménen jő a nászsereg,

Mindeniknek melle vas; kezében

Mindeniknek ősgerely pereg.

Jő Berenda, szörnyű csatában

Jő Dorong is, medvebőr nyakában.

 

Kedv deríti a sereg vad arczát

Dalra peng, vidámra most a húr

Fendalolva hős vezére harczát,

Lelkesít a szende trubadúr!

Csak Khagán bős, a vezér, magában…

Nagy gond érik elborúlt agyában.

 

„Merre hősek ily vidor kaczajjal?”

„Eljegyeztük már az ősi várt;

S mi vagyunk, kiket tüzes sóhajjal

A menyasszony esketőre várt!”…

S míg Dalornak e szerint felelnek, -

Mind, fejenkint a kapun bekelnek.

 

S im Romilda bíboros ruhában,

Felrakatva minden ékszerét, -

Jő, az érkezett hadak sorában

Üdvözölni a had emberét. –

De Khagán magát, és indúlatja

E szavakban rémesen mutatja:

 

„Herczegasszony; vesd le nászi fényed,

Vőlegényed íme a halál;

Benne szenvedélyes érzeményed

Boldogítóbb enyhadót talál.

Számítottál egy új esketőre:

A halál is újabb fejkötőre. –

 

Itt van a pap!” – mond aczélt emelve,

„Most konoghat a vidám harang!”…

Döf… Romilda hull, utót lehelve –

S a vezér ajkán e szittyahang,

Megvetőleg dördül a halóra:

Itt az áldás a honárulóra!”

 

Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben. 2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése