2017. aug. 10.

Mécs László: DE PROFUNDIS!




Nem csodálom, hogy már annyi ember ebbe beleőrült,
felüvöltött, mint a holdra bús kutyák és ordított!
Tengerfenék rabja vagy te, tenger tornyosul terajtad:
éjnél éjebb Ismeretlen, rejtély, rébusz és titok!

Világító halak úsznak, polip, kagylók a magasban,
mondod: Nap, Hold, mondod: bolygók,mondod. csillag-ezerek,
Világítsz a tudománnyal, világítsz a vallásoddal
s áll a vak, süket sötétség s önmagad sem ismered!

Hogy ne érezd tenger terhét, kitaláltál pár játékot:
felhőkakukvárat épít a bölcselgő értelem,
játszol néha háborúcskát, hazát, börzét, forradalmat
s kéjes-édes játékocskád a vak-macska szerelem.

Játszol a tengerfenéken, szived mégis nyughatatlan:
vajh mi van a véghetetlen Ismeretlen felszinén??
Mint a buborék a borban, szállnál fölfelé búvárnak,
ám a Tenger visszanyom és rád mered a régi rém.

Szárnyas elmék próbálkoztak, költők szálltak fel búvárnak,
eljutottak a tejútig, de már följebb egy se ment.
Hit létráján szentek mentek, de nem jöttek soha vissza.
Hogy mit leltek a magasban, ma se tudjuk idelent.

Játszol evvel, játszol avval,mégis titkon nyugtalan vagy,
hogy valaki számon kéri a te hangya életed.
Valahol a magasokban egy nagy Kéz egy könyvbe írja,
hogy az elmúlás homokban egy kis hangya lépeget...

Felelős vagy!! Meg kell mondjad: van-e Isten, nincs-e Isten?
Bűn-e, hogy ha arra lépsz, vagy erény-e, ha arra lépsz?
Istenszó-e a Biblia, búvároknak vezérkönyve,
- vagy legenda-gyűjtemény csak, rébusz-rejtő régi férc??

Meg kell mondanod, mert egyszer minden kis játékod elfogy
s meztelen didergsz, ha eljön a legborzasztóbb: a vég.
Háton fekszel s üveg-szemmel nézel fel a végtelenbe,
hova lelked száll, száll, mint a fehér gyöngyös buborék.


Forrás: Erdélyi Helikon II. évf. 1. kötet