2018. ápr. 25.

Tóth Pápay Soma: Heineből




I.
Kimentem andalogni,
S eljött a bú velem;
Kék virágok virultak
Halvány hold fényiben.

Aztán hozzájok ültem,
S elmondottam nekik
Boldogtalan szerelmem
S szivem keserveit…

Egész éjjel könyeztek
Ugy megindultanak,
S csak reggel szünhetett meg
A tiszta könypatak…

II.
Ottan üldögélt ő egykor,
Ott a hűs hársfák alatt,
A kit szivem számtalanszor
Fájdalommal megsirat…

Akkor a hársak virultak
S ő elűzte bánatom…
- A hársfák ismét virulnak
S tiszta, vidám éj vagyon.

Fényes csillag fut keresztül
A kékellő ég felett…
Hova tünt a fényes csillag?
- Megmondanom nem lehet!

III.
Szeretném, hogyha fájdalmaimat
Egyetlen szóba önthetném bele.
Átadnám azt a vig szeleknek
S vigan repülnének vele.

S elvinnék hozzád, kedvesem,
A fájdalomnak telt szavát,
Hogy minden órán hallanád,
Hogy minden helyen hallanád.

S alig hogy éji szunnyadásra
Zártad le két szemed,
Üldözne még a legmélyebb
Álmok között is tégedet!

(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 3. sz. 1863. július 7.)