2017. márc. 27.

Thali Kálmán (1839-1909): Juranich (Történeti év 1566.)



„Egy az ur a fényes égben –
Egy ur lesz a földön!
És ki szómnak ellenállna,
Azt a porba döntöm!”

„Föl keletnek ifju népe,
Föl velem csatára!
Legelőször hulljon porba
Magyarok hazája!”

„Büszke magyar Zrinyi Miklós
Add föl gyenge várod!”
„„Mondom néked török szultán –
azt hiába várod!””

És rohanják Szigetvárát
Bőszült janicsárok,
Nékiek nem magas a fal,
És nem mély az árok.

Karcsu spáhik odahagyva
Harczparipát, nyerget:
Bátoritják, gyámolitják
A rohanó sereget. –

De a bástyán hősök állnak….
Erre pogány erre!
Itt jövend el végső órád –
Az élő Istenre!

– Ha Zrinyi egy óriás kard:
Juranich az éle:
A törököt annáljobban
Gyilkolhatni véle!

Gyilkolja is, emészti is
Párosával vágva –
Előtte egy holttest halom
Magasul a várra.

És alatta vérhullámon
A halál hajója……
Ki volna, ki illy erőnek
Porig ne hajolna?!

Futnak már a janicsárok
Fegyveröket hányva –
S a törökök szultánja majd
Meghal boszujába! –

* * *

„Büszke magyar Zrinyi Miklós
Add föl gyenge várod!”
„„Mondom neked török szultán –
Azt hiába várod!”

Romhalommá lőn a bástya,
Betelett az árok – –
Betöltötték az elhullott
Spáhik, janicsárok.

De az őrség leolvadva
Alig harmad részre….
Lesz-e ember, elég ember
A ki álljon résre?

Meggyöngülve, kifáradva –
Fegyverök is csorba:
Csak a lélek elszántságán
Nem esett még csorba!

Sürög forog az ellenség,
Hangyaboly a tábor;
Agg uhlemák lelkesitik –
Ki nem elég bátor. –

„„A próféta szent nevére,
Allah kedves népe:
Ki elesik a mennyország
Veszi kebelébe!””

S felmagasztalt őrűltséggel
Rohannak a spáhik.
Büszkén nézi vén Sulejmán
Küzdő katonáit. – – –

De mi zaj kél s viharban?
„„Férel török, félre!””
Ifju vitéz, hős Juranich
Áll a csataélre.

És megfürdik az ősi kard
Piros, pogány-vérbe…..
Minden csapás azt hirdeti:

„„Félre török, félre!””

Karcsu spáhik, hős jancsárok
Nyomulnak már hátra –
Oda van a török sereg
Ékessége, bátra!

S sátorábul vérzőszivvel
A ki mindezt látja:
Vén Sulejmán, ősz Sulejmán
Meghal bosszujába! –*)

* * *

Ifju vitéz, hős magyar nép,
Mint szánlak én téged!
Mert hiába, mert hasztalan
Ritka vitézséged!

És ezuttal az ősi hon
Bár megvan is mentve:
Tűzbe lángba Szigetvára –
Nem maradhatsz benne. –

Hősöket, a kiket meg –
Nem törhetett semmi :
Az elemek kényszeritik
A várból kimenni.

Búsan szól a tárogató
Összehivó hangja:
Elébb harczok’ csalogánya k
Most halál harangja!

Várpiaczra gyül a népség,
Zrinyi kis csapatja;
Készen állva, bizton várva
Az utolsó harczra. –

Jő a vezér könyüs szemmel
Végig néz a népen, –
Kitartásuk’ vitézségük’
Megköszöni szépen.

A szent zászlót Juranichnak
Áldva adja által:**)
„Édes fiam, kedves fiam
Halj meg hős halállal!

E lobogó szemfödőd lesz –
Hazád lobogója….
S most utánam jó vitézek!
Itt a dicső óra!”

És rohannak az elbusult
Véres oroszlánok:
Gyilkolni kész karjaiba
A hideg halálnak. –

Lehanyatlik már a vezér
Tajtékzó lovárul:
De alatta tiz, husz török
Heverész – párnául!

Már csak itt ott látni magyart –
Végső harczot küzdve;
A hősök, az oroszlánok
Porba vannak dülve. –

De a zászló még fönn lobog,
Juranich még harczol,
Egymagában – béköritve
Egész sereg tartól.

Végre ő is összeroskad
Száz halálos sebben – –
Még akkor is azt susogva:
Édes hazám, szentem!

….Illy példátlan vitézségen
A jó török bámul;
S szégyenkedve, pironkodva
Fordul el a vártul. –


Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 52. sz. (1855. deczember 30.)