2017. márc. 27.

P. Molnár István: Bár hányszor születnék!*



Kis udvarom’ kellő közepében
Egy galamb-pár repked szerelmében;
Szét repülnek, de csak a munkára:
Szalmáért megy az ártatlan pára,
S abbul együtt fészket raknak ketten.
Kis feleségemmel tanulunk a leczkén;
– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

A tavasz tán csak azért ollyan szép
Hogy zöldbe jár városokbul a nép?
Virul tenyész, szeret ekkor minden;
S én mindennap gyönyörködve nézem,
Mint lesz anya a felviruló föld.
És lám segitek is e föld tenyészetén;
– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

Nyáron, midőn földeimet szántom
Gondolatim messze elbocsátom:
Meg-meg térnek a kis pacsirtával,
Melly fölöttem szinte szánt dalával;
Én is mint ő: ollyan szabad vagyok,
Hiszen csak kezem van a földdúló ekén:
–Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

Mikor a nap utolsó sugára
elmerül a nyugoti rónába,
Elballagok ekém után haza,
Készen vár rám: nőm és a vacsora.
Vesszőn nyargal kis fiam előmbe;
Multomra gondolok gyermek-fecsegésén:
– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

A marháim sorba hevernek le
Ugy nyugosznak, szinte nyögnek bele.
„Munka után édes a nyugalom”
E közmondást naponként tanulom.
Reggel korán uj erőre kelek
Munkámat ugy kezdem, a hogy jó keresztyén
– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

Télen élem legszebben világom
Tele csűröm, tele van hombárom.
Ha adómat egyszer lefizetem:
A rosz időt falon át nevetem;
S olvasgatok a meleg szobában,
Azt olvasván nőmnek szelid nyugodt képén:
– Bár hányszor születnék, földmüves lennék én!

(*Az a jó mezei gazda, a ki ezt a verset irta, maga sem tudja tán, hogy millyen szépet irt. Ez ám egészséges, tiszta érzésből származott dal, mellynek szerzőjében, daczára ismeretlen nevének, könnyü felismerni az ihletett költőt. A beküldendő köszönettel tartozunk e közleményért.   Szerk.)


Forrás: Vasárnapi Ujság 2. évf. 48. sz. (1855. deczember 2.)